Nyomtatás 

Farkas Beáta: Körül/belül – KORTÁRSaság villámkiállításSzeretettel meghívjuk Önt és kedves Barátait a KORTÁRSaság – Villámkiállítások sorozat 2021-es évadára, ahol a pályakezdő amatőr és hivatásos alkotók, alkotócsoportok mutatkoznak be, interaktív beszélgetéssel egybekötött kiállításmegnyitókkal. Farkas Beáta: Körül/belül » c. ékszerkiállítása megtekinthető október 19-től 26-áig.
A sorozat következő 
megnyitója: november 9. ♦ csütörtök ♦ 18.00 óraHerbert Anikó (HANIKO) 
Helyszín: Budapesti Művelődési Központ (Budapest XI., Bikás parknál, Etele út 55.) I. emelet.  A galéria kiállításai akadálymentesen megközelíthetők.

 október 19. | 18.00

Farkas Beáta: Körül/belül

2021. KORTÁRSaság – VillámkiállításokFarkas BeátaTanári diplomával a Pannónia Filmstúdióban kezdett rajzolni és háttereket festeni. Pár éve egy workshop keretén belül ismerkedett meg az ékszerkészítéssel.
Az anyag – réz, ezüst, fa, plexi – megmunkálása igazi flow számára, izgalmas játék a tervezés első pillanataitól kezdve. Leginkább a gyűrűk vonzzák, szereti a négyméretű, látványos darabokat.
A Budapesti Művelődési Központ Vizuális Művészeti Hónap 2019 Iparművészeti pályázatán első helyezést ért el.
Jelenleg a Zöld Kakas Líceumban dolgozik, és a Szimultán Művészeti Iskola ötvös szakképzésének tanulója.

 

 Farkas Beáta: Körül/belül – KORTÁRSaság villámkiállítás

 ~~~~~

2021. KORTÁRSaság – Villámkiállításoknovember 9. | 18.00
Herbert Anikó (HANIKO)

Herbert Anikó (HANIKO)Herbert AnikóHANIKO” vizuális művész, Budapesten él és alkot. A természet absztrakt érzékelései inspirálják, amelyek egyszerű, letisztult és játékos részekből állnak.

Organikus formákat kombinál más, kísérleti és természetes anyagokkal. A részletekben való elmélyülés számára meditatív állapot. A helyspecifikus megoldások érdeklik, amelyek rezonálnak környezetükre. Intuitív gyűjtést és ciklikus ismétléseket használ belső történetek megjelenítésére kollázsaiban, szobraiban és festményeiben.

Fotó: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu

Pénteki kultúrrandi Herbert Aniko vizuális művésszel (Beszélgetés a kultúra.hu oldalról)

Herbert Anikoakvarelljei és más papírmunkái líraiságukban, lágyságukban a japán tusképek és festmények világát idézik fel.

Herbert Aniko nyersanyaga a papír. Nagy méretű akvarelljein, apró kollázsképein, papírból készített installációin olyan fontos kérdéseket dolgoz fel, mint például a fecskék eltűnése. De bármennyire is kemény vagy nehéz a téma, letisztult, lírikus finomságú kompozícióiból mindig egyfajta remény árad. A héten vele randiztunk.

Mennyire volt egyértelmű, hogy művészeti pályát választasz?

Nincs művész a családomban, ám mindenkiben benne van nálunk az alkotás iránti vágy: a nagymamám énekesnő szeretett volna lenni, a testvérem üveggel akart foglalkozni, az édesapám fával dolgozik, az anyukám varrónő. De én voltam az első, akinek igazán sikerült kibontakoztatnia a művészi hajlamát. A szüleim talán azért is támogattak ebben annyira, mert kicsit az ő álmaikat is realizáltam.

A támogató háttér ellenére csak az utolsó pillanatban dőlt el, hogy ebbe az irányba indulsz el.

Az már nagyon korán kiderült, hogy nem igazán passzolok abba a környezetbe, ahol felnőttem: Békés akkor nem az a világ volt, ahol teljesíteni tudtam volna a kisváros velem szemben támasztott elvárásait. Már az általános iskolai tanárom azt javasolta a szüleimnek, hogy írassanak művészeti iskolába, és a gimnáziumban is foglalkoztam művészettel; egy időben régész szerettem volna lenni. Aztán érettségi után úgy döntöttem, hogy a képzőművészet lesz az utam. Elvégeztem a Képzőművészeti Egyetem előkészítőjét, majd Egerbe, az Eszterházy Károly Egyetem Művészeti Karára kerültem.

Eger jelentette számodra a kiszakadást a már említett szűk környezetből?

Igen, lényegében akkor kezdett el kitágulni a világom, és akkor tapasztaltam meg azt az óriási és kreatív szabadságot, ami meghatározta az egyetemi éveket. Szurcsik József volt a mesterem, aki teljesen szabad kezet adott számunkra, hogy megtaláljuk, mi az a médium, kifejezésmód vagy technika, ami leginkább passzol hozzánk. Rengeteget dolgoztam, folyamatosan kísérleteztem, ő pedig nagyon támogatott ebben.

Eger a fejlődés helyszíne volt számomra: az útkeresésé és a kísérletezésé. Izolált közegben alkothattunk, ami egyrészt hatalmas előny volt, hiszen így a teljes szellemi kapacitásunkat a művészetnek szentelhettük, ám megéreztük a hátrányát is, amikor a főiskoláról kikerülve arcul csapott bennünket a valóság, és meg kellett tanulnunk menedzselni magunkat.

Többféle médiummal és technikával kísérleteztél ekkoriban, aztán végül a papírnál és az akvarellnél kötöttél ki. Hogyan alakult ez?

Az egyetem alatt szerettem volna minél többféle dolgot kipróbálni. 2009-ben például részt vettem egy textilworkshopon Szombathelyen, ahol meghatározó kapcsolatba kerültem Lovas Ilonával, de később Ferenczy Noémi munkássága is fontossá vált a számomra. Földi Pétertől olajfestészetet tanultam, amivel ma már egyáltalán nem foglalkozom, de az a művészetszemlélet, amit ő képvisel, mindmáig velem van. Az akvarellfestészetet Ványai Magdolna tanította. Az ő kurzusa hatására kezdtem el papírral és akvarellel dolgozni. 

A papírmunkák megítélése szerintem ma meglehetősen problematikus: a papír sérülékenysége, tárolási nehézségei miatt nem igazán kedvelt, főképp a galeristák szemében, számomra azonban ez a tökéletes felület.

 Sőt én kifejezetten élvezem, ha egy papírmunkán sérülések, gyűrődések keletkeznek, mert úgy gondolom, hogy azok adják meg az igazi mélységét. 

A papír ráadásul maga a tabula rasa: egy felület, amin mindent elölről lehet kezdeni. Szeretem ezt a médiumot, mert közel áll az irodalomhoz, hiszen a költők és írók is papírra jegyzik le a műveiket. Az pedig különösen izgalmassá teszi, hogy mennyire másképp használják a nyugati és a keleti kultúrákban.

Hogyan kerültél Budapestre?

Az egyetem alatt több városban is megfordultam, köztük Velencében, Berlinben. A diplomaszerzést követően Ausztriába mentem, ott voltak terveim. Magamban hordozom a ’80-as években született generáció bizonytalanságát. Kisvárosi közegből jöttem, nem beszéltem jól nyelveket, és jó adag naivitás volt bennem, talán emiatt nem sikerült odakint érvényesülnöm. Hazajöttem és Budapestre költöztem, de még jó pár év eltelt, mire levetkőztem a naivitásomat, és elkezdtem tudatosan építeni magam. 

Az már például tudatos önmenedzselési stratégia volt, amikor létrehoztad szuperhős énedet, Hanikot. Ki ő pontosan, és mi a szuperképessége?

Haniko neve az én nevemből lett, de van egy kis japános hangulata is, az ázsiai kötődésemet is jól érzékelteti. Haniko az én bátrabb és határozotabban fellépő énem, aki felszólal az olyan ügyekért, mint a művészek helyzete vagy a környezetvédelem. Ez a szuperhős biciklivel jár, odafigyel a környezetére, és igyekszik jobbá tenni a világot. Hanikóval nagy terveim voltak: úgy képzeltem, hogy csinálok egy nagy művészeti központot, ahol asszisztensekkel és művészekkel közösen világmegváltó projekteken dolgozhatunk.

A művészet képes jobbá tenni a világot?

A mai ember egyre inkább csak a materiális, szemmel látható dolgokban hisz: ház, kocsi, tárgyak. Olyan dolgokat akar elérni, amelyek kényelmet és biztonságot adnak, miközben a szellemi javakról elfeledkezik és lemond. Szerintem a kultúra és a művészet szellemileg építi az embert, ami legalább annyira fontos, mint a birtokolható tárgyaink. Úgy látom, hogy emiatt egyre inkább szükség van a művészetre, mégis egyre kevesebb tér jut számára. 

Említetted a távol-keleti kultúrák iránti vonzalmadat. Honnan ered ez?

Gyermekkoromban gyakran nézegettem albumokat, és egyszer elém került egy olyan kötet, amelyben japán kert képeire bukkantam. Nagyon megfogott a japánok szemlélete, az építészetről való gondolkodásuk, a természettel való szimbiózisuk, a fához való viszonyuk. Egerben sokat tanulmányoztam a japán tustechnikát és festészetet. A munkáimon is jól látszik, hogy mennyire közel érzem magamhoz ezt a világot. Talán előző életemben ott éltem.

A munkáid lírikus hangvétele és lágysága rokonítható a japán festészettel. Sokszor igen komoly témákat dolgozol fel. Hirundo projekted például a fecskék eltűnésének problémájára figyelmeztet. 

Nagyon fontos számomra, hogy a munkák egyfajta harmóniát közvetítsenek a befogadó számára. Ez a főiskolán még másképpen volt: ott sok sötét és nyomasztó képet hoztam létre, de aztán ezeket tudatosan elhagytam. Azt szeretném, ha az emberek erőt merítenének a munkáimból. Felemelni szeretném őket, nem lehúzni.

Honnan merítesz inspirációt?

Legtöbbször a véletlenek hozzák a kapcsolódásokat. A kutatásaim során kerülnek elő azok az irodalmi szálak, amelyekből merítek. Szándékos vakság kiállításomhoz például Szabó Imola Julianna Varratok című versprózakötetéből inspirálódtam, a Rejtett kert alapját pedig Krasznahorkai László és Ferenczy Noémi művei adták. Meghatározók számomra Pilinszky írásai, az utóbbi időben pedig egyre több északi szerző munkáját olvasom.

Gyakori, hogy az egyes projektjeidet az általad felkért szerzők versei egészítik ki. Hogyan kapcsolódik egymáshoz kép és szöveg?

A versek mindig többletjelentést adnak a képeimhez, és az is előfordul, hogy verssorok ihletik a munkáimat. Gyakori, hogy költő, író barátokat arra kérek, adjanak címet egy-egy képemnek vagy projektemnek, esetleg írjanak verset valamelyik munkám mellé. Az alkotásaim képesek ezáltal új jelentéssel gazdagodni, mivel ők külső szemszögből tekintenek rájuk.

És mi a céljuk azoknak a videómunkáidnak, amelyeket egy-egy kiállításhoz kapcsolódóan készítesz el?

Azok általában hangulatvideók, amelyek azt segítik, hogy a néző le tudjon csendesedni, rá tudjon hangolódni a kiállításra. Úgy tapasztalom, hogy ma mindenki ezerrel pörög, míg ezek az alkotások másféle ritmust igényelnek. Fontos, hogy az emberek bele tudjanak lassulni a munkáimba.

Utalásszinten többször előkerült a slow life életérzés. A személyes életedben hogyan tudsz lassítani?

A Covid előtti évem nagyon gyors volt: egyik kiállításból csöppentem a másikba, miközben a civil állásomban is dolgoztam. Annyira feszített volt a tempó, hogy testileg és szellemileg is közel kerültem a kiégéshez. Rá kellett jönnöm, hogy ez nem jó, vissza kell vennem a pörgésből. Erre az a stratégiám, hogy mindig próbálom felvenni az adott évszak ritmusát: míg nyáron aktívabb vagyok, télen igyekszem lelassulni, többet aludni, befelé fordulni. Általában működik az is, hogy sokat járok a természetbe, nem mérgezem magam, odafigyelek a testemre, vezetett meditációkat hallgatok, és beszélgetek a barátaimmal. 

Hogyan néz ki nálad a konkrét alkotófolyamat?

Mindig a szemem előtt lebeg a cél, amit meg szeretnék valósítani, és ennek megfelelően zajlik az alkotás is. Projektekben gondolkodom, és az egyik koncepcióból általában automatikusan kinő egy másik, így a kiállításaim némiképp összefonódnak.

Aztán vannak olyan projektjeim is, amelyek épp állnak. Ilyen az időskorral foglalkozó is, amelyhez évek óta gyűjtöm az anyagot, de még nem forrott ki teljesen. Úgy működöm, mint a víz: várom, hogy melyik hullám jön éppen, amire fel tudok csatlakozni.

Gyakran megjelensz a kompozícióidon, és a személyes élményeid is előkerülnek rajtuk. Mennyire megy könnyen ez a fajta kitárulkozás?

Nem jelent nehézséget, hiszen úgy képzelem, hogy ezeken a képeken Haniko és a vele történt események szerepelnek. Ahogy említettem, ő bátrabb és merészebb, mint én. 

Nemrégiben elkészült az Otthonka sorozatod, ami a járványidőszakban alatt megélt dolgaidat meséli el.

Ez is személyes, intim, naplószerű projekt lett. Elkészült egy katalógus, amelyben a kis méretű munkáimat az általam felkért alkotók versei és egy művészettörténész írása egészíti ki. 

Milyen volt otthon lenni, amikor otthon kellett lenni?

Alapvetően introvertált ember vagyok, számomra az a kellemes, ha nem kell kimozdulnom, ezért a karantént sem éltem meg rosszul. Az hiányzik, hogy nincsenek kiállítások, mozi, színház, de nem éreztem azt a frusztrációt, hogy kimaradok valamiből.

A kiállításaidhoz készült katalógusok maguk is műtárgyak. Hogyan készülnek?

A Rejtett kert című kiállításomat követően találtam rá a legjobb formátumra, amit azóta is használok. A borítók újrafelhasznált, pasztellszínű lapokból állnak. Teljesen dísztelenek, nincs rajtuk felirat, csupán egy kivágat, ami az adott kiállítás legjellemzőbb motívuma. 

A belső lapokon a munkáim mellett irodalmi alkotások szerepelnek, és mindig felkérek egy művészettörténészt, hogy írjon előszót a művek elé. Arra is törekszem, hogy kétnyelvű legyen a katalógus.

A katalógusaid lapjait tradicionális japán technikával, piros fonallal varrod össze. Mit jelent számodra a piros fonal?

A piros fonal mára már a védjegyemmé vált: nemcsak a katalógusaimhoz, hanem olykor egyes munkáimhoz is használom. A japán kultúrában a piros fonal köti össze az eget és a földet, valamint a párokat. Két távollevő test és lélek egy vékony erecskének köszönhetően összekapcsolódik. A piros fonal az életigenlést jelenti számomra.

Milyen kiállításon dolgozol most?

2022-re tervezem a Találj ki engem címűkiállításomat, amelynek fontos inspirációs forrása Gutai Magda költészete. Kicsit más lesz, mint az eddigiek, mivel van benne egy-két sötétebb dolog is. Gutai Magda élete nem volt könnyű, így gondot jelentett megtalálnom, hogy miként tudom megjeleníteni a munkáimban az általa megírt fájdalmakat úgy, hogy az összhatás mégse legyen negatív. A tervezett munkák kisebb kollázsokból, kézzel merített papírokból és nagy méretű textilképekből fognak állni, némi csavarral.

Forrás: Kultura.hu

slider2021. KORTÁRSaság – Villámkiállítások

A BMK Galéria kiállításai ingyenesen tekinthetők meg.

 

Bővebb információ: Sarnyai Rita, 06-1-371-2770, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 ****

A programváltoztatás jogát fenntartjuk.

A Budapesti Művelődési Központ által szervezett programon a részvétel ingyenes. A rendezvény résztvevői a megjelenésükkel tudomásul veszik, hogy a rendezvényen fotó-/videófelvétel készül, amelyet az intézmény honlapján vagy Facebook oldalán közzé tehet. A felvételen látható érintett írásban kifogásolhatja az arcmása közzétételét.

Kérjük, olvassa el Adatkezelési Tájékoztatónkat: http://bmknet.hu/bmknet-adatvedelem.

MEGKÖZELÍTHETŐSÉG
1119 Budapest, Etele út 55/a.
GPS koordináták: N47.464206, E19.03141

Intézményünk tömegközlekedéssel megközelíthető:  az M4-es metróval (akadálymentes), az 1-es villamossal, a 7103107114213214-es autóbusszal, Bikás park (előzőleg Kelenföld városközpont) megállónál kell leszállni. Minden buszjáratnak közlekedik alacsonypadlós változata is, melyet a menetrendekben aláhúzással jelölnek.

 

Csatlakozzon Facebook oldalunkhoz: BMK Facebook oldal
Szeresse Ön is elkapott pillanatképeinket: BMK az Instán
Kövesse szösszeneteinket a Twitteren!
Látogasson el Youtube oldalunkra is: BMK Youtube csatorna
Lapozzon bele kiadványainkba: a BMK kiadványai az Issuun.

Közművelődési Minőség Díj 2012Közművelődési Minőség Díj 2012