Betűméret növelése Betűméret csökkentése FacebookBMK a YouTube-onBMK az Issuu-nRSS FeedBMK HírlevélChange to English

Vöröskereszt Elsősegélynyújtó VersenyA  Magyar Vöröskereszt felmenő rendszerű elsősegélynyújtó versenyének részeként immáron 46. éve megrendezésre került a Budapesti Elsősegélynyújtó Versenyének döntője. A Budapesti Elsősegélynyújtó Verseny 2017. május 19-én (péntek) zajlott 10.00 és 13.00 óra között Budapesten a Bikás Parkban, illetve a Budapesti Művelődési Központban (1119 Budapest, Etele út 55/A.).

A verseny területi fordulóin közel 100 (5 fős) iskolai csapat mérte össze elméletben és gyakorlatban elsősegélynyújtó tudását, így a döntőn kategóriánként (általános iskolai, középiskolai és felnőtt) a legjobban szereplő 6 csapat, tehát összesen 18 csapat versenyzik; illetve egyéb kategóriákban (pedagógus elsősegélynyújtó, meghívott céges dolgozók) is számítunk vendégcsapatok érkezésére.

A versenyt megnyitja:

  • Pordány Sarolta – Budapesti Művelődési Központ intézményvezetője
  • Nagyné Antal Anikó képviselő asszony/ Turbók Jánosné képviselő asszony
  • Horváth Péter Zsolt – a Magyar Vöröskereszt budapesti igazgatóhelyettese

A verseny – tervezett - programja:

  • 8.30 – 9.30 óráig – A versenyző csapatok regisztrációja minden kategóriában
  • 9.30 – 9.50 óráig – A verseny ünnepélyes megnyitása a versenyhelyszínen
  • 9.50 – 13.00 óráig – Verseny
  • 10.30 órakor – Sajtótájékoztató
  • 11.30 órakor – A verseny gyakorlati állomásainak megtekintése
  • 14.00 órakor – Eredményhirdetés

Kérem részvételi szándékát 2017. május 18. (csütörtök) 12.00 óráig e-mailben jelezze a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre küldött üzenetével.

Kérdései, kérései, észrevételei kapcsán állok rendelkezésre; üdvözlettel:
Horváth Péter Zsolt
civil szakmai igazgatóhelyettes

 

Share
▼ Lakossági tartalom ▼

BMK lakossági szolgáltatások Doboz kibontása

Keresés Doboz kibontása

Vendégprogramok Doboz kibontása

Fotótár Doboz kibontása

Elismeréseink Doboz kibontása

Rólunk írták Doboz kibontása

Elégedettség mérő Doboz kibontása

1119 Budapest, Etele út 55. Telefon: 06/1/371-2760