Betűméret növelése Betűméret csökkentése FacebookBMK a YouTube-onBMK az Issuu-nRSS FeedBMK HírlevélChange to English

Meghívó  XXX. Vizuális Művészeti Hónap fotópályázata kiállításának megnyitójára A 2014. évi XXX. Vizuális Művészeti Hónap fotópályázat kiállítására 2014. november 1-től 29-ig került sor a BMK Galériában Budapesti Művelődési Központban (XI., Etele út 55.)

A kiállítást Eifert János fotóművész nyitotta meg.

Budapesti Művelődési Központ 2014-ben 30. alkalommal hirdette meg a VIZUÁLIS MŰVÉSZETI HÓNAPOT, amely ebben az évben a fővárosban élő amatőr fényképészek számára nyújtott – pályázati keretek között – csoportos bemutatkozási lehetőséget. A budapesti pályázaton részt vehetett minden fővárosi alkotó, aki elmúlt 16 éves, és nem végzett semmilyen képző- és iparművészeti főiskolát, egyetemet, sem itthon, sem külföldön, és jelenleg sem hallgatója ilyen intézménynek, valamint hivatásszerűen nem foglalkozik alkotóművészeti tevékenységgel.  

A pályázatokra beküldött alkotásokat szakmai zsűri értékelte, és döntött az egyéni díjak odaítéléséről is. A zsűrizés nem volt nyilvános, de befejeztével lehetőséget teremtettünk arra, hogy a pályázók személyesen is érdeklődhessenek az eredményről, illetve konzultálhassanak a beadott művekkel kapcsolatban.

Az első helyezettek díja egy önálló kiállítás, a második, harmadik helyezetteké egy kettős kiállítás lehetősége, amelynek megrendezésére 2014 decemberében, illetve a következő év első felében a Budapesti Művelődési Központ galériájában kerülhet sor.

A pályázatra ebben az évben 36 alkotó 171 fényképet nyújtott be. Kategóriai megkötése a kiírásnak ebben az évben nem volt. A pályázók közel felével ebben az évben első alkalommal találkoztunk. A nyertesek közül ketten is ebből a körből kerültek ki. Az egyéni pályázok között többen fővárosi fotóklubokat is képviseltek, pl.: Óbudai Fotóklub, Kőbányai Fotóklub, Csepeli Réti Pál Fotókör, Budai Fotó- és Filmklub.

A pályázók közel felével ebben az évben első alkalommal találkoztunk. A nyertesek közül ketten is ebből a körből kerültek ki.

Az egyéni pályázok között többen fővárosi fotóklubokat is képviseltek, pl.: Óbudai Fotóklub, Kőbányai Fotóklub, Csepeli Réti Pál Fotókör, Budai Fotó- és Filmklub.

A zsűri 27 alkotó 49 felvételének – egy-egy kiállítótól alkalmanként több fotó – kiállítása mellett döntött, három pályázót helyezéssel is jutalmazott

A zsűri tagjai voltak:

  • EIFERT JÁNOS fotóművész
  • EISEMANN JÓZSEF – MAFOSZ
  • BAÁN  KATALIN – MAFOSZ

Kiállítóink:

  • Díjazottak
    • I. helyezés: Szőnyi István
    • II. helyezés: Papp Károly
    • III. helyezés: Németh István
  • Dicséretben részesül: Badinszky Tolvaj Annamária, dr. Mann Judit, Sarusi István, Faragó Csaba, Laczkó Magyar György
  • BADINSZKY TOLVAJ ANNAMÁRIA
  • BURKUS ALEXANDRA
  • CSEHNÉ UJHELYI HENRIETTA
  • CSORBA KÁROLY
  • Dr. NAGY GABRIELLA
  • FÁBIÁN ANDRÁS
  • FARAGÓ CSABA
  • GYUROSKI ATTILA
  • HATVANI ÁGNES
  • KELE JÁNOS
  • KONCZ DEZSŐ
  • KOPPÁNY GYÖRGY
  • KOZMA CECÍLIA
  • LACZKÓ MAGYAR GYÖRGY
  • MANN JUDIT Dr.
  • NÉMETH ISTVÁN 
  • Dr. NERHAFT ANTALNÉ
  • PAPP KÁROLY
  • R. KÓRÓDI ZSUZSA
  • SARUSI ISTVÁN
  • STEFKOVICS JÁNOS
  • SZALAI MIHÁLY
  • SZŐNYI ISTVÁN
  • TARNÓCZI ANDREA
  • HODOSSY ILONA
  • TÓTH LÁSZLÓ ZOLTÁN
  • TÓTH MIKLÓS

A BMK Galéria kiállításai ingyenesen tekinthetők meg.

2013. évi kiállításainkról itt olvashat »
A kiállításokról fotókat itt tekinthet meg »

 Információ: 
telefon: 371-2760,
e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. .

MEGKÖZELÍTHETŐSÉG
1119 Budapest, Etele út 55.
GPS koordináták:
N47.464206, E19.03141

Intézményünk tömegközlekedéssel
megközelíthető:  az M4-es metróval, 7, 103, 107, 114, 213, 214-es autóbusszal, Bikás park megállónál kell leszállni.
Minden buszjáratnak közlekedik alacsonypadlós változata is, melyet a menetrendekben aláhúzással jelölnek.

Közművelődési Minőség Díj 2012Közművelődési Minőség Díj 2012

Share
▼ Lakossági tartalom ▼

BMK lakossági szolgáltatások Doboz kibontása

Keresés Doboz kibontása

Vendégprogramok Doboz kibontása

Fotótár Doboz kibontása

Elismeréseink Doboz kibontása

Rólunk írták Doboz kibontása

Elégedettség mérő Doboz kibontása

1119 Budapest, Etele út 55. Telefon: 06/1/371-2760