Nyomtatás 

Nemadomfel! koncert az Ability Art rendezvénysorozatonA BMK 2012. évben is frissítette honlapján az esélyegyenlőséggel foglalkozó menüpontját, megrendezte a Motiváció Alapítvánnyal közösen az Ability Art – hogy a világ még színesebb legyen! – képzőművészeti kiállítást és vásárt fogyatékossággal élő alkotók műveiből, valamint filmvetítéseket, szakmai napot szervezett módszertani bemutatókkal. A programsorozatot integrált koncerttel zárta, melyen természetesen a kollégák is nagy örömmel vettek részt.
Májusban érzékenyítő tréningen ismerkedtünk a fogyatékos emberek világával az Ability Parkban.
A BMK munkatársi közössége folytatva az eddigi "hagyományt", az esélyegyenlőség és a társadalmi felelősségvállalás értékrendje mentén 2012-ben is csatlakozott adománygyűjtő programokhoz.

 Ability Art – hogy a világ még színesebb legyen!képzőművészeti kiállítás és vásár fogyatékossággal élő alkotók műveiből
Horváth Hajnalka képe A Budapesti Művelődési Központ a Motiváció Alapítvány közreműködésével „Ability ART – hogy a világ még színesebb legyen!" – címmel kiállítást és vásárt szervezett fogyatékos alkotók művészeti munkáiból.

A 2012. április 6-tól április 22-ig nyitva tartó kiállítást szakmai programok is kísérték, ezek tematikája válogatást képzett a fogyatékos emberek művészeti nevelésének programjaiból.

A kiállítás képei a BMK facebook profilján elérhetők, s a továbbiak folyamán is felvesszük a kapcsolatot az alkotóval, ha vásárlási szándékát jelzi.

 

Integrált koncert keretében lépett fel 2012. április 14-én a NEMADOMFEL együttes (Budapest), a fogyatékos énekesekből álló csapatot profi zenészek kísérték.

Nemadomfel Egyuttes Nemadomfel koncert

Az esti koncerten színpadra léptek a Aurehøj Big Band (Dánia) és a Keepi Lefti ifjúsági zenekar tagjai is, akik bekapcsolódtak a forró hangulatú Nemadomfel-előadásba, s még a színpadon is együtt énekeltek és táncoltak fogyatékos énekeseivel.

 Aurehøj Big Band – Dánia   Együtt a színpadon – Nemadomfel és a dán fiatalok

Májusban érzékenyítő tréningen vettek részt a BMK munkatársai

Ability érzékenyítő tréningen a BMK munkatársaiVajon mindannyian tudjuk-e, hogy milyen szempontokat kell figyelembe vennünk, ha egy látássérült vagy egy hallássérült emberrel szeretnénk hatékonyan kommunikálni vagy segíteni neki? Miért fontos, hogy megismerjük a sérült emberek világát? És mi a szerepe ebben a közművelődési intézményeknek?

Csak néhány kérdés azok közül, amelyek felmerültek az intézményben, amikor döntés született arról, hogy szeretnénk, ha az intézmény munkatársai a fogyatékos emberek integrációját segítő érzékenyítő tréningen ismerhetnék meg a fogyatékos emberek világát.

A Budapesti Művelődési Központnak is fontos feladata, hogy a fogyatékos emberek integrációja, a befogadó és elfogadó szemlélet kialakítása minél szélesebben körben valósuljon meg. Nyolcan vettünk részt a tréningen az Ability Parkban, ahol testközelből ismerkedhettünk a fogyatékos emberek által megélt élethelyzetekkel.

Ability részvétli igazolásBetekintést kaptunk a fogyatékkal élő emberek világába, és élményközpontúan megismerkedhettünk a különböző fogyatékossági típusokkal. A trénerek, úgynevezett tapasztalati szakértők, akik között volt látássérült, hallássérült, kerekesszékes, értelmi fogyatékos is.

A program során alkalmunk nyílt arra is, hogy gyakorlati feladatokon keresztül értsük meg a fogyatékos emberek mindennapjait érintő kihívásokat, a speciális élethelyzetükből adódó nehézségeket.

A tréning sikerét bizonyította az az érzés, amellyel másnap összegeztük élményeinket a több órás foglalkozást követően. Az esélyegyenlőségi felelős a második évadban további belső érzékenyítő tréningek lebonyolítását tervezi annak érdekében, hogy további munkatársak is gazdagodhassanak az itt megszerezett tapasztalatokkal és ezáltal is segítsük a megváltozott munkaképességű, fogyatékossággal élő embertársaink hétköznapjait és társadalmi integrációját.

 Az Ability Park tevékenységét bemutató film>>>

Ability érzékenyítő tréning

Ability érzékenyítő tréning

Ability érzékenyítő tréning

AbAbility érzékenyítő tréning

Ability érzékenyítő tréning

Ability érzékenyítő tréning
Ability érzékenyítő tréning Ability érzékenyítő tréning Ability érzékenyítő tréning
Ability érzékenyítő tréning Ability érzékenyítő tréning Ability érzékenyítő tréning
Ability érzékenyítő tréning Ability érzékenyítő tréning Ability érzékenyítő tréning
Ability érzékenyítő tréning Ability érzékenyítő tréning Ability érzékenyítő tréning

"Egymásra lépni tilos!" – esélyegyenlőségi vándorkiállítás
Egymásra lépni tilos!
Fogadtuk "Egymásra lépni tilos!" címmel a Budapest Esély Nonprofit Kft. vándorkiállítását 2012. július 17-től augusztus 1-jéig a BMK Galériában.
Az Egymásra lépni tilos pályázatot harmadízben hirdetették meg, mely a következő üzeneteket járta körbe:

A. Nézőpontváltás: Egymásra lépni tilos! -> Rád is léphetnek! -> Veled is megtörténhet!
B. Tégy úgy, ahogy magaddal szemben elvárnád! Neked milyen lenne?
C. Amikor ezt teszed, akkor éppen diszkriminálsz!

Mindhárom üzenet-irányvonal eredménye, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy „intoleránsnak lenni ciki”, mely üzenetet mi is igyekeztünk minél szélesebb körben terjeszteni.

 


 
Társadalmi felelősségvállalás – mit tehet a közszféra? – szakmai fórum

 Társadalmi felelősségvállalás – mit tehet a közszféra? – szakmai fórum a BMK-banA Tempus Közalapítvány és a Budapesti Művelődési Központ közös szervezésében közművelődési szakmai fórumra került sor Társadalmi felelősségvállalás – mit tehet a közszféra? (A Társadalmi felelősségvállalás modell – innovatív megközelítése a közszféra működésének eredményesebbé tétele érdekében) címmel 2012. november 23-án a BMK-ban. 

A szakmai fórumon a projekt által felgyülemlett tudást a közművelődési intézményekkel közös gondolkodáson és jó gyakorlatok megosztásán keresztül mutattuk be.

 


Játék- és ruhaadomány a Wesley János Óvoda gyermekei számára

Játék- és ruhaadomány a Wesley János Óvoda gyermekei számára A Wesley János Óvodát – mely a Wesley János Lelkészképző Főiskola néhány tantermében és szociális helyiségében kezdte működését 2005-ben – az a szükség hívta életre, hogy a külső Józsefvárosban élő szegény családok nem minden esetben tudták gyermekeiket megfelelő oktatási intézménybe bejuttatni.

A Budapest VIII. kerület, Dankó utca 11. szám alatti kis intézményt (melybe ez időben negyven gyermek járt), a normatívából nem tudták fenntartani megfelelő színvonalon. A szülők képtelenek voltak anyagi áldozatot vállalni, sokakat közülük az óvoda és munkatársai voltak kénytelenek támogatni.

Eljutott hozzánk egy felhívás, melyben ruha, játék, élelmiszer és tisztítószer gyűjtésére hívták fel az embereket. A BMK munkatársi közössége csatlakozott a kezdeményezéshez, és gyűjtésbe kezdtünk, majd december 18-án adtunk át az óvoda munkatársainak a több zsákból álló játék-, tisztítószer és ruhaadományunkat.
(A fotó 2009-ben készült és nyilvános, az átadásról készült képeinket adatvédelmi megfontolásból nem publikáljuk az interneten.)

Téli ruha, ágynemű, cipőadomány az Oltalom menhely lakói számára

AdományA BMK munkatársi közössége a téli "gardróbsörprés" eredményeképpen összegyűjtött holmikat az Oltalom Karitatív Egyesület tevékenységének támogatására fordította, mert szívesen csatlakozik az egyesület által megfogalmazott célokhoz.

Az Oltalom Karitatív Egyesület a lelkileg és szociálisan elhagyott, kiszolgáltatott vagy veszélyeztetett élethelyzetben levő különféle társadalmi rétegek, csoportok, és egyének (hátrányos helyzetű gyermekek, hajléktalanok, katasztrófa által sújtottak, szegények, betegek és magányosok) anyagi, természetbeni és együtt érző, segítőkész támogatását tűzte ki céljául.

Az adományt december végén, a téli szünetben szállítottuk el az Oltalom menhelyre.


 A jövőben az itt felsorolt ötleteket, tevékenységeket, akciókat folyamatosan szeretnénk „továbbírni”, s azokat további jó gyakorlatokkal bővíteni.