Betűméret növelése Betűméret csökkentése FacebookBMK a YouTube-onBMK az Issuu-nRSS FeedBMK HírlevélChange to English

 SLIC Tanulás a közösségbenTisztelt Érdeklődő, Kedves Leendő Önkéntesünk! A BMK egy évtizede vesz részt olyan hazai és európai uniós programokban, melyek célja az idős állampolgárok képzése, önkéntességük támogatása, az esélyegyenlőtlenség csökkentése. A „Tanulás a közösségben II." című együttműködés keretén belül olyan érdeklődőket keresünk, akik szívesen tennének kortársaikért. Olyan vállalkozókedvű, 50 év feletti résztvevők jelentkezését várjuk, akik önkéntesként szívesen vezetnék az „Idősen is aktívan" műhelymunkát. A képzésen a részvétel ingyenes.

A „Tanulás a közösségben" című együttműködésben három éve, hat ország idősekkel foglalkozó intézményei, szervezetei dolgoznak együtt. Az együttműködés célja az idősek aktív társadalmi szerepvállalásának előmozdítása. Az projekt kapcsolatot teremt a közösségfejlesztés, az önkéntesség és az élethosszig tartó tanulás között.

A „Tanulás a közösségben I." című együttműködés során a szakemberek kidolgozták az „Idősen is aktívan" műhelymunkát és a program kézikönyvét. Hat ország több mint 103 idős tanulója vett részt a műhelymunkán, mely célja, hogy az idősek áttekintsék múltbéli tapasztalataikat és készségeiket, valamint új lehetőségeket fedezzenek fel a tanulás és az önkéntesség terén. A tapasztalatok alapján a képzésnek köszönhetően az idős résztvevők önbizalommal telve, új tervekkel távoztak.

A „Tanulás a közösségben II." című együttműködés keretén belül olyan érdeklődőket keresünk, akik szívesen tennének kortársaikért. Olyan vállalkozókedvű, 50 év feletti résztvevők jelentkezését várjuk, akik önkéntesként szívesen vezetnék az „Idősen is aktívan" műhelymunkát.

A jelentkezők számára képzést biztosítunk, ahol felkészítjük őket a műhelymunka vezetésére.

A képzés teljes időtartama: 9 nap /naponta 10.00 – kb. 16.00

A képzés időpontjai:

2012. április 2., 5., 11., 12., 16., 17.

2012. május 14., 17. vagy 2012. május 21., 24 - a képzés ezeken a napokon csoportbontásban történik a felkínált 4 napból csak 2 napon kell részt venni

2012. június 4.

A képzésen a részvétel ingyenes, a költségeket a Budapesti Művelődési Központ európai uniós forrásból biztosítja.

A képzésen végzettek számára lehetőséget biztosítunk a 2012. június 17. – 19. között zajló nemzetközi találkozón való részvételre, melyet Budapesten rendezünk.

A képzéssel kapcsolatban információs napot tartunk 2012. március 12.-én és március 19.-én délelőtt 10 órától.

Az információs nap helyszíne: Budapesti Művelődési Központ (XI. kerület, Etele út 55.)

Az információs napon való részvétel még nem jelent elköteleződést.

A részvétel ingyenes, de előzetes jelentkezés szükséges telefonon vagy e-mailen.

Érdeklődni és jelentkezni lehet Brenner Zsuzsannánál:

Telefon: (1) 371 2770,

e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. .

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

 

 Minősített Közművelődési Intézmény 2011Minősített Közművelődési Intézmény Cím 2011

-------------------------------------------------------------------------------------

A „Tanulás a közösségben II" egy európai projekt melyet az Európai Bizottság támogat a GRUNDTVIG programon belül. A projektet az Osztrák Vöröskereszt koordinálja. 6 ország 8 szervezete (Ausztria, Finnország, Németország, Magyarország, Olaszország és Nagy-Britannia) vesz részt a projektben, mely 2011 januárjától 2012 decemberéig tart.

Az Európai Bizottság támogatást nyújtott ennek a projektnek a költségeihez.

Ez a kiadvány (közlemény) a szerzõ nézeteit tükrözi, és az Európai Bizottság nem tehetõ felelõssé az abban foglaltak bárminemû felhasználásért.

SLIC Tanulás a közösségben

Share
� Lakossági tartalom �

Keresés Doboz kibontása

BMK lakossági szolgáltatások Doboz kibontása

Társadalmi felelősségvállalás Doboz kibontása

Rólunk írták Doboz kibontása

Elismeréseink Doboz kibontása

Elégedettség mérő Doboz kibontása

Közadatkereső Doboz kibontása

1119 Budapest, Etele út 55. Telefon: 06/1/371-2760