Betűméret növelése Betűméret csökkentése FacebookBMK a YouTube-onBMK az Issuu-nRSS FeedBMK HírlevélChange to English

Új Széchenyi TervA Budapesti Művelődési Központ a KMOP-2010-3.3.4/A pályázati konstrukció keretében nyertes Zöld Tömb – élhetőbb panel pályázati programjának előkészítését végzi. A program részben általános iskolák bevonásával valósul meg. Várjuk Kelenföld, Albertfalva, Gazdagrét, illetve térsége általános iskoláinak jelentkezését, ahol már működik, vagy érdekeltek Öko-program megvalósításában a 2011/12-es tanévben. Egy iskola több osztálya is bevonható a programba.
A partner iskolákkal BMK együttműködési megállapodást köt, a programokat ingyenesen biztosítja (foglalkozásvezetők, felhasznált anyagok és eszközök). Az együttműködő iskoláknak a foglalkozások teremigényét, illetve a résztvevő osztályokat szükséges biztosítania. A programok témaköréről itt tájékozódhat.

Az együttműködő iskolákban megvalósuló (kihelyezett, ingyenes) programok:   

  1. Rajz- és fotópályázat I.
    Célja egy állapotfelmérés, melynek során a gyermekek feltérképezik a lakótelepet, az iskolai és lakókörnyezetet, megörökítik azokat a jellegzetességeket, amelyeket ők fontosnak tartanak a téma szempontjából. Az elkészült műveket a tanulók felhasználják az első foglalkozás során, illetve ezek továbbgondolt formái képezik a BMK-ban megrendezett kiállítás alapját. 
  2. „Zöld Tömb – zöldfülűekkel” – Környezettudatos foglalkozás I.
    Az elkészült fotók scrapbooking technikán alapuló módszerrel történő feldolgozása, melynek célja a lakótelepek jelenlegi állapotának gyermeki szemmel történő visszatükrözése.
  3. „Zöld Tömb – zöldfülűekkel” – Környezettudatos foglalkozás II.
    Interaktív játékok és feladatok energiatakarékosság, alternatív energiák és hulladékhasznosítás és újra használat témakörben. Kézműves foglalkozás hulladékok használatával.
  4. Rajz- és fotópályázat II.
    „Panel-álom” címmel rajz- és fotópályázat
    meghirdetése az első pályázati kiírásra készült művek felhasználásával.
    A gyerekek különböző technikákkal (fotómontázs, számítógépes grafika stb.) készíthetik el álmaik lakótelepét.
  5. „Zöld Tömb – zöldfülűekkel” – Környezettudatos foglalkozás III.
    Témája a tudatos vásárlás
    , melynek során a gyerekek megismerhetik a reklámok vásárlást befolyásoló hatásait, szembesülhetnek a fogyasztási cikkek feleslegességével, megismerhetik a kiválasztás szempontjait.

A gyerekek az iskolai programokhoz kötötten minden alkalommal tesztet töltenek ki, amelyek segítségével nyomon követhetővé válik tudásbővülésük, kompetenciabővülésük, valamint mérhetővé válik a kampány hatékonysága.

Lájkold!A kampányév programjai megtalálhatók a Facebookon.

Továbbá az újbudai jó példák geokódolt fotói a Google Mapsen és a Panoramión is elérhetők, emellett videoblog is rögzíti a zöld év eseményeit.

Információ:
Kiss Gábor Boldizsár – projektmenedzser;
Fogarasi Orsolya – projektasszisztens, fenntarthatósági felelős.
E-mail:
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Kampány-honlap:
http://www.zoldtomb.hu.
Projekt-honlap:
http://zoldtomb.bmknet.hu.

Zöld Tömb - élhetőbb panel 

 
Az Európai Unio támogatásával, az Európai Regionális Alap társfinanszírozásában.A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Share
▼ Lakossági tartalom ▼

BMK lakossági szolgáltatások Doboz kibontása

Keresés Doboz kibontása

Vendégprogramok Doboz kibontása

Fotótár Doboz kibontása

Elismeréseink Doboz kibontása

Rólunk írták Doboz kibontása

Elégedettség mérő Doboz kibontása

1119 Budapest, Etele út 55. Telefon: 06/1/371-2760