Idén november 18-a és 20-a között kilencedik alkalommal került sor az Országos Rajzfilmünnepre. Ahogy a fesztivál címe is jelzi, nem csak egy helyszínre koncentrálódott az esemény. A BMK-ban a vetítéseink teljes kikapcsolódást nyújtottak kicsiknek és nagyoknak, izgalmas közös élményt szereztek az egész családnak. ♦ Időpont: november 18-án 13.00-tól ♦ 19-én 9.30-tól a BMK is színes programokkal várta a a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt. (A részletekért kattints!) ♦ Helyszín: Budapesti Művelődési Központ (XI. kerület, Etele út 55., Bikás park mellett). ♦ Kapcsolódó gyermekrajz pályázatunk közönségszavazása! ♦ #országosrajzfilmünnep
A helyszínek listája és a megtekinthető rajzfilmek folyamatosan frissülnek. A vetítések mellett a helyszínek többsége izgalmasabbnál izgalmasabb kísérőprogramokkal (kézműves foglalkozás, kvíz, totó, táncelőadás stb.) várja a látogatókat.
A Budapesti Művelődési Központ részletes programja:
november 18. ♦ péntek ♦ 16.00
- 16.00 – Fehérlófia – színes magyar animációs film, 1973, rendező: Jankovics Marcell – A műsorszám megtekintése 12 éven aluliak számára nem ajánlott.
A film a Fehérlófia című magyar népmesén alapul, cselekménye az avar, hun és magyar eredetmondák jelképtárából merítkezik. Fehérlófiát, vagy másik nevén Fanyűvőt, az emberfeletti erejű fiút egy fehér kanca hozta világra. A történet az ő fejlődés-, illetve beavatástörténete: útnak indul, hogy legyőzze a Fehér ló halála után a világot hatalmába kerítő három-, hét- és tizenkétfejű sárkányokat, és kiszabadítsa Ősz-, Tavasz- és Nyárszépét, akiket a sárkányok elraboltak. Útja során megbirkózik két másik nagyerejű férfiúval, Kőmorzsolóval és Vasgyúróval, akik a fiú mellé szegődnek, és túljár a fiúkat megkísértő furfangos öregember, a Hétszűnyű Kapanyányi Monyók eszén.
november 19. ♦ szombat ♦ 9.30
Részlet Macskássy Gyula A kiskakas gyémánt félkrajcárja animációs filmjéből (Forrás: Nemzeti Filmintézet)
- 10.00 – „Kedvenc Népmesehősöm” rajzpályázat – Díjátadó
- 10.30 – Mancsocska – Családi kézműves foglakozás – Megelevenedett mesehősök
- 11.00 – Diavetítés Bálint Ágnes meséiből – Korhatárra való tekintet nélkül megtekinthető
- 11.30 – Mancsocska – Családi kézműves foglakozás – Megelevenedett mesehősök
- 12.00 – A Cinemira fesztivál összeállítása kisgyerekeknek – A műsorszám megtekintése 3 éven aluliak számára nem ajánlott
- 13.00 – Történetek az erdőből és a városból a Kecskemétfilm jóvoltából – A műsorszám megtekintése 6 éven aluliak számára nem ajánlott.
- Négyszögletű kerek erdő
- Városi legendák
- 14.00 – Kis nyomozók: Átjáró Másvárosba (1–13.) –A műsorszám megtekintése 6 éven aluliak számára nem ajánlott.
november 18. ♦ péntek ♦ 13.00
- 13.00 – Ostromok és forradalmak – A műsorszám megtekintése 14 éven aluliak számára nem ajánlott.
- Szigetvár ostroma 1566, Nándorfehérvári diadal 1456 – középiskolásoknak ajánljuk
- 1848. isaszegi csata, Az 1956-os forradalom – középiskolásoknak ajánljuk
- 15.00 – Cserebogarak – az Omega-Kreatív jóvoltából – A műsorszám megtekintése 12 éven aluliak számára nem ajánlott.
- Egér
- Kárpáti
- A Polgár lányok
- Papp Laci
- Balczó András
- 17.30 – Válogatás a kortárs magyar stúdiók munkáiból 1. – Picture Start, KEDD, Ionart, KGB – A műsorszám megtekintése 16 éven aluliak számára nem ajánlott.
- 18.30 – Válogatás a kortárs magyar stúdiók munkáiból 2. – KEDD, KGB, Mimicry Motions, BODDAH – A műsorszám megtekintése 16 éven aluliak számára nem ajánlott.
november 19. ♦ szombat ♦ 14.00
- 14.00 – Az Anilogue fesztivál összeállítása – A műsorszám megtekintése 12 éven aluliak számára nem ajánlott.
- 15.00 – A Cinemira fesztivál összeállítása – A műsorszám megtekintése 12 éven aluliak számára nem ajánlott.
- 16.00 – Válogatás a kortárs magyar stúdiók munkáiból 3. - KGB, SALTO Film, BODDAH – A műsorszám megtekintése 16 éven aluliak számára nem ajánlott.
- 17.10 – Új nemzedék a magyar animációban - EKE- Összeállítás az Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézet animációs filmjeiből – A műsorszám megtekintése 16 éven aluliak számára nem ajánlott.
Rajzfilmek, amik összekötnek minket
Ki ne emlékezne a Vizipók-csodapókra, Frakkra, esetleg a Futrinka utca lakóira vagy a Magyar népmesék szereplőire? Ezen a hétvégén BÁLINT ÁGNES írói és dramaturgi munkássága között is „mazsolázhatunk”. A 65 éves PANNÓNIA FILMSTÚDIÓ alkotásainak köszönhetően különös kalandokba keveredhetünk Mézga Aladárral, kivételes alkalmak egyike, hogy mi kérhetjük következőként Dr. Bubót, és A nagy ho-ho-horgász főcímdalát egyként énekelhetjük ezen az ünnepi hétvégén. Továbbá, tisztelegve JANKOVICS MARCELL animációs filmes életműve előtt, olyan rajzfilmklasszikusokat is megnézhetünk, mint a János vitéz és Az ember tragédiája.
Külön megtiszteltetés, hogy a IX. Országos Rajzfilmünnep fővédnöke RUBOVSZKY ÉVA, Jankovics Marcell özvegye.
Igazi örökzöld rajzfilmeket köszönhetünk a Nemzeti Filmintézet Filmarchívumnak és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak (MTVA). Csatlakoztak az eseményhez a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animációs tanszék (MOME Anim), az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Vizuális Művészeti Intézetének és Budapesti Metropolitan Egyetem Animáció és Média Design Tanszékének alkotóműhelyei.
Kiváltképp öröm, hogy évről évre egyre több magyar animációs filmstúdió is részt vesz alkotásaival az fesztiválon. A Kecskemétfilm mellett a KGB Stúdió, a KEDD Animációs Filmstúdió, a The Hoppies, a BALFilm, a Filmfabriq, a Magyar Rajzfilm Stúdió, a Ionart Stúdió, a CUB Animation, a Luther Kiadó, a Hyperion Interaktív Oktatásfejlesztő Kft., a Picture Start stúdió, a Mimicry Motions, a BODDAH, a SALTO Film, a Borka és az Omega-Kreatív is képviseli magát alkotásaikkal. A Mozinet filmjei mellett pedig a Kecskeméti Animációs Film Fesztivál, a BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál, az Anilogue és Cinemira Nemzetközi Gyermekfilm Fesztivál programjaiból ízelítőt is láthatunk a Rajzfilmünnep alkalmával.
Találkozzunk szívünknek kedves mesehősökkel a IX. Országos Rajzfilmünnepen és ünnepeljünk együtt!
A Rendezvény szervezője: a KEDD Animációs Stúdió
A KEDD Animációs Stúdió célja a Rajzfilmünneppel, hogy értékes programot nyújtson az óvodás és kisiskolás korú gyermekeknek és családjuknak – a moziba járás kultúráját éltetve a legkisebbek körében is. A KEDD Animációs Stúdióban számos népszerű mesefilm készült, amelyek közül a Bogyó és Babócát mindenki ismeri. Ez a sorozat a valaha készült egyik legsikeresebb magyar rajzfilmszéria.
A Stúdió folyamatosan keresi a lehetőséget értékes, oktató-szórakoztató, erőszakmentes gyerektartalmak forgalmazására és gyártására. Legújabb produkciója Dániel András, 2015-ben az Év gyerekkönyv írójának a Pagony Kiadó gondozásában megjelent Kufli könyvsorozatából készülő rajzfilm sorozat, mely első két részének országos premierjére is a Rajzfilmünnep keretében kerül sor.
A magas szakmai igénnyel készített gyermek és ifjúsági animációs filmek gyártása, forgalmazása mellett a KEDD Animációs Stúdió fontos törekvése a közönség vizuális nevelése, a filmklubok és fesztiválok szervezése. Ennek a törekvésnek a fontos eredménye a Rajzfilmünnep hagyományának megteremtése.
A KEDD animációs stúdió alapítója, M. Tóth Géza, a Rajzfilmünnep ötletgazdája.
M. Tóth Géza, Balázs Béla-díjas animációs filmrendező, egyetemi tanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Látványtervező Osztályának vezetője. Alkotásai több mint 200 nemzetközi filmfesztiválra kaptak meghívást, filmjeit közel 100 díjjal ismerték el. A legrangosabb elismerést, az Amerikai Filmakadémia Oscar-díjra jelölését a Maestro című filmje kapta 2007-ben, de ő jegyzi a Patkányfogó, az Ikarosz, az Ergo, a Mama c. rövidfilmeket is. Összművészeti produkciói, mint pl. A csodálatos mandarin, A Kékszakállú herceg vára, az Operaház számára készített Máté-passió, valamint alkalmazott filmjei és televíziós animációs sorozatai is sikereket hoztak a számára.
A programváltoztatás jogát fenntartjuk.
A Budapesti Művelődési Központ által szervezett számos programon a részvétel ingyenes. A rendezvény résztvevői a megjelenésükkel tudomásul veszik, hogy a rendezvényen fotó-/videofelvétel készül, amelyet az intézmény honlapján vagy Facebook oldalán közzé tehet. A felvételen látható érintett írásban kifogásolhatja az arcmása közzétételét.
MEGKÖZELÍTHETŐSÉG
1119 Budapest, Etele út 55/a.
GPS koordináták: N47.464206, E19.03141
Intézményünk tömegközlekedéssel megközelíthető: az M4-es metróval (akadálymentes), az 1-es villamossal, a 7, 103, 107, 114, 213, 214-es autóbusszal, Bikás park (előzőleg Kelenföld városközpont) megállónál kell leszállni. Minden buszjáratnak közlekedik alacsonypadlós változata is, melyet a menetrendekben aláhúzással jelölnek.
Csatlakozzon Facebook oldalunkhoz: BMK Facebook oldal
Szeresse Ön is elkapott pillanatképeinket: BMK az Instán
Kövesse szösszeneteinket a Twitteren!
Látogasson el Youtube oldalunkra is: BMK Youtube csatorna
Lapozzon bele kiadványainkba: a BMK kiadványai az Issuun.
Közművelődési Minőség Díj 2012
- Részletek
- Szülőkategória: BMK Rendezvénymúzeum
- Kategória: Lezajlott művészeti rendezvények
- Megjelent: 2022. november 05
- Módosítás: 2023. január 03
- Találatok: 664