Idén immár 5. alkalommal tettük közzé „A Mi Kultúránk (AMiK)” – rövidfilmfesztivál pályázati felhívását. ♦ Idén, Budapest egyesítésének 150. évfordulója tiszteletére Budapest kulturális sokszínűségét bemutató kisfilmeknek külön kategóriát szenteltünk, Budapest Kult címen. A fesztiválra élő szereplős és animációs rövidfilmmel lehetett nevezni. A rövidfilmfesztivál négy napon keresztül, különböző helyszíneken kínált színes, izgalmas programokat: előadások, kreatív kísérőprogramok váltották egymást. ♦ 12.00 – Rövidfilmtől a játékfilmig – Tóth Barnabás, rendező, producer előadása ♦ Program helyszíne: Gazdagréti Közösségi Ház (1118 Budapest, Törökugrató u. 9.) ♦ 18.00 – Versenyprogram rövidfilmes blokk – III. rész ♦ Vetítés helyszíne: Budapesti Művelődési Központ (Budapest XI., Bikás park, Etele út 55/A.).
12.00 – Rövidfilmtől a játékfilmig – Tóth Barnabás, filmrendező, forgatókönyvíró, színész és filmproducer
Program helyszíne: Gazdagréti Közösségi Ház (1118 Budapest, Törökugrató u. 9.)
Tóth Barnabás filmrendező, forgatókönyvíró, színész, producer.
2003-ban párhuzamosan végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem producer és rendező szakán. 2005-ben Vonaton című filmjét Cannes-ban mutatták be, további 90 fesztiválon 30 díjat nyert. 2007-ben a Született lúzer című televíziós vígjátéksorozatot rendezte, ami az első, magyar forgatókönyv alapján készült HBO-sorozat volt. 2009-ben készült el első nagyjátékfilmje, a Rózsaszín sajt, amelynek rendezője, forgatókönyvírója és egyben főszereplője volt, világpremierjét Montreálban tartották. 2013-ban az Újratervezés című kisjátékfilmje a rá következő évben valósággal „robbantotta a világhálót” – egy hét alatt másfél millióan kattintottak rá.
Susotázs című kisjátékfilmjét beválogatták a 2019-es Oscar-díj legjobb élőszereplős rövidfilm kategóriájának 10 kisfilmet tartalmazó szűkített listájára. Ez a film egy hét alatt negyedmillió nézőt vonzott. 70 fesztiválon eddig 26 díjat nyert.
A rá következő évben Akik maradtak c. második nagyjátékfilmje megnyerte a Magyar Mozgóképszemlét, és Magyarország Oscar-nevezettjeként shortlistre került.
22 országban forgatott különböző televízióknak riport- és dokumentumfilmeket.
A filmezés mellett a Momentán Társulat alapító tagja, valamint 70 hangoskönyv és több száz szinkronszerep fűződik a nevéhez. Színészként és rendezőasszisztensként is rendszeresen felbukkan nemzetközi produkciókban.
Gazdagréti Közösségi Ház (1118 Budapest, Törökugrató u. 9.)
A GKH csapatának az egyik legfontosabb célkitűzése, hogy a közösségi térben mindenki megtalálhassa a kikapcsolódásnak az a formáját, amit szeretne. A gyerekek és a felnőttek igényeit folyamatosan szem előtt tartva szervezzük tanfolyamainkat és egyedi rendezvényeinket is. Fontosnak tartjuk, hogy olyan környezetbe érkezzenek a hozzánk látogatók ahol szívesen töltenek el időt, ezért a GKH belső terét folyamatosan alakítjuk és fejlesztjük a látható igények szerint.
18.00 – Versenyprogram rövidfilmes blokk – III. rész
Vetítés helyszíne: Budapesti Művelődési Központ (Budapest XI., Bikás park, Etele út 55/A.)
Beszámoló az V. A Mi Kultúránk (AMiK) rövidfilmfesztiválról
Kapcsolat: Oláh Sándor, 371-2776,
A programváltoztatás jogát fenntartjuk.
A Budapesti Művelődési Központ által szervezett programon a részvétel ingyenes. A rendezvény résztvevői a megjelenésükkel tudomásul veszik, hogy a rendezvényen fotó-/videofelvétel készül, amelyet az intézmény honlapján vagy Facebook oldalán közzé tehet. A felvételen látható érintett írásban kifogásolhatja az arcmása közzétételét.
BUDAPESTI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT MEGKÖZELÍTHETŐSÉGE
1119 Budapest, Etele út 55/A.
GPS koordináták: N47.464206, E19.03141
Intézményünk tömegközlekedéssel megközelíthető: az M4-es metróval (akadálymentes), az 1-es villamossal, a 7, 114, 213, 214-es autóbusszal, Bikás park (előzőleg Kelenföld városközpont) megállónál kell leszállni. Minden buszjárat alacsonypadlós, az 1-es villamos alacsonypadlós (CAF) változatát a menetrendekben aláhúzással jelölik.
Közművelődési Minőség Díj 2012
- Részletek
- Szülőkategória: BMK lakossági szolgáltatások
- Kategória: BMK rendezvények
- Megjelent: 2023. máj. 22
- Módosítás: 2023. június 27
- Találatok: 157