Megjelent a Budapesti Művelődési Központ angol nyelvű projektkiadványa a generációk közötti kommunikáció fejlesztésére. Öt ország hat partnerszervezete dolgozott együtt, hogy megvalósítsa a „Generációk közötti kommunikáció – gondolkodj, cselekedj, önkénteskedj együtt!” című pályázatot.
A projekt a generációk közötti kommunikáció fejlesztését tűzte ki célul. Minden felnőttképzési szervezet egy sajátságos megközelítést vagy módszert alkalmazott eddigi gyakorlatában, amelyeket azonban ezidáig nem próbált ki intergenerációs tanulási helyzetben.
A projekt során minden partner helyi kísérleti projekteket indított az egyedi módszer, megközelítés alkalmazásával, hogy megvizsgálja azok alkalmazhatóságát intergenerációs kontextusban. A partnerek tapasztalataikat egy online kiadványban összegezték, amely összefoglalja az integenerációs kísérleti projekteket.
Minden projekt azonos szempontok szerint került bemutatásra: az olvasók megismerhetik a projektek céljait, a szervezési körülményeket, a legfontosabb tevékenységeket és az alkalmazott módszereket, továbbá a projektek eredményeit és a fenntarthatósági aspektusukat. Mivel ezek a helyi projektek kísérleti jellegűek voltak, ezért a partnerség fontosnak tartja, hogy bemutassa a nehézségeket és a legfontosabb tanulságokat is.
A projektkiadványról szóló Tempus cikket itt olvashatják »
- Részletek
- Szülőkategória: BMK szolgáltatások
- Kategória: BMK kiadványai
- Megjelent: 2014. október 06
- Módosítás: 2014. október 06
- Találatok: 3430