Betűméret növelése Betűméret csökkentése FacebookBMK a YouTube-onBMK az Issuu-nRSS FeedBMK HírlevélChange to English

Kulturális együttműködések fővároson belül és azon túl  – szakmai konferencia A Pestszentimrei Közösségi Házban került sor 2023. június 7-én a „Kulturális együttműködések fővároson belül és azon túl” – szakmai konferenciára, melyet a Budapesti Művelődési Központ, a Kondor Béla Közösségi Ház és Intézményei, valamint a Budapesti Népművelők Egyesülete közös szervezésében valósított meg.
Beszámolónk lentebb.

 A konferenciáról készült képes beszámolónkat a Budapesti Művelődési Központ Facebook oldalán és a Budapesti Művelődési Központ Baráti Körében tekinthetik meg.

Június 7-én szerdán a BMK a  Kondor Béla Művelődési Házzal és a Budapesti Népművelők Egyesületével közösen  nagyszabású konferenciát rendezett „kulturális együttműködések a fővároson belül és azon túl” címmel. A nap folyamán az előadások sok fontos és időszerű témát érintettek. Többek között a nemzetközi kulturális együttműködések lehetőségeit, a kultúra finanszírozási nemzetközi modelleket, illetve az egymást segíteni képes testvérintézményi hálózat lehetséges működésének lehetőségeit. A tanácskozás alatt betekintést nyerhetett a közönség 5 vidéki művelődési intézmény működésébe és a helyi sajátosságokba. Köszönjük a nagyszámú kollégának a  részvételt,reméljük, hogy sikeres gondolatébresztő témákkal szolgáltunk.

*****

Részletes program: Meghívó Kulturális együttműködések fővároson belül és azon túl – szakmai konferenciára
10.00 – Köszöntő – Máté Zsuzsanna igazgató, Kondor Béla Közösségi Ház és Intézményei
10.05 – Megnyitó – Dr. Bősz Anett, humán területekért felelős főpolgármester-helyettes
10.15 – Fővárosi és nemzetközi kulturális együttműködések lehetőségei, tapasztalatai, pályázati forrásai – Máhr Dániel igazgató, Budapesti Művelődési Központ
11.00 – Az üveghegyen túl – közösségi tervezés a kulturális politikában? – Halmai Róbert ügyvezető, Esernyős Óbudai Kulturális és Sport Nkft.
11.20 – Kávészünet
11.30 – Testvérintézmény-kapcsolatok, egymást segítő lehetőségek a főváros és a vidék hálózati kapcsolati lehetőségei – Máté Zsuzsanna igazgató, Kondor Béla Közösségi Ház és Intézményei
11.50 – Tapasztalatok, példák:

12.30 – Ebéd a Pestszentimrei Közösségi Ház (PIK) udvarán a mobil kemencéből, melyben finomságok készülnek a konferencia résztvevői számára
13.45 – Budapesti intézmények együttműködése, szakmai kapcsolatrendszere, a BNE eredményei és tervei – Gábor Ilona elnök, Budapesti Népművelők Egyesülete

14.15 – Szekció ülések:

  1. Ötletek és új utak a kiállítási tevékenységben – Hermann Katalin igazgató, Festetics Művelődési Központ, Városi Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény
  2. Terembérlet és szakmaiság, avagy bevételi forrás vagy alapfeladat a közösségek működtetése – Szebeni Dóra Képzési és Nemzetközi osztályvezető, a Budapesti Művelődési Központ
  3. Ifjúsági programok, terek… – de hol az ifjúság? – Máté Zsuzsanna igazgató, Kondor Béla Közösségi Ház és Intézményei

15.45 – Összefoglaló a szekciókban elhangzottakról (szekcióvezetők)
16.15 – Zárszó – Máhr Dániel igazgató, Budapesti Művelődési Központ

A Program innen letölthető pdf formátumban.

A konferencia helyszínének elérhetősége:
Pestszentimrei Közösségi Ház
1188 Budapest, Vasút u. 48.
+36 1 291 9202
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk.

A Budapesti Művelődési Központ által szervezett számos programon a részvétel ingyenes. A rendezvény résztvevői a megjelenésükkel tudomásul veszik, hogy a rendezvényen fotó-/videofelvétel készül, amelyet az intézmény honlapján vagy Facebook oldalán közzé tehet. A felvételen látható érintett írásban kifogásolhatja az arcmása közzétételét.

BUDAPESTI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT MEGKÖZELÍTHETŐSÉGE
1119 Budapest, Bikás park, Etele út 55/a., a Bikás park mellett.
GPS koordináták:
N47.464206, E19.03141
Intézményünk tömegközlekedéssel megközelíthető:  az M4-es metróval (akadálymentes), az 1-es villamossal, a 7, 114, 213, 214-es autóbusszal, Bikás park (előzőleg Kelenföld városközpont) megállónál kell leszállni. Minden buszjárat alacsonypadlós, az 1-es villamos alacsonypadlós (CAF) változatát a menetrendekben aláhúzással jelölik.

Csatlakozzon Facebook oldalunkhoz: BMK Facebook oldal
Szeresse Ön is elkapott pillanatképeinket: BMK az Instán
Látogasson el Youtube oldalunkra is: BMK Youtube csatorna
Lapozzon bele kiadványainkba: a BMK kiadványai az Issuun.

Közművelődési Minőség Díj 2012Közművelődési Minőség Díj 2012

Share
� Lakossági tartalom �

Keresés Doboz kibontása

BMK lakossági szolgáltatások Doboz kibontása

Társadalmi felelősségvállalás Doboz kibontása

Rólunk írták Doboz kibontása

Elismeréseink Doboz kibontása

Elégedettség mérő Doboz kibontása

Közadatkereső Doboz kibontása

1119 Budapest, Etele út 55. Telefon: 06/1/371-2760