Budapest
   
   
klubfelnott_1oldal
Felhívások
FÖLSZÁLLOTT A PÁVA 2014 – Népzenei és néptánc tehetségkutató verseny
2013. május 10. péntek, 11:42

FÖLSZÁLLOTT A PÁVA 2014Egy héttel tovább, 2013. május 19-én éjfélig lehet nevezni a Hagyományok Háza és az MTVA közös tehetségkutató versenyére.

Az MTVA és a Duna Televízió Zrt., valamint a Hagyományok Háza – szakmai partnereivel, a Martin György Néptáncszövetséggel és a Táncház Egyesülettel közösen – másodszor is meghirdeti a Fölszállott a páva című népzenei és néptánc tehetségkutató versenyt.

 
Tisztelt Partnerünk! Kedves Kollégánk!
Címkék: felhívás
2013. április 29. hétfő, 12:25

Tisztelt Partnerünk! Kedves Kollégánk!

Budapesti Művelődési KözpontA Főváros kulturális városvezetőinek döntése alapján a Budapest Film Zrt. a budapesti kultúrafogyasztás és a szabadidős tevékenység feltérképezésére indít felméréssorozatot azzal a céllal, hogy feltárja a budapesti kulturális intézmények szerepét, szolgáltatásainak megítélését.Elkészült a Budapesti Művelődési Központra vonatkozó kérdőív, amelyet itt érhet el>>>
A kitöltött kérdőívet közvetlenül a kutatást végző szervezet kapja meg feldolgozásra.
Tisztelettel kérjük, hogy a kérdőív kitöltésével illetve a BMK-ról és szolgáltatásairól kialakított vélemény megfogalmazásával segítsék a felmérést végzők munkáját.

 
ART-FESZT VI. pályázati felhívás
Címkék: pályázat, felhívás
2013. március 29. péntek, 12:26

artfest 2013A Corvin Művelődési Ház – Erzsébetligeti Színház felhívással fordul minden olyan képző- és iparművészetben tevékenykedő amatőr alkotóhoz, aki szeretne bemutatkozni a nyilvánosság előtt.

Nevezési határidő: 2013. április 29. 24:00.

A pályaművek leadási ideje: 2013. május 6–7. 9:00 – 17:00

 
Három projektötleti felhívás májusban!
Címkék: felhívás
2013. május 7. kedd, 12:57

projektötletekMájustól újraindulnak az MNVH projektötleti felhívásai. A Hálózat három témában: ismeretátadás, rendezvények szervezése, valamint kiadványok készítése és sokszorosítása témakörben várja a projektötleteket partnereitől.

A projektötleteket május 1. és május 20. között lehet benyújtani. 

 
Felhívás – Nemzetközi együttműködések és jó példák a közművelődésben
Címkék: felhívás
2013. április 2. kedd, 13:37

Budapesti Művelődési KözpontTisztelt Kollégák!

A Budapesti Művelődési Központ szakmai fórumot rendez „Nemzetközi együttműködések és jó példák a közművelődésben" címmel.

Jelentkezését kérjük az international@bmknet.hu e-mail címre küldje.

 
20. Országos Diákfilmszemle
Címkék: felhívás, fiatalok
2013. március 1. péntek, 10:31

20. Országos DiákfilmszemleA Ház a Réten Kulturális Egyesület, az Aranytíz Kultúrház és a Polifilm Műhely Alapítvány huszadik alkalommal rendezi meg filmmel és videóval foglalkozó ifjú alkotók részére az Országos Diákfilmszemlét.

A filmek leadási határideje: 2013. augusztus 5.
Felhívás

 
ElsőElőző 1 2 3 Következő Utolsó

1. oldal / 3
 

Terembérlet a BMK-ban

Elérhetőség

Cím: 1119 Budapest, Etele út 55.
Telefon: (1) 371-2760
Fax: (1) 371-2761
E-mail: bmk@bmknet.hu
 

 

Kedvenceink
Nemzetiségi Kulturális Mozaik
Felnőttképzésinfo.hu
TeÉrted Akadémia
Kirándul.hu
Zöldtömb.hu
bmk_oko
{alt}