Budapest
   
   
Magyar
English

 


PALLÓ
HUSK
Budapestért-díj
TÁMOP Szakmai Műhely
Kisebbségi Adatbázis
pallo_100_100
banner_erikanet
Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata
Budapesti Népművelők Egyesülete
muvhaz_100_100
muvszerv_100_100
Ezüstnet.hu
Családinet.hu
Budapesti Vándor Kórus
Budapestedu.hu
Silvernet
Komárnói netnagyi találkozó Nyomtatás E-mail

2008. október 23-25-én találkoztak Komárnóban (SK) az erdélyi (RO) és újbudai (HU) szenior tanulók.

A projekttalálkozó első napján kirándulást tettek Pozsonyban, ahol a magyar képviselők fogadták őket a parlamentben. A találkozó alkalmat adott a már megismert határon túli netnagyikkal való újbóli személyes találkozásra, valamint az új tagokat is sikerült megismerni. A közös városnézés kitűnő alkalom volt egymás jobb megismerésére. Újbudáról 16 fő, Csíkszeredáról 10 fő utazott a találkozó első napjára.

A második napon a szakmai program következett, mindhárom felnőttképzési intézmény beszámol az elmúlt időszak projekteseményeiről, a jövő félév terveiről valamint bemutatkozott a vendéglátó szervezet. A résztvevők megismerkedhetnek a komárnói tanulókkal, oktatóikkal.

download Beszámolo

 
Első év Nyomtatás E-mail

Beszámoló a SILVERNET projekt első évének tevékenységeiről

A pályázat közös elkészítése után az első találkozó szervezése következett, melybe mindhárom intézményt bevontuk. Budapesten a találkozó szervezésébe a “Kattints rá, Nagyi!” tanfolyamot már elvégzett szenior tanulók is bekapcsolódtak. Csíkszeredán (RO) és Komárnóban (SK) felhívás közzétételével hirdették meg a projektet, a nagyszámú idős jelentkezők kiválasztását Romániában esszéírás segítette.

Tovább...
 
Csíkszereda Nyomtatás E-mail

Erdélyben is kattintanak a nagyik.
Nemzetközi „Kattints rá, Nagyi!©” találkozó Csíkszeredán május 27–31-én.

A Budapesti Művelődési Központ jogvédett oktatási programja átlépte az országhatárokat: egy Európai Unió által támogatott, kétéves tanulási kapcsolatok projekt eredményeképpen Komárnóban és Csíkszeredán is elindult az idősek internet-oktatási programja.

Tovább...
 
Indulnak a határon túli tanfolyamok is Nyomtatás E-mail

kosaras_logo_a4A SILVERNET projekt részeként a "Kattints rá, Nagyi!" program a határon túli idősek számára is elérhetővé válik.

A tavaly elindult programadaptációt követően Csíkszeredán február 5-én, Komárnóban január végén, 4 csoportban 45 fő részvételével indulnak az első határon túli "Kattints rá, Nagyi!" tanfolyamok.

A határon túli tanfolyamokat az Európai Bizottság Élethosszig tartó tanulás programja támogatja.

Lásd még: 2008-ban 1500 tanuló Magyarországon

 
Elindult Nyomtatás E-mail

Az első, budapesti projekttalálkozóval elindult a SILVERNET projekt.

A Budapesti Művelődési Központ, mint projektkoordinátor rendezte meg a SILVERNET projekt első szemináriumát Budapesten. Az Európai Bizottság Élethosszig tartó tanulás programjának támogatásával 2007. októberében indult kétéves tanulási kapcsolatok projektben három EU tagország, Magyarország, Románia és Szlovákia vesz részt egy-egy magyar nyelvű felnőttképzési intézmény részvételével. A november 6-án kezdődött kétnapos találkozón a Soros Oktatási Központ két munkatársa mellett három idős tanuló, a Szakképző és Felnőttképzési Intézet két munkatársát pedig egy szenior tanuló vett részt a találkozón.

Tovább...
 

ELÉRHETŐSÉG

Cím:
1119 Budapest, Etele út 55.
Telefon: (1) 371-2760
Fax: (1) 371-2761
E-mail: Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez


SZAKMAI PROGRAMOK ESEMÉNYNAPTÁR

« < Szeptember 2010 > »
H K SZ CS P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

BEJELENTKEZÉS

Teérted Akadémia
Köszönjük a támogatást!
Hulladék újrahasznosítás
UPC
 E-pont
 MiniTipp tábor és szálláshely, szabadidős gyűjtemény
Pályázatfigyelő
Online Művháztérkép
Impresszum  I  Adatvédelem
© 2006-2007 Budapesti Művelődési Központ & CodePlay Solutions