A II. világháborút követően, 1948-ra világossá vált, hogy a kulturális sokszínűség, az önszerveződés bármely formájának megőrzésére nincs lehetőség. A sokszínűség helyébe az újdonsült marxista-leninista kultúr- és művelődéspolitika lépett. Az állam és a párt vezetőinek a célkitűzése: az önálló társadalmi-kulturális kezdeményezések felszámolása, a társadalom totális ellenőrzése, a különböző társadalmi csoportok homogenizálása volt. Ehhez 1949-ben céltudatos módon hozzá is kezdtek. A Kőbányai Casino 1948-as államosítását követően felszámolták a benne működő egyesületeket, alapítványokat, olvasóköröket, társasköröket, a nonprofit szektor minden lehetséges formáját, amely magában hordhatta a horizontális önszerveződés lehetőségét. 1948 és 51 között a kultúraközvetítő intézményrendszer tartalmi folyamatait vizsgálta felül a rezsim, és azt a marxizmus-leninizmus világnézeti alapjára helyezte. A kulturális egyleteket - megszüntetve azok tevékenységi köreit, funkcióit - egyetlen intézmény alá kényszeríttette. Mivel Kőbánya belvárosában az egyetlen színházteremmel rendelkező közösségi helyiség a kaszinó volt, ez lett a szocialista művelődés otthona, nevezetten a Pataky István Művelődési Ház. Névadója egy baloldali ellenálló mártír volt.

Pataky István mellszobrának leleplezése a kaszinó előcsarnokában
Ünnepi beszédet mondott Czakó Béla a X. kerületi KISZ Bizottság titkára

1948-tól a földszinten pártirodák, valamint a hadkiegészítő parancsnokság kapott helyet. 1954-től a Hazafias Népfront Kőbányai Szervezete kezdte meg működését az épületben.
      Az ezt követő évtizedekben a magyar társadalom értékrendje végzetes változásokon ment keresztül, amelynek hatását a mai napig érezzük. Ebben az első tíz esztendőben a háború előtti társadalmi vagy osztálymodellek megváltoztak, a korábbi magatartásminták pedig egyre kevésbé játszhattak szerepet. Ennek oka, hogy a hatalmon lévő álságos elit, gyakran saját magát is becsapva, félművelt vazallusain keresztül tökéletes propagandamunkájával vagy megfélemlítéssel morális válságba sodorta az idősebb lakosságot, és átnevelte a művelődés, a kultúra és a kommunikáció eszközeivel a felnövekvő nemzedéket. Újfajta paternális nyelvezetet vezettek be a kultúra területén, amelyet militáris fogalmakkal kevertek. "Az imperializmus elleni harcban a kultúra frontján is helyt kell állni, pártunk és vezetőink tanítása szerint." Bizonyos, hogy az effajta szlogenek szorongást váltottak ki a pluralizmushoz szokott lakosság körében. Kőbányán a ligettelki, az óhegyi illetve a dűlői maradék lakosság, hasonlóan a háború előtti időszakhoz, számottevően a felsőközéposztályból, a középosztályból, illetve a jobb időket látott dolgozó tisztviselő-, munkás- és iparoscsaládokból rétegeződött. Ez a népesség a kőbányai villákban, bérpaloták polgári vagy munkáslakásaiban, udvarházakban - amelyekben valaha kisebb-nagyobb üzemek, vállalkozások működtek - éltek, és közülük sokan, valamilyen módon kötődtek a Kőbányai Casinohoz. Így a kaszinó az államosítás után is egyfajta összetartozás jelképe volt. Zavarta is a politikai elitet, és mindent megtett annak érdekében, hogy ez megszűnjön. Ahogy idős kőbányaiak elmesélték a Pataky István Művelődési Ház kötelező "agymosási" programjai mellett a kulturális választék nagyon hasonlított a háború előttihez. Volt baletttanítás, nyelvtanfolyam, fotószakkör és olvasókör az államosított és átszelektált könyvtárban. A színházteremben pedig az éppen aktuális bonvivánok és primadonnák operettet énekeltek, de előtte elszavaltak egy harcba hívó kommunista verset.

Népművelők estje a "kultúrban" 1955

1956. november 2-án a kaszinó épületéből kőbányai srácok rálőttek a Körösi Csoma úton vonuló szovjet tankokra, és a lakosság szeme láttára az egyik harckocsi lőtornya az épület felé fordulva, annak első emeletét teljes egészében kilőtte. Ennek következtében az épület sarka kidőlt. Feltehetően ekkor semmisült meg az intézmény irattára, így dokumentációk csak a hatvanas évektől kezdődően állnak rendelkezésünkre. 1957-ben a külső homlokzatot - nagyjából megőrizve az épület ornamentikáját - szépen helyreállították. A belső tereket már kevesebb odafigyeléssel renoválták, illetve az 50-es évek igényeinek megfelelően kipótolgatták.

1956

A helyreállításokat követően a földszinti kommunista párbizottsági irodák helyére a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár kőbányai fiókkönyvtára költözött. Miközben az újjáalakult Magyar Szocialista Munkáspárt a Halom utcai, úgynevezett Sorg-villát foglalta el.

Konkrét információkat a forradalom előtti programszerkezetről nem sikerült fellelni.

Érdekes - mind a mai napig aktuális - gondolatokat feszeget egy 1957-ben született írás a Népművelés című szakmai periodika hasábjain. Vajon kell-e a külső lakóterületeken külön speciális önálló kulturális (és politikai!) ellátás, vagy megoldja- e a központban lévő művelődési intézmény a problémát, ami egyébként busszal 10 perc távolságra van a városközponttól? A Városszéli telep - ahogy a korszak, és a cikk írója titulálta az egyébként Kőbánya Kertváros elnevezésű, 30-as években épült családiházas telepet - valóban egy speciális társadalmi mikroklíma ma is. Eredetileg építettek hozzá egy közösségi épületet, amelyben volt egy nagyobb és három kisebb terem, de az évtizedek alatt erősen lepusztult. Szabadtéri mozit is kialakítottak a tanácstag, bizonyos Menyhárt néni segítségével, azonban ez kevésnek bizonyult. Márványi György, a cikk írója munkásklubot álmodott a Városszéli telepre.

A Munkásklub létrejött. A Pataky Művelődési Ház, később az új művelődési központ telephelyeként tartották számon. A 60-as évek művelődéspolitikája nagy hangsúlyt fektetett a munkásművelődésre. Kőbánya, a kerület lakossági összetételénél fogva, különösen érintett volt e téren. A korszak dokumentumai bizonyítják, hogy a Pataky bázisintézményként csatlakozott az akkor induló Fővárosi Művelődési Ház módszertani munkájához. Több mint 30 év távlatában, 2007. július 9-én, Drucker Tibor, az FMH első igazgatója így emlékezik az akkori időkre és történésekre:

Valószínűsíthető, hogy az intézmény valós társadalmi, ha úgy tetszik látogatói igényeket is igyekezett kielégíteni. Egy 1961-es szilveszteri plakát - Garamvölgyi György igazgatása alatt - fergeteges bált hirdetett, melyen a legnagyobb sztárok léptek fel, többek között Ákos Stefi és Hadics László. Az 1963-as februári gyermekszínházi előadáson, A bűvös erdő című mesét mutatták be nagy díszlettel, jelmezzel és parádés szereposztással. (Gobbi Hilda, Bilicsi Tivadar, Magda Gabi, Soós Edit, Csűrös Karola, Pethes Sándor).
      Egyetlen, rövid, beszámoló jellegű írás tanúskodik arról, hogy a 60-as éveket milyen célok és feladatok jellemezték e téren; az intézmény akkori igazgatója Szirmai Jenő (1968-1975) írta a következőket:

Amatőr színjátszók

A kijelölt igazgató, Szirmai - aki egyébként színművész volt - valószínűleg nem volt egyszerű helyzetben, mikor terveket, beszámolókat és egyéb jelentéseket kellett írnia, hiszen az aktuális művelődéspolitikának megfelelve kellett ezt cselekednie.
      A 70-es évek puha diktatúrája idején a szokásos közhasznú tanfolyamokon kívül újra társastánctanfolyamok indultak, benne beattánc-tanítással. Az 1971-es szórólap heti egy alkalmas tanítást és a hét többi napján - apró betűkkel - szabad klubfoglalkozást, magnóhallgatást, filmvetítést kínál. Egy másik szórólapon Bácskai Lauró István fiatal filmrendező irodalombarátoknak ajánl összejövetelt, egy harmadikon Palásthy György amatőr filmtanfolyamot indít. Ma már tudjuk, hogy ezek a hivatalos megbízatások a neves alkotók részéről kísérleti helyek voltak, és közben újra kialakultak azok a 30 éve elfelejtett társaskörök, amelyeket az akkori rendszer lesöpört a kultúra palettájáról. Ezek váltak a 80-as évekre az underground művészetek fészkévé a Patakyban.

Tomboló ifjúság

Az intézmény igazgatása alatt állt a Csajkovszkij, volt Dréher parkban működő Kőbányai Ifjúsági Park, melynek körülbelül 500 fős nézőtere, 100 m²-es színpada, 2 világító tornya és vetítővászna a korszak divatja szerint egy-egy szabadtéri mozit, színházi előadást, de elsősorban szabadtéri beat- és rockkoncerteket ajánlott a 60-as, 70-es majd ritkábban a 80-as évek közönségének, a környező házak lakóinak legnagyobb sajnálatára. Az ifjúság azonban imádta. Sok frissen alakult, ma már híres, sőt az idő homályába veszett szupersztár kezdete itt a működését. Az Illés zenekar, a Syconor, az Anonymus, a Ferm és a Szivárvány együttesek léptek fel hetente négy alkalommal, rendszerességgel a kőbányai deszkákon. Nem feledkezhetünk meg a híres, hírhedt Ifjúsági klubról, amely a Halom utca 37. alatt üzemelt. Fénykorát a 60-as, 70-es években élte, mikor a fiatalok egyetlen szabadságot jelentő szórakozási lehetősége az ifjúsági (rock) klubok voltak. P. Balázs Margit klubvezető 1969-ben riportot készített a klubtagokkal. Az írásból kiderül, hogy nincsen új a nap alatt; a fiatalok akkor is kitalálták a saját szórakozási lehetőségeiket, csak kellett egy mentor aki ezt koordinálta.

Csajkovszkij parki rendezvények

A klub létrejötte valódi társadalmi igény volt. P. Balázs Margit összefoglalójából ezt jól érzékelhetjük:

"1963. A Pataki István Művelődési Ház épületében működő 12. Szabó Ervin Fiók könyvtárosai segítséget kérnek igazgatómtól, hogy fiatal olvasóik részére havonként valami programot szervezhessenek. Az ügy az én munkaterületemhez tartozik, én vagyok az ismeretterjesztő előadó. Igazgatómnak tetszik az ötlet. A fiatal olvasók lelkesek, egy ifjú könyvtárosnak egyre több fejtörést okoznak összejöveteli igényeikkel.
      1964. április 23. Megnyitjuk a Kőbányai Ifjúsági Klub első változatát, a ház egyik termében, heti három klubesttel. Szép programot tervezünk, kedvezményes táncjegyet is adunk. Összefut a kerület érdeklődő ifjúsága! Nem mindenkit veszünk fel. Ha sejtjük, hogy valaki csak a tánckedvezmény miatt jön, elutasítjuk. Táncolni a mi igazolványunk nélkül is járhat.
      1965. Kétnapos kirándulás: a verpeléti termelőszövetkezetnek segítünk kukoricát betakarítani. Meghívjuk utunkra tanácselnökünket, népművelési osztályvezetőnket is.
      1966. Egy megüresedett épületet renováltat a kerületi tanács és a KISZ-bizottság (a KISZ szervezetek jelentős társadalmi munkájával) ifjúsági klubnak.
      1966. május 5. Vezetőségi tagjaink közbenjárására megkapom a klubvezetői megbízást. Mozgósítom régi tagságunkat a klub berendezésére.
      1966. május 25. Megnyitó. Tanácselnökünk átadja a házat az ifjúságnak. Az alapítólevél szerint a klubnak a kerületben élő vagy dolgozó fiatalok kulturált szórakozását kell szolgálnia; hetenként két táncestet rendezünk, két kulturális foglalkozást, egy nap átadjuk a helyiséget a kerületi KISZ-szervezetnek, egy nap pedig a nálunk "lakó" sporttanácsnak. A klub működéséért 11 tagú társadalmi vezetőség (melynek tagja KISZ Bizottság agit-prop. titkára is) és a művelődési ház igazgatója a felelős. Nyitva naponta 3-tól 10-ig; presszó, újságok, folyóiratok, televízió, rádió, magnetofon, társasjátékok állnak a tagok rendelkezésére. Minimális költségvetésünk volt. Bérjellegű kiadás csak a főhivatású klubvezetőnek, takarítónőnek és a zenekarnak jutott (az utóbbinak nagyon kevés). Mennyi társadalmi munkát végeztek nálunk klubtagok, művészek, újságírók, táncdalénekesek! A klubtagok rendszeres, aktív közreműködése nélkül azonnal leállt volna az élet. Megjegyzem, ez a természetes a klubban. Ameddig a klubtagok látták el a táncesteken a pénztárosi munkát is, egyetlen lógóssal sem találkoztam. Vagy: szünetekben valamelyik klubtag körbejár egy vödörrel, összeszedi a hamutartókból a felgyülemlett hulladékot.

A Kőbányai Ifipark plakátja

Volt itt füst, kőbányai sör, lányok, és persze ügyeletes népművelő, aki próbálta kordában tartani a "tomboló fiatalságot" programokkal, kultúrával és némi direkt politikával.

"A második népszerű állandó művelődési formánk az Új Írás Klub nevet viselte. Az Új Írás olvasásán és megvitatásán kívül jártunk együtt színházba, kiállításra, készültek önálló előadásra az izmusokból, a Tanácsköztársaság történelmi értékeléséből, találkoztunk az írókkal, költőkkel. A lélektan ugyancsak érdekelte tagjainkat. Órák hosszat vitatkoztak a szimpátiáról, a szerelem társadalmi tartalmáról, az emberi kapcsolatokról, az életcélról. Tulajdonképpeni célunkat, hogy folyamatos munkánkkal minden klubtagot bevonjunk a közösségi életbe, mindenkinek biztosítsunk művelődési lehetőséget, bizonyára nem sikerült maradéktalanul elérni. Az első év végén 160 tagunk volt, a második évben 240, a harmadikban 302. Évenként 60 százalék maradt az előző évből, 40 százalék új jött. Megfontolandó, hogy a 60 % régi tag általában azonos, és az új emberek maradnak el leginkább - nem mindig kideríthető okokból. Valószínűleg nem tudtuk őket bekapcsolni a klub vérkeringésébe. A törzs és az élgárda viszont, akik klubgyűlésen, társadalmi munkán, "komoly" foglalkozásokon és táncon egyaránt részt vesznek - mindössze 80 fő - Kőbányán, hozzávetőlegesen a klub lakókörzetében él. Foglalkozásra: 55 százalék tanuló, (30 százalék középiskolás, 20 százalék szakmunkás- tanuló, 5 százalék főiskolai, egyetemi hallgató). A 45 százalék dolgozó legnagyobb része szakmunkás, de segédmunkások és végzett mérnökök is vannak.
      Ezek a rétegek jó ideig harmonikusan éltek együtt. Ma már elég erős a differenciálódás igénye, amit a klub nemigen tud kielégíteni."

A Halom utcai ifjúsági klub a 70-es, 80-as években is jól prosperált, ekkor már Szászai Erzsébet volt a klubvezető. Itt próbált és lépett fel Horváth Károly (Charlie), Póka Egon, Deák Bill Gyula, a Főnix együttes Máté Péter vezetésével, és a fentebb már említett zenekarok közül jó néhány. A klub léte természetesen konfliktusok lehetőségét is magában hordozta, tevékenysége gyakorta váltott ki ellenérzést a környéken élőkből egyrészt közönsége, még inkább zajszintje miatt. A hazai első beatnemzedéknek életérzéseiről film is készült Kopaszkutya címen, melyet itt a klubban és Kőbányán forgattak.
      Ezek a telephelyek is a 90-es évek elejéig működtek a Pataky szárnyai alatt.

1963

A hetvenes években a világnyelvek tanfolyamai is elindultak, és a Pataky István Művelődési Ház kicsiny könyvtárával, a Hazafias Népfront irodáival csendesen működött a Füzér utcában. Ekkorra már az épület régi fénye erősen megkopott. A stukkók a vakolattal együtt lassan mállottak le a falakról, és a faliújság csónaklakkozása is pergett. Csak a márványlépcsők és oszlop állták az időt. Tulajdonképpen még akár 100 évet is kibírtak volna, de az 1970-es években a Ligettelket is elérte a "városrendezők" könyörtelen keze. Széles utakat és lakótelepeket álmodtak az egykori polgárváros helyére. Nem bizonyítható, inkább érezhető motívum volt, hogy az itt élő őslakosságot mindenképpen át szerették volna költöztetni egy másik városrészbe, ahol kapcsolataikat, gyökereiket veszíthetik. Meg is történt, Ligettelket szanálták. A régi kőbányaiakat "jó meleg, központi fűtéses lakótelepekre" költöztették városszerte. És a tervezett tízemeletes lakótelep még nem létező árnyékába 1973-ban letették az új művelődési központ alapkövét.

Egy korszak romjain

Így írt az akkori kerületi lap. Persze 1973-ban már sokan azt sem tudták, hogy az úri szabó csupán férfiszabót jelent, és ki emlékezett már arra, hogy a kaszinónak nem voltak arisztokrata tagjai, sőt a köznép használta leginkább. Az elbeszélések alapján ma már az is tudható, hogy a lakosság körében mérhetetlen felháborodást váltott ki az épület bontásának terve. A kőbányaiak beadványokkal akadályozták szanálását, de némi huzavona után 1976 tavaszán, egy hajnalon felrobbantották.
      A kőbányai emberek könnyekkel búcsúztak az épülettől. A telek pedig azóta is ott áll üresen és némán a nem létező Füzér utca sarkán. Egy magányosan álló öreg fa tanúsítja az itteni, egykori békebeli időket, és tavaszonként meg-megújuló lombja hirdeti a kőbányaiak szebbre, jobbra való törekvését és optimizmusát. Hogy jöhet itt még borúra derű.