A CSEREPESHÁZ – ZUGLÓI MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS TAGINTÉZMÉNYEINEK TÖRTÉNETE

Településtörténet

Elhelyezkedés, elnevezés

A mai Zugló Budapest XIV. kerülete mintegy 18,15 km² területen fekszik, átlagos népsűrűsége 7205 fő/km². A kerületet Pest tüdejeként is emlegetik, 2 400 000 m² zöldterületével a főváros egyik legzöldebb kerülete. Határai északon a IV. kerület, északkeleten a XV. kerület, keleten a XVI. kerület, délen a X. és VIII. kerület, délnyugaton a VII. kerület, nyugaton a VI. északnyugaton pedig a XIII. kerület.

Magának az elnevezésnek – Zugló – a keletkezésére kétféle magyarázat létezik. A Magyar nyelvőr c. folyóirat szerint a ’szuglyó’ vagy a ’zugla’ szó a 19. századi nyelvhasználatban sarkot, zugot, kuckót vagy zsákutcát jelentett, ennek értelmében tehát Zugló a pesti határnak egy kis sarkát jelölte. A másik elképzelés szerint a ’szugló’ német eredetű szó és mocsárlyukat jelent. Zuglót egészen a XIX. század végéig Szuglónak hívták, ennek emlékét őrzi a mai Szugló utca. 1935-től létezik önálló kerületként, korábban Terézváros, Erzsébetváros és Kőbánya osztozott a területén. Ekkor a városrész a Rákosváros nevet kapta, s csak 1950-ben – Nagy-Budapest kialakulásakor – lett Zugló.

A kerület benépesülése

Az 1830-as években megindult a Városerdőcske mögötti Erdőtelkek parcellázása a mai Herminamező területén. A kerület hivatalos „születésnapját” 1842. október 10-ére teszik, ugyanis ekkor került sor a Hermina-kápolna alapkőletételére, illetve ekkor nyílt meg Bartl János nyaralószállója is. 1843-ban már három nyaralószálló működött ezen a vidéken, s ezáltal Herminamező – amelyet a kerület magjaként tartunk számon ma is – Pest környékének egyik legismertebb nyaraló- és gyógyhelye lett. Ugyanebben az időben épültek meg az első magánvillák is, és az 1860-as évekre – a belvárosi és budai részekhez hasonlóan – elegáns villanegyed jött létre a Hermina út–Amerikai út–Erzsébet királyné útja–Uzsoki (Jókai) utca mentén.

A „Városerdőtske” fáinak pótlása és területének rendezése Mária Terézia nevéhez fűződik. 1751-től a területre fűz-és akác-majd eperfákat ültettek. A Városliget a reformkorban már a polgáriasodó pestiek egyik kedvelt séta-és találkozóhelye lett.

Kezdetben a városatyák úgy tervezték, hogy a Városligetet a mai Herminamező felé kiterjesztik, de később letettek erről a tervükről. Az 1880-as évektől megindult a terület rohamos beépítése (Gizella út, Mexikói út, Hajtsár út, Amerikai út, Angol utca, Róna utca, Rákos-patak utca stb.). Azt mindenképpen fontos hangsúlyozni, hogy ezt a gyors fejlődést nagymértékben elősegítette a Városliget közelsége, s ebből kifolyólag a jó közlekedés kiépítése a város központja felé.

Az 1890-es évektől Zugló területén is megindult az ipartelepítés, sorra jelentek meg a kisebb-nagyobb gyárak: a Magyar Fourniere és Asztalos Kellékek Gyára Rt., a Hungária Országos Vajkiviteli Rt. és a Csillárgyár, a Budapesti Zsolnay-féle Porcelán és Fayence Gyár Rt., majd az újabbak: Magyar Gyapjútomp és Kalapgyár Rt., valamint a Magyar Mechanikai Kefegyár Rt. stb..

1890 és 1900 között a terület népességszáma kiugróan megnövekedett, ekkor került sor Törökőr, Kiszugló és Nagyzugló benépesítésére. A közművesítés azonban nem haladt ugyanilyen gyors ütemben, az ivóvízért sokat kellett gyalogolni, és rosszak voltak az útviszonyok is.

A városiasodás tempóját mutatja, hogy gyors ütemben épültek a városrészben a közintézmények: 1879-ben indult az első tanév az Ipartanodában (ma Petrik Lajos Vegyipari Szakközépiskola, Petrik TISZK), 1898–99-ben épült meg Lechner Ödön tervei alapján az Állami Földtani Intézet. 1902-ben költözött Zuglóba az Erzsébet Nőiskola. A legnagyobb beruházás azonban mindenképpen a Városligetben megrendezett Millenniumi kiállítás volt. Ekkor építették fel a Vajdahunyadvárát (ideiglenes anyagokból), kialakították a Hősök terét, s ekkora már elkészült a mindössze két év alatt kiépített Ferenc József Földalatti Villamosvasút (a kontinens első földalatti vasútja) is.

Az első világháború után még inkább felgyorsult az urbanizáció, nőtt az intézmények, üzemek száma (Danuvia Szerszámgépgyár, Országos Állategészségügyi Intézet), mindemellett azonban, főként Alsórákos és Rákosfalva területén, megmaradt a vidékies környezet, a mezőgazdasági jelleg.

Az 1935. február 13-án megtartott Budapest Székesfőváros Törvényhatósági Bizottságának közgyűlése a 451/1935. sz. határozata alapján létrehozta a főváros új közigazgatási egységét, amely a VI., VII. és X. kerületek peremrészeiből jött létre XIV. kerületként és Rákosvárosnak nevezték el.

Az elöljáróság az Újvidék u. 5. szám alatt alakult meg, az első polgármester Schaderer Oszkár lett. Ekkor Rákosváros 1875 hektáros területén 67 ezren éltek. A gyors növekedés következtében azonban az 1940-es években már 90 ezren laktak itt.

A kerület elnevezése 1950-ben, Nagy-Budapest létrejöttekor változott Zuglóra. Az 1950-es évektől indultak meg a nagy lakásépítések, amelyek igencsak megváltoztatták a kerület arculatát, kertvárosias jellegét. Megkezdődött a lakótelepek építése: Kerepesi úti (1953.), Kacsóh Pongrác úti (1965.), Nagy Lajos király úti (1970-es), Füredi úti (1970-es évek vége). Ez a tendencia csak az 1980-as években lassult le. 1980. január 1-jén már 170 ezer lakosa volt Zuglónak.

Kerületrészek

Alsórákos a kerület leggazdagabb történelmi múlttal rendelkező része a hajdani Rákosmező miatt, emellett remek természeti adottságokkal is rendelkezik. A Rákos-patak korábban több malmot is működtetett, mint például a Schmidtmalmot a Schmidt-majorság közelében vagy a Paskál-malmot. A későbbiekben a Paskál-malom mellett épült fel a Gaál István Reszelőgyár Rt.. A patak vize táplálta a Városliget tavát is. A terület csak valamikor a 19–20. sz. fordulóján kezdett családi házakkal beépülni, de lényegében csak a II. világháború után népesült be.

Mint ahogy azt már említettük, Herminamezőt tekinthetjük a mai Zugló születési helyének: több mint 150 éve itt mérték ki az első nyaralóparcellákat. A városrész névadója a Hermina-kápolna, amelyet József nádor köztiszteletnek örvendő leánya, Hermina emlékére emeltek 1842-ben.

1838-ban felépítették azt az Oláh-féle házat, amelyet aztán 1842-ben Bartl Ferenc vásárolt meg, kibővítette s nyaralószálló lett belőle (az épület ma a Bethesda Kórház része).

A Herminamező területére korábban oly jellemző mezőgazdasági tevékenység az 1940-es évektől kezdődően egyre inkább háttérbe szorult. Herminamezőn az 1920–30-as években jelentek meg először a háztömbszerű beépítésű lakások, az ún. városi házak a Gyarmat utca, Pétervárad utca környékén. A háború utáni években megkezdődött a lakótelepek építése is.

Istvánmező területe a 19. század végén még nagyrészt beépítetlen volt, északi része előkelő villanegyedként épült ki a 20. század elején. Már a 19. sz. végén megkezdődött itt a mai sportközpont elődjének kialakítása: 1896-ban épült fel a Millenáris Sporttelep, majd 1938 és 1941 között felépült a Nemzeti Sportcsarnok. Ezt követte a Régi Lóversenytér területén 1948 és 1953 között elkészült Népstadion (mai nevén Puskás Ferenc Stadion), amelynek 1953. augusztus 20-i megnyitóján jelen volt Avery Brundage, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság akkori elnöke, valamint Nagy Imre miniszterelnök is. A Körcsarnokot 1975-ben adták át, a Budapest Sportcsarnokot (1)A Budapesti Sportcsarnok 1999 decemberében leégett, a helyére felépült sportkomplexumot 2003. március 13-án adták át, neve ekkor már Budapest Sportaréna volt. 2004. május 28-án vette fel Papp László nevét. pedig 1982-ben.

Zugló legkisebb városrésze Kiszugló. Két fő útvonala van: a Thököly út, amelyen egykor a Lóvasút közlekedett és a Nagy Lajos király útja (egykoron Hajtsár út). Valamikor ez a városrész olyan volt, mint egy dombra épült sziget, mezők, rétek, legelők vették körül. Az 1880-as évektől kezdett kiépülni.

Nagyzugló Belső-Zugló déli része, területén főként lakótelepek vannak, pl.: az Egressy téri, a Nagy Lajos király úti, a Róna utcai, a Kerepesi úti lakótelep.

Különösen építészeti szempontból érdemel említést a kerületrész egyik jellegzetessége, a Vitézi telep(2)1920-ban alakult meg a Vitézi rend az I. világháborúban érdemeket szerzett tisztekből és altisztekből, s a tagsággal bizonyos kiváltságok is együtt jártak. 1933-ban a főváros közgyűlése közművesített vitézi telkeket jelölt ki építkezésre, s a közel 100 telek közül 51-et zuglói területen. Mára a Vitézi telep egységes megjelenése felbomlott, a lakások nagy részét átalakították., amely a Fogarasi út–Bátorkeszi út–Kaffka Margit utca páratlan oldala–Kaffka Margit köz–Szervián utca–Bolgárkertész utca területét foglalja magába.Rákosfalva területén 1870-ben kezdtek el parcellázni, házhelyeket kimérni. A 18. század közepén a Rákos-vidék egy jelentős része Zsivora György ügyvéd–politikus tulajdona volt, aki földjein kertészetből és tehenészetből álló mintagazdaságot tartott fenn. Egy romantikus felfogás szerint egy alkalommal, amikor Zsivora vendégül látta művész és színész barátait, Szigligeti Edében és barátaiban megérlelődött a gondolat, hogy egy telepet alakítanak a kellemes, jó levegőjű környéken. A valóság azonban ennél kevésbé volt romantikus: Zsivora olcsón vett birtokát felparcellázta és jó pénzen eladta sváb majoros gazdáknak, s ezzel megvetette a település alapjait. A betelepülés első hulláma az 1870-es évek közepéig tartott. A főváros létrehozásakor, 1872-ben Rákosfalvát a VII. kerülethez csatolták. A népesség zöme kertészkedéssel és tehenészettel foglalkozott.

Az 1860–70-es években megkezdődött a bolgárkertészek betelepülése a Rákosvidékre, akik sajátos öntözéses technikával bírtak, s a főváros zöldségszükségletének nagy részét fedezni is tudták. 1880-ban megnyílt a Budapest–Cinkota vasútvonal, ennek köszönhetően könnyebb lett a fővárosi piacokra eljutás, így még inkább megindulhatott a városrész fejlődése. A vasútállomás és környéke idővel igazi „faluközponttá” nőtte ki magát, itt működött a népszerű Zöldike vendéglő is. A másik központi tér a „templom tér” volt, a mai Álmos vezér tere. Falusias jellege ellenére nagyon élénk társadalmi, közösségi élete volt. 1950-ben Nagy-Budapest létrehozásával Rákosfalva sorsa is megpecsételődött. A zuglói lakótelep-építkezés második hullámaként az 1970-es évekre az egykori Rákosfalva szinte teljesen megszűnt. Városképe teljesen átalakult, lakossága nagyrészt kicserélődött, az életmód és életkörülmények gyökeresen átalakultak.

Törökőr Pest városának szántói közül azt a területet jelöli, ahol a török megszállás idején huzamosabb ideig állomásozott egy török szpáhicsapat. A katonaságnak fontos élelem- és takarmánytermelő helye volt. A későbbiekben is ezen a területen maradtak meg legtovább a szántók Zugló területén. Még az 1900-as évek tájékán is jórészt beépítetlen volt a terület. A 19. század első felében kezdődtek meg nagyobb ütemben a magán- és bérházépítkezések a Hungária körúton, a Thököly és Egressy úton. Az erőteljes városiasodás a húszas években kezdődött: földszintes családi házak, villák, igénytelen bérkaszárnyák egyaránt épültek itt.

Az 1950-es években meginduló lakótelep-építkezés ezt a területet is átformálta valamelyest.

Zuglónak történelmi szempontból legjelentősebb része Rákosmező, amely a középkortól kezdve országgyűlések helyszíneként szerepel a feljegyzésekben. A Rákos-patak partján elterülő mezők, legelők lehetővé tették nagy csapatok állomásozását a környéken, ezért is játszott nagy szerepet több évszázadon át különböző történelmi események kapcsán.

Az első országgyűlést 1286-ban IV. (Kun) László hívta össze. Itt választották meg kormányzóvá Hunyadi Jánost 1458-ban. Egyes feltevések szerint annak idején ezen a környéken lehetett Mátyás király vadaskertje, illetve Corvin János és anyja, Borbála búvóhelye. Innen indultak Dózsa György csapatai is 1514-ben. Az utolsó országgyűlést 1540-ben tartották itt, melynek során a rendek Szapolyai János fiát, a csecsemő Zsigmondot királlyá választották. A terület a török idők során elveszítette jelentőségét: „Azóta „hallgatva áll Rákosnak szent határa”,csak a XVIII–XIX. század költői keresik fel múltba merengő ihletért, Ányos Pál, Kazinczy Ferenc, Kisfaludy Károly, Kölcsey Ferenc, Eötvös József, kitől az idézet való.(3)Zugló tegnap, ma holnap. Szerk.: Faragó István – Fekete Béla, MSZMP XIV. ker. Bizottsága – XIV. ker. Tanács VB Katonai kiképzéseket azonban egészen a XIX. század közepéig tartottak a területen.

A Városliget Zugló legfrekventáltabb része, s egyben a főváros egyik legnagyobb közparkjának számít, területe csaknem egy négyzetkilométer.

A területéről szóló első híradás Rogerius kanonoktól, a tatárjárás krónikásától való. IV. Béla adta a Városliget területét a margitszigeti domonkos rendi apácáknak. Ekkor ezt a részt jó legelője miatt még Ökördűlőnek hívták. A török időkben elpusztult terület fásítását Mária Terézia rendelte el 1751-ben, majd II. József is megismételte a fásítást.

I. Lipót a területet a városnak adta. 1794-től – Batthyány József megbízásából – kezdődött meg a mocsaras terület lecsapolása, rendezése. Witsch Rudolf mérnök ekkor egy tavat s benne két szigetet létesített: a nagyobb, ahol ma a Széchenyi Gyógyfürdő található a Pávasziget nevet kapta (később Hattyú-, majd Palatinus-sziget is volt, végül Nádor-szigetnek nevezték el). A kisebb sziget – amelyen ma a Vajdahunyad vára áll – lett a Drót-sziget.

A József nádor által létrehozott Szépítő Bizottság pályázatot tűzött ki a terület fejlesztésére. A liget első műszaki alkotása a vashíd volt (1862-ben, erről nevezték el a szigetet Drót-szigetnek), de ezt 1865-ben le is bontották, a sziget nevét pedig Széchenyi-szigetre változtatták.

– Hazafias Népfront XIV. ker. Bizottsága, Budapest, 1978, 19. o.

AMezőgazdasági Múzeum és a Petőfi Csarnok között még ma is látható platánokat 1846-ban ültették. A Városliget két tragikus esemény alkalmával is menedéket adott a lakosságnak: először az 1838. évi nagy jeges árvíz alkalmával, másodszor pedig 1849 májusában, amikor Hentzi tábornok a várból ágyúval lövette a pesti oldalt.

A Millenniumi kiállítást előkészítő munkák során a Városliget állóvizéhez hozzáengedték a Rákos-patak vizét (vízcsere céljából), s ekkor veszítette el a Nádorsziget, a sziget jellegét. A tó medrét 1908-ban betonozták le, s innentől fogva nyáron csónakázóként, télen pedig jégpályaként működött.