A WEKERLEI GYERMEKHÁZ ÉS CSALÁDI KÖNYVTÁR

A ház fennállásának első időszakáról egy 1969-es emlékező írásból tudunk részleteket. (6)Nagy Andrásné: Köszöntünk, úttörőházunk! Úttörővezető 1969. október. Eszerint az első, megbízott, még nem főállású igazgató Horváth László tanár volt. Később ő lett az 1. számú (ma Pannónia) Általános Iskola igazgatója. Nemeskürty István (7)(1925–) irodalmár, filmtörténész, egyetemi tanár. A Magvető Könyvkiadó, a Magyar Filmintézet vezetője volt, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanított. Számtalan filmművészettel, történelemmel kapcsolatos könyve jelent meg, valamint színjátékokat és forgatókönyveket is írt. így emlékszik rá: „Főhivatású igazgatója tanári képesítéssel rendelkezett, s ezen túl igen széles látkörrel, kitűnő szervezőkészséggel. Budapest különböző kerületeiből „szedte össze” a szakkörvezetőket, így bízott meg engem is az irodalmi és színjátszó kör vezetésével.” (8)Magyar Katalin: Nemeskürty István az úttörőmozgalomról. Úttörővezető 47/1986/7–8. sz. Nemeskürty annyibantéved, hogy az igazgató nem főhivatásban, hanem megbízottként vezette a házat. Érdekes, hogy az 1956. évi beszámolójában az akkori igazgató nem említi Nemeskürty szakkörét, pedig az éppen az Elektra siker évében született.

Horváth irányításával alakították ki a három szakköri szobát, a nyolcvan főt befogadó nagytermet, és a könyvtárat. Az első szakkörök: néptánc (vezető: Pásztor Klára), énekkar (id. Somorjai József), repülőmodellező (Gergely Zoltán), rajz (Takács Magda), a könyvtárat pedig Dóró Gábor vezette. A tényleges megnyitáskor már zongora is volt, és a könyvtárban jelentős számú, mintegy kétezer könyv. A lakatos és asztalos szakkör szerszámokhoz jutott. Bekapcsolódott a munkába két képzőművész-tanár, Színi Zoltán és Komjáti Wanyerka Gyula, utóbbi európai rangú grafikusművész. Nem egy tanítványuk kiváló művész lett, Kispest kulturális életének jeles alakja. (9)A művészekről és Kispest művészeti életéről: 50 éves a Nagy Balogh János Képzőművészeti Kör. Bp. 1979.

A repülőmodellező szakkör tevékenységéről egy, az úttörőknek szóló újságban megjelent cikk tudósít. Sajnos néhány pajtás nevén kívül nem sokat tudunk meg a lényegi munkáról, viszont az orosz feltaláló Zsukovszkijt mint „a repülés atyját” népszerűsíti a cikkíró. (10)B. P.: A kispesti úttörőházban. Pajtás 1950. november 15.

A biológia szakkör tankertje az úttörőtáborban kapott helyet. (11)Nagy Andrásné: Köszöntünk, úttörőházunk! Úttörővezető 1969. október. Nyilván nem elméleti kérdésekkel foglalkoztak a tagok, hanem a kertvárosias környéken hasznosítható gyakorlatias tudnivalókon keresztül nyertek bevezetést a tudományba. A micsurinizmus mint jelszó is eltűnt hamar. A szakkör vezetőjeként Gilányi László tanár, iskolaigazgató tevékenykedett.

Ebben a korszakban (az 50-es évek közepe) mindössze egy főállású szakalkalmazott működött a házban: maga az igazgató. A többiek tiszteletdíjasként, vagy akár tiszteletdíj nélkül tették a dolgukat.

Az ötvenes évek időszakának további történéseit egy hivatalos beszámolóból ismerjük, szerzője az úttörőház második igazgatója, György László. (12)Személyéről nem sokat tudunk. 1950 közepén került posztjára, váltva Horváth Lászlót. A beszámoló: György László: Az Úttörőház munkájáról beszámoló a XIX. kerületi DISZ Bizottság 1956. május 25-én tartott ülésén. 1956. gépirat, javításokkal. 17 p. KHGY. Az úttörőházas éveit követően a Bérc utcai gyermekotthon kollégiumának az igazgatója lett.

A ház 1954-ben, mint minden más hasonló, a kerületi tanács és a helyi DISZ irányítása alá került; tisztázatlan, milyen mértékben jelentette ez a tényleges irányítás átkerülését. György szervezeti önkritikával kezdi: 1949–50-ben „nem volt világos a cél, a feladat, melyet meg kell valósítania, a hivatás, amelyet be kell töltenie az Úttörőháznak”. Később, a különféle pártirányelveknek megfelelően folytatták a tevékenységet, a helyi adottságokat figyelembe véve, de az iskolai oktatás és nevelés támogatása, kiegészítése mindenütt általános alapelv volt.

1953-tól a mozgalmi munka a Módszertani Tanács irányításával folyt. A tanács 10 fős tagsága többségében pedagógusokból állt. Közülük két embert emelünk ki: az egyik Dóró Gábor (Sędziszów, 1892–Budapest, 1978) eredetileg cserkészvezető, a II. világháború alatt id. Antall József menekültügyi kormánybiztos munkatársa, majd úttörővezető Kispesten; sírja az ottani temetőben van. (13)Bokody József–Ormay József: A magyarországi cserkészet megszüntetése, illetve az úttörőmozgalommal való kényszerű egyesítése, 1945–1948.
H. n. 2006. május (gyujtemeny.cserkesz.hu/docs/bokody%20tanulmánya%20I.doc 2010.10.17.) (A forradalom után megtagadta a cserkészetet.) (14)Dóró Gábor: „Jó munkát, kérlekalássan” – Hogyan próbált 1956 októberében újjáalakulni a Cserkészfiúk Szövetsége. Dóró Gábor nyilatkozata. MAGYAR IFJÚSÁG 1957. szeptember 7. A másik jelentős alak: Cseh-Szombathy László (1925– 2007) szociológus, Széchenyi-díjas akadémikus. Az ötvenes évek elején elbocsátották egyetemi munkahelyéről, ezután általános iskolában tanított Kispesten, és DISZ-segítő tanárként ténykedett. Megemlítjük még Holczer Róbertet, egy – az adott korban jelentős – úttörő módszertani kiadvány szerzőjét. (15)Holczer Róbert: Tábori élet. Budapest. 1956. 63 p. Csapatgárdista kiskönyvtár 26.

A munkaterületeket a következőképpen alakították ki:

Csapatgárdista képzés.

A gárdisták az úttörőtömegből kiválasztott agitátori feladatot ellátó csoport, az úttörőházban velük külön foglalkoztak.

Ifivezető képzés.

Az ifivezetők idősebb, de az úttörő korosztállyal foglalkozó fiatalok, általában középiskolás DISZ-aktivisták. Feladatuk az akadályversenyek, táborozások, megmozdulások; őrsi foglalkozások vezetése.

Felnőtt úttörővezetők képzése.

Többségük a tanári karból jött, rajvezető feladatot – egy osztály=egy raj a szervezeti egység –, az úttörőcsapatok szervezését és irányítását látták el; közéjük számították a szakkörvezetőket is.

A pajtásokkal – a mozgalom tagjainak megszólítása – szakköri tevékenység keretében foglalkoztak, ezek már 1950 őszétől megszerveződtek. Mivel azonban a megfelelő körülmények – szertár, laboratórium, előadó helyiség stb. – elsősorban az iskolában voltak meg, a fejlesztés ott történt. A cél a tananyag mélyebb elsajátítása. Tíz-húsz diák vett részt a foglalkozásokon, felnőtt vezetéssel. Az úttörőházban több iskolából érkező diákok számára speciális foglalkozásokat szerveztek: ők valamiben különös érdeklődést/képességet mutattak. Szakkör keretében működött a zenekar, a legjobb sportolók edzése és versenyeztetése; tanfolyami formában tanulhattak zenét, nyelveket, foglalkozhattak irodalommal, színjátszással, művészetekkel.

Az intézmény működésének első időszakában a ház gazdasági mutatóival keveset foglalkoznak a dokumentumok. A korszakban magától értetődő volt, hogy a ház tevékenysége teljes körű támogatást élvezett. Ezért a gazdálkodás „racionalizálásának” első jeleként foghatjuk fel, hogy az évtized közepén megszűnt az ingyen színház- és mozijegy, a közlekedési költség fedezése stb., mely korábban bevett gyakorlat volt. Az ötvenes évek közepén körülbelül 7000 iskoláskorú gyermek élt a XIX. kerületben, ebből mintegy 1000 szakköri tag volt. A szakköri tevékenységi forma a célcsoport mintegy tíz százalékát érte el.

A tudományos szakkörök: földrajz, irodalom, biológia, kémia, fizika és könyvtáros. A technikaiak: fa- és fémmegmunkáló, rádió, repülőmodellező, fotó, „ügyes kezek”, azaz barkács. Művészetiek: színjátszó, ének, tánc, zenekar, rajz és kézimunka. Sport: atlétika, úszás, röp- és kézilabda, labdarúgás, valamint turisztika.

A ház által szervezett különféle programokban résztvevők 68%-a volt munkás, 18%-a értelmiségi és 14% „egyéb” származású. E korban az utóbbi csoportba sorolták pl.: a kisiparosokat. Az összetétel nagyjából megfelel Kispest munkáskerületi jellegének.

A ház felszerelése és a szakkörök jó részének használatára bocsátott iskolai eszközök mennyisége, minősége és elhelyezési körülményei általában megfelelőek voltak, de például a fa- és fémmegmunkáló szakkör rossz körülmények között dolgozott, hiába voltak jó gépeik, azokat csak a pincében tudták működtetni.

A focicsapat felszerelése egyszerűen átkerült egy másik kerülethez, minek következtében az úttörőházi csapat gyakorlatilag fölszámolódott. Történt mindez az akkori Honvéd SE aranykorában, Európa, de talán a világ legjobb klubcsapata anyatelepülésén. (A csapat 1926-ban alakult meg Kispesten, és az 1950-es években volt a legsikeresebb, a legendás hírű Aranycsapat magját a Honvéd tagjai képezték.)

A kiserdei úttörőtábor (mai Kőbánya-Kispest metróállomáshoz közel eső erdős részen) már az ötvenes évek legelejétől működött, később több más nyári tábori tevékenységet is ellátott az úttörőház. Feladat a nyári szünetben a tanulók befogadása; üdültetés és nevelés. Az itt folyó életről egy kerületi kiadványban találunk képes ismertetést. (16)A XIX. kerületi úttörőtábor életéből. in: A boldog jövőért! A XIX. ker. Tanács községfejlesztési terve – a hátsó borítón. A szerző megjegyzése: A mai Kőbánya-Kispest metróvégállomás mellett e sorok írásakor épül egy pláza.

A ház már 1956-ban helyhiánnyal küszködött, ekkor toldaléképületet húztak fel. A munka ugyan lassan haladt, de a későbbiekben itt kapott helyet a könyvtár és a műhelyek.

Az 1950-es években működő szakkörök közül a kémia szakkör fővárosi szinten is kiemelkedő teljesítményt nyújtott. 1959-ben az úttörőház munkáját a Kiváló Úttörőmunkáért díjjal jutalmazták. Ezen kívül két olyan jelentős esemény is fűződik ez időszakban az úttörőház nevéhez, melyről érdemes külön is szólnunk.

Bartók és Bornemissza – országos ügyek

Bartók Béla művészetét a „népi demokrácia” ugyan elismerte, ám a szocialista realizmus legszigorúbb időszakában alig játszották műveit. Kispesten a zeneoktatás és a muzsikus tanárok csapata hagyományosan igen jó színvonalú volt. Id. Somorjai József (17)Id. Somorjai József (1914 –) eredetileg kántortanító, egyebek mellett a wekerlei templom kórusában működött, majd énektanári oklevelet szerzett, iskolaigazgatóvá nevezték ki, ’56 után politikai okokból eltávolítják vezetői posztjáról. Azonban megtalálta a cselekvés lehetőségét, országos ismertségre tesz szert elsősorban karvezetői működésével, minden kispesti zenei megmozdulásban részt vesz, nemzedékeket nevel a muzsika szeretetére. 2000-ben Kispest díszpolgárává választották. nevét kell említenünk, aki az úttörőházban szakkört vezetett, zenei ismeretterjesztő előadásokat szervezett. Ekkoriban kezdtek elterjedni a hanglemez hallgatással összekötött ismeretterjesztő összejövetelek – persze még a régi, 78-as fordulatszámú nehéz bakelit lemezekre kell gondolni.

A Bartók-koncertre 1956. április 30-án, húsvét hétfő délelőtt került sor. Bartók Béla eladhatóvá tételének szándékát a koncert címzése mutatja: „A nemzetközi béke díjjal kitüntetett nagy magyar zeneszerző Bartók Béla emlékére zenés ismertetést és emlékhangversenyt tartunk”. (Ne feledjük, a rendezvényeket engedélyeztetni kellett, szinte anépköztársaság utolsó napjáig.) Az organizáló szervezetek: a XIX. kerületi Úttörőház kulturális osztálya mint rendező, az Oktatási és Népművelési osztály mint irányító, továbbá a kerületi Békebizottság, a kerületi DISZ Bizottság szerepelnek. S azután egy szép sor, maga a lényeg: „A kerület bartóki muzsikán nevelődött ifjú művészei szeretettel meghívják a muzsikuslelkű ifjúságot.” A műsor sajnos nem ismert, zenetanárok, zenegimnáziumi növendékek és „ifjú muzsikusok” vettek benne részt. A zenei ismertetést Somorjai József tartotta. Az előadás helyszíne nem az úttörőház volt, hanem a mai Kispesti Munkásotthon – akkori nevén: Vörös Csillag Kultúrotthon – nagyterme. Mintegy 400 úttörő fogalt helyet a nézőtéren. Nem túlzás azt állítani, hogy 1956 enyhülést hozó tavaszának fontos eseménye ez a hangverseny.

Másik kiemelkedő program a Nemeskürty István által vezetett irodalmi szakkör működéséhez fűződik. Bornemissza Péter tudós lutheránus prédikátor 1558-ban írta és adta ki „Tragoedia magyar nyelven az Sophokles Elektrájából” című munkáját, az első teljes szövegében fennmaradt magyar nyelvű, világi jellegű drámát. A művet 1923-ban adták ki Budapesten. Ez Móricz Zsigmond kezébe került, s ő 1929-ben igen lelkes méltatást írt róla a Nyugatba. Majd a darab szövegét „korszerűsítette”, 1930-ban színpadra került, így lett népszerű sokszor, sok helyen játszott művé a móriczi változat.

Az eredeti szöveg „világpremierje” 1956. április 28-án volt – a Kispesti Úttörőház ifivezető színjátszóinak előadásában. A színpadra állító: Nemeskürty István, a rendezésben Németh Antal (18)1945-ig a Nemzeti Színház igazgatója, majd a színházi élet peremére szorult. segítette. A helyszín nem a ház, hanem az egykori – és mai – Lónyay utcai református gimnázium díszterme; az épületben akkor éppen hadmérnöki akadémia működött, magyartanára: Nemeskürty. A tanár úr évek óta foglalkozott Bornemisszával és drámájával; valamint kiválóan értett a nyilvánosság kezeléséhez. Ennek következtében az országos sajtóban igen nagy nyilvánosságot kapott a bemutató.

Az irodalmi szakkör nem csupán kispesti, hanem budapesti hatókörű volt. Sajnos, bár Nemeskürty minden adandó alkalommal megemlíti itteni tevékenységét, részletet keveset ismerünk. E néhányak egyike, hogy Móricz Zsigmond első felesége Kispesten volt tanítónő, a szakkörösök ennek nyomait gyűjtötték össze; meghívták lányukat, Móricz Virágot. Ugyancsak vendégül látták Hárs László írót, a gyermekirodalom szorgos munkását, ki szoros kapcsolatban állt az Úttörőszövetséggel. Béres Ilona színművésznő is lelkes szavakkal emlékezik e szellemi körre, amelyből pályájára indult. Színjátszó kör később is működött, ám eredményei az úttörő mozgalmon belül maradtak.

1956 – a vég, majdnem

Mint láttuk, a művelődés szempontjából ez az év kiemelkedő jelentőségű volt. A forradalom alatt természetesen megszakadt a munka. Kispesten a szovjet csapatok november 4-i hajnali beözönlése után súlyos harcok kezdődtek. A kerület volt az ellenállás egyik fő fészke. Koroly honvéd főhadnagy november 6-án szakszerűen megszervezte a mintegy 250 fegyveres harcát, bázisokat alakított ki, ezek egyike az úttörőház lett. (19)Helytörténeti Gyűjtemény: Kispest, 1956. Az igen nagy páncélos erővel támadó oroszok szerencsére nem intéztek közvetlen tűzcsapást az épület ellen – igaz, a kerületben jó pár helyen igen súlyos rombolással járt a rendcsinálás. Talán az így elpusztult otthonokból érkeztek a fedél nélkül maradt betelepülők, akik beköltöztek a szakköri és más helyiségekbe. A ház működését csak 1958 őszén lehetett újraindítani, a jogcím nélküli lakók kiköltöztetése és a helyreállítás után.

A forradalom vége után hamar megkezdődött az újjászervezés, lassan visszaállt a korábbi állapot.

1958-ban, az intézmény újranyitásakor az úttörőház annak a kispesti születésű Tőke Lászlónak a nevét vette fel, aki a spanyol polgárháború frontjának kommunista oldalán esett el.

A konszolidáció utáni időszak sok lehetőséget megnyitott a közművelődésben és a szabadidő szabadabb eltöltésében. Miként reagált erre a helyzetre a még mindig mozgalmi bázis szerepű úttörőház?

Az örökség megélése

1958-ig a forradalmárok és épületfoglalók miatt ideiglenesen épület nélkül maradt intézmény közművelési jellegű alapfeladatai közül főként szakköri tevékenységét tudta folytatni. A munka ekkor az iskolákban folyt.

Megjelent a Kispesti Gárdista című periodika, melynek szerkesztősége az úttörőházban kapott helyet, három számát a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény őrzi. (20)A sokszorosított lapból sem az OSZK, sem a FSZEK nem őriz példányt. Nem tudjuk összesen hány száma láthatott napvilágot. Az első szám címlapja szerint: „DISZ XIX. ker. Úttörőház Módszertani Tanácsának Híradója”; tehát még a forradalom előtt készült. Az utolsó meglévő szám – 1958. április –, impresszuma ez: „A Magyar Úttörők Szövetségének XIX. Kerületi Elnökségének kiadványa. Szerkeszti: Pócs Gyula. Rajzokat készítette: Gál Dezső. (21)Pócs Gyuláról nem találtunk adatot, Gál Dezső (1924–2004) festőművész a kerület iskoláiban rajzot tanított, az IfjúGárda Művelődési Ház képzőművész szakkörét vezette, és a Kossuth téri Általános Iskola igazgatója volt. Megjelenik havonta.” Az 1958. évi első szám beköszöntőjét a már említett Dóró Gábor írta.

A ‘60-as évek elején a ház újabb vezetőt kapott Juhász Lászlóné, Judit személyében. A ‘60-as években a kerület úttörőelnöke, Nagy Andrásné végezte a ház mozgalmi részére vonatkozó szakmai irányítást. Rajta kívül több aktivista is részt vett a szakmai vezetésben. Így Kácsor Gyula, Horváth Péter és Tóth Antal. Ebben az időszakban Nagy Andrásné úttörőelnök idézett cikke szerint a következő tevékenységek folytak. (22)Nagy Andrásné: Köszöntünk, úttörőházunk! Úttörővezető 1969. október.

Egyfelől léteztek a rutinfeladatok, a népköztársaság állami ünnepeiről való megemlékezések; a fenyőünnep. Az őrsvezető és ifivezető-képzés továbbra is alapfeladat volt. Másfelől számos érdekes szakkör működött ebben az évtizedben: agyagozás, gombfoci, amatőr rádiótechnikus képzés, néptánc oktatás, zenetanítás.

Az úttörőmozgalom szervezete és szerkezete lényegében nem változott. A struktúra jellemző sajátossága az volt, hogy a helyi végrehajtók döntő többsége egzisztenciálisan nem függött az apparátustól. A mozgalom bázisa továbbra is az iskola maradt. Sok, nevelői feladatát komolyan vevő, hivatásnak tekintő pedagógus lehetőségnek tekintette az iskolán kívüli ifjúsági munkát. Így tehát az úttörőmozgalom számos olyan eredményt tudott felmutatni, ami ugyan a hivatalos dokumentumokban nem szerepelt, de általuk mégis rengeteg gyerek életre szóló indíttatást kapott, mondjuk az elektrotechnika vagy a természetjárás terén. A kispesti úttörőház állandó tevékenysége volt a kerületi nyári táborok megszervezése. Budapesten kívül évtizedeken keresztül nyaraltak különböző úttörőtáborokban a pajtások: Káptalanfüreden, Salgóbányán, Sikondán, Felsőgödön, Bölcskén, Agárdon, Bélapátfalván. Káptalanfüreden eleinte sátrakban laktak, majd faházakat húztak fel, ebédlőt, vizesblokkokat építettek. Itt a mai napig táboroznak kispesti gyerekek. Bélapátfalva legendás hírű sátortábor volt. Közel hét éven keresztül Börzsönygyöngyén is táboroztatott az úttörőház, a tábort Gyöngyikének becézték.

A kerületi nyári napközis tábor a már említett kiserdőben, a Kőbánya-Kispest metróállomás közelében, a Vak Bottyán utcában működött egészen a 90-es évek elejéig (akkor egy kerületi általános iskolába került át, mert az erdős területet az önkormányzat eladta). A napközis táborban a nyári hónapokban korrepetálást is vállaltak a pedagógusok.

A Kádár-korszakban végig, bár igaz, az idő haladtával egyre csökkenő mértékben, korlátozták, kiiktatták a pénzhasználatot. Az alacsony fizetések fejében a lakosság igen sok „természetbeni” kedvezményt kapott.

Így például az úttörők táboroztatására nem pénzt adtak, hanem a feltételeket biztosították, illetve figyelembe vették a szívességi piacon elérhető kapacitásokat. Nem számoltak mondjuk a táborépítéshez szükséges eszközök szállítási igényével – oldják meg a helyi kapcsolatokból, például a kerületi üzemek segítségével. És megoldották: a gyárak egy-két fuvart, teherautó-fordulót elvállaltak. Fontos megjegyeznünk, a házak szolgáltatásai a használók – azaz a gyerekek – számára ingyenesek voltak. Csak egyes esetekben kellett, például kirándulás, táborozás esetében – minimális, térítést fizetni. A 70-es évek második felétől a kerület vezetősége biztosította a gyógyszerellátást és a tábor működéséhez szükséges tisztítószereket.

A korszak egyre enyhülő légkörében megnőttek a művelődési–szórakozási igények, melyek lényeges vonása volt a helyi jelleg. A díszletek és jelmezek megmaradtak, de az úttörőmozgalom megszűnt az éles ideológiai harc terepének lenni. Az új politikai jelszó már így hangzott: „Aki nincs ellenünk, az velünk van.” 1964-ben a Budapesti selyemszalag díjat vehette át az úttörőház, 1966-ban pedig a Magyar Úttörők Szövetsége 20 éves emlékplakettjét.

Az átváltozás

Az átváltozás megértésére érdemes kissé megsérteni a történetleírás időbeli sorrendjét. Egy későbbi dokumentum ugyanis tömören és világosan, a szervezeti kérdésekre összpontosítva sorolja a történéseket.
Ezt idézzük (23)A fővárosi úttörőházak bekapcsolása a fővárosi intézményhálózatba. Fővárosi Tanács VB. Művelődésügyi Főosztály. 1985. november 11. KHGY Adattár. : „A párt ifjúságpolitikai határozatának folyamatos végrehajtásában a 2033/1971. sz. kormányrendelet alapján 1973. január 1-jétől az úttörő és ifjúsági házak tanácsi kezelésbe kerültek. Ez általában a jobb működési feltételek megteremtését jelentette.

Az egységes működés érdekében az Állami Ifjúsági Bizottság 15010/1977 sz. határozatához irányelveket jelentetett meg, mely szerint az úttörőház a művelődési intézményhálózat részeként működő ifjúsági létesítmény.

Az úttörőházak fenntartását, irányítását, általános felügyeletét – a kerületi úttörőelnökséggel együttműködve – a kerületi Tanács VB. Művelődésügyi osztály felügyeleti csoportja vette át és oktatási intézményként kezelte. (Kiemelés a szerzőtől.) Tekintettel arra, hogy az úttörőház tevékenységét vizsgálva nem tekinthető kizárólag az oktatási intézményhálózat részének 1982-ben a Fővárosi Tanács VB. Művelődési Főosztálya irányelveket adott ki a kerületi úttörőházak bekapcsolására a közművelődési intézményrendszerbe. Irányításukat, felügyeletüket a kerületi Tanács VB. Művelődési Osztályán belül a közművelődési csoportok hatáskörébe utalta.

Ezt követően a Magyar Úttörők Szövetsége Budapesti Elnökségével közösen útmutatót jelentett meg az irányelvek gyakorlati végrehajtásához.

Az azóta eltelt időszak azt bizonyítja, hogy az úttörőházak a közművelődési intézményhálózat struktúrájába illeszthetők anélkül, hogy bármely funkciójuk csorbát szenvedne. (Kiemelés az eredetiben.)”

Az átváltozás rendje egészen világos: úttörő mozgalmi bázis --> oktatási intézményekhez sorolt szervezet -> közművelődési intézmény.

A megváltozott körülményeknek Kispesten személyi következménye is lett, Juhász Lászlóné helyett 1973. szeptember elsejével Nagy Andrást nevezte ki a kerületi tanács a Tőke László Úttörőház igazgatójává, aki előtte két kerületi iskola (Oláh Sándor, a későbbi Szegfű utcai Általános Iskola és a wekerlei bentlakásos 7-es iskola) pedagógusaként tevékenykedett. A csere indoklásában ez áll: „…színvonalasabb működése megkívánja, hogy az Úttörőházat pedagógiai végzettséggel rendelkező igazgató vezesse.” Az első „szakmai álláshelyet” Tóth Antal, egy 34 éves fiatalember töltötte be, aki már 1958 óta az egyik kerületi iskolában dolgozott. Részt vett a kerületi úttörőelnökség munkájában, tevékenységét több kitüntetéssel ismerték el. Rajta és az igazgatón kívül egy gondnok és egy gazdasági ügyintéző látta el a feladatokat, a többi munkatárs külsősként tevékenykedett.

A hetvenes évek

A ház fennállásának huszonötödik évfordulóján, 1975-ben egy vezetői értékeléssel emlékeztek meg az eltelt időszakról, a belső úttörővezető nyilvánosság előtt. (24)Tekauer Péterné: Mit jelent a kispesti gyerekeknek a 25. évfordulóját ünneplő úttörőház? Hogyan? 1975: 1: 10–11. A mozgalmi módszertani szaklapban közreadottakat érdemes szemügyre venni. A ház akkori életéről a következőket tudjuk meg: a helyiségeket gyakran használják mozgalomvezetési tanácskozásokra, ifivezető-, őrs- és rajvezető-képzésre. Működik sakk szakkör (vezetője Burghardt Ferenc tanár). „…Képzőművészeti szakkör. … Az ő kezük alól kerülnek azok az ajándéktárgyak, amelyekkel a kispesti gyerekek kedveskednek a látogatóknak, de jut az ajándékokból az öregek napközi otthonainak, az óvodáknak is. A barkács szakkör tagjai gondoskodnak a kiállítások, vetélkedők, ünnepélyek dekorációjáról.” Ugyanez a dokumentum írja: „a zenekar feladata, hogy a kerületi rendezvényeken, ünnepélyeken sok emberrel ismertesse meg a zene örömét, szépségét.” Működik továbbá a hímző szakkör, néptánc szakkör, rádióépítő szakkör. „A fotósoknak nem okozott problémát a tavalyi akciófeladatok teljesítése. Az őrsi és rajnaplókban, az expedíciós naplókban levő fényképek igazolják ezt.” A kisdobosok bábozással, bábkészítéssel, az ezermesterkedés megismerésével épülhetnek. A nekik szánt meseszobát egy udvari melléképületben rendezték be, talán a műhelyek helyén. Feladatáról és működéséről egy korábbi, módszertani igénnyel közreadott cikk tájékoztat (25)Kisdobos meseszoba. Hogyan? 1972/1.. A szerző foglalkoztatási tervet javasol, mesélést, közös éneklést, rajzversenyt. A központba állított hős, Nyikolájev, a harmadik szovjet űrhajós.

Az úttörőházban működő könyvtárról egy adat maradt ránk 1974-ből (26)Jegyzőkönyv személyi változás miatt az úttörőház tételes átadásáról. 1974. augusztus 31. KHGY adattár. : ekkor 2439 beleltározott könyvtári egységet említenek; a könyvtári feladatokat Spielmann Istvánné látta el. Az állomány összetételéről nincs információ. Kétszáznegyvenhat módszertani könyvet külön kezeltek.

A ház felszereléséről egy másik irat ad képet (27)A budapesti úttörőházak helyzetének vizsgálata. A Tőke László Úttörőház anyaga. Összeállította Nagy András. 1975. január 3. KHGY Adattár. . Eszerint a Rákóczi utcai épület utolsó idejében egy 55 m2 területű, 60 főt befogadó nagyteremmel, egy 40 m2 nagyságú könyvtárral, egy 30 m2-es, 15 fő foglalkoztatására alkalmas műhellyel, két 20 m2 körüli foglalkoztató teremmel (módszertani, népművész szoba) két irodával, egy fotólaborral (13,5 m2) és egy meseszobával (16 m2) rendelkezett.

Ezen felül külső raktárak álltak rendelkezésre a tábori eszközök tárolására.

Kiemelt leltári tárgyak: 1 db rádió, 2 db lemezjátszó, 2 db magnó, 1 db tévékészülék, 1 db zongora, 1 db 16 mm filmvetítő, 1 db diavetítő, 1 db írógép, 6 db fényképezőgép, 1 db fényképészeti nagyítógép. További szakköri felszerelések 176 075 Ft és tábori felszerelés 302 676 Ft leltári értékben. A ház páros és páratlan hetes váltásban tartott nyitva. Hétköznap 8–18 óráig, egyik szombaton 12–22 között, másik szombaton 12–18.30 között; továbbá havi egy vasárnapon 9–13 óra között.

A munkatársak: egy igazgató, egy gazdasági vezető, egy ügyviteli előadó és egy házfelügyelő/takarítónő. Megbízásos jogviszonyban 12 fő állt, nyilván a rendszeresen foglalkoztatott szakkörvezetők. Később Kohanecz Ottó, Simon Péter és Lehoczki János dolgoztak szakmai munkatársként Nagy András mellett.

A költségvetés alakulása:

1972.:	312 600 Ft,
1973.:	347 000 Ft,
1974.:	619 000 + 404 650 Ft póthitel,
1975.:	615 340 Ft.

 

Az 1974-es emelkedés egy része nyilván egy új szakmai munkatárs beállásával magyarázható. Bevételekről nem esett szó, nem is számoltak velük. Az igazgatónak önálló munkáltatói és gazdálkodási jogköre volt. A nyári táboroztatás költségére külön kaptak fedezetként egy minimális összeget. A kerület volt az első, ahol 1974-től a táboroztató pedagógusok némi napi díjat (200 Ft/nap) kaptak.

1975-ben az intézményi tevékenység arányai: vezetőképzés 30%; szakági munka 20%; módszertani munka 10%; szabadidős tevékenység 40%. Tizenkét szakkör működött átlag 15–25 résztvevővel.

Ugyanebben az évben a nagyobb rendezvények: „Szabadság lángja” fogadása (április 4-e alkalmából, országos kezdeményezés volt, egyik kerületből a másikba jutott el a láng), kisdobos egészségügyi vetélkedő, kisdobos versenyek (szavaló, tantárgyi, mesemondó, komplex tanulmányi verseny), úttörő egészségügyi vetélkedő, május 1-je, budapesti Vörös Csillag kisdobos akadályverseny megrendezése, lengyel pajtások fogadása, kisdobos sportverseny négy fordulóval, kétfordulós fogászati vetélkedő, kerületi állami gondozottak ajándékozása, kerületi fenyőünnep, sakkolimpia.

A hétvégi nyitva tartás a hetvenes évek közepének újdonsága volt, összefügg a tanácsi kezelésbe kerüléssel. A fővárosi tanács szakigazgatási szerve kezdeményezte; a cél az volt, hogy a gyerekeknek és a családoknak biztosítson művelődési és szórakozási lehetőséget a hétvégeken. Némi ellenállás ugyan volt, de a tanács egészen a rendszerváltásig anyagilag támogatta az általa elrendelt feladat végrehajtását.

Megvalósulatlan tervek egy új úttörőház építéséről

A 70-es évek kerületi rendezési terveiben szerepelt egy 1000 m2-es úttörő- és ifjúsági ház felépítése. A hetvenes évek egyik koncepciója volt, hogy az úttörő és KISZ-korosztályokban egyre jelentősebbé váló művelődési és szórakozási igényeket egy intézményen belül kell megoldani; az ebben az időszakban fölépült házak már ezen elgondolás szerint épületek. 1973-ban a kerületi művelődésügyi osztály a Zoltán utca 42–48. alatti sporttelep átalakítása kapcsán javasolta a ház itteni elhelyezését, mégpedig így: „A tervezett épület földszintje a sportpályákat kiszolgáló helyiségeket és gondnoki lakást foglalja magában, az emeleten az úttörőház helyiségeit alakítjuk ki.” (28)A XIX. kerületi Tanács VB előterjesztése a Végrehajtó Bizottság számára. 1973. hónap-nap nélkül, irsz. 1666/1973. KHGY Adattár. Ez az elgondolás nem valósult meg.

Az egy évvel korábban keletkezett, az úttörőház korábbi igazgatója, Juhász Lászlóné által jegyzet dokumentum (29)Juhász Lászlóné: Kispesti új úttörőház létesítése. 1972. augusztus 18. egészen más (vágy)képet mutat. E szerint „Az úttörőház egyemeletes épület lenne, földszinten a nagyterem és környezete (300 fős befogadóképességgel!), az emeleten a szakköri helyiségek, irodák a gyermekkönyvtár és a gondnoki lakás.” Juhászné terve sorra vette az éppen működő, szívének kedves szakköröket és tevékenységeket (pl.: jelmezbál), melléjük tette az általa ismert úttörő- és kultúrházak személyesen megtapasztalt beosztását, térrendszerét. Elképzelésében szerepelt még a föntebb leírt szívesség-piac egy itteni áruja: „A bejárathoz közel egy úttörő témájú szobor.” Az elképzelés szerint az úttörőszövetség vállalná egy olyan fiatal tehetséges művész felkutatását és felkérését, aki díjtalanul megalkotná a szobrot, anyagköltség megtérítése mellett. Egy, három úttörő gyermekalakot ábrázoló gipszszobor el is készült, mely a rendszerváltásig díszítette a házat a bejárat környékén. A szobor kivételével Juhászné elképzelései is a terv szintjén maradtak.

Hiába foglalták VB határozatba 1971-ben, hogy a rekonstrukciós övezetben (értsd: lakótelepi rész) egy korszerű művelődési központ valósítható meg, idézett tanácsi dokumentumunk néhány pesszimista mondatából arra következtethetünk, hogy az anyag írói sem bíztak annak megvalósíthatóságában. Pedig, akkor még a kerület kulturális alapintézménye, a Munkásotthon – amit a századelőn tényleg munkások építettek maguknak; azaz a kerület lakói többségének – nem a kerület irányítása alatt állt, hanem gyári intézményként, de nyitottan működött. (30)Siklós Zsuzsa–Gábor Ilona: A Kispesti Munkásotthon története 1893–2003. In: A közművelődés házai Budapesten. Bp. 2003. pp. 121 – 191. Az ifjúsági ház és a művelődési ház kérdése együtt várt megoldásra. Sejtésünk szerint 1975 tájára egy kalapba került, s így merült fel a városközponti elhelyezés. Az úttörőház gondja az örökös pénzhiány miatt a következő évtizedben sem oldódott meg, de a kérdés a párt- és tanácsi fórumokon állandóan szerepelt.

Kispest megváltozott városszerkezete egy új, akkoriban korszerűnek gondolt városközpontot igényelt, a fő forgalmi csatorna, az Üllői út mentén. 1976–77-ben elindult a panelépítési program, és a terjeszkedés elérte a ház körzetét. A Rákóczi utcai épületet lebontották, emiatt az intézménynek költöznie kellett.

Mivel új úttörőház nem épült, 1978-ban gyors költözés következett a Wekerletelepre, a Petőfi tér (mai Kós Károly tér) 9. szám alá.