A WEKERLEI GYERMEKHÁZ ÉS CSALÁDI KÖNYVTÁR
Wekerletelep – az új színtér
A kiegyezés utáni gazdasági fellendülés új munkalehetőséget teremtett, és tömegeket vonzott a fővárosba, különösen a munkásság száma nőtt meg robbanásszerűen. Tragikus állapot állt elő, az új betelepülők jó része bérházi nyomortanyákra kényszerült, egészségtelen körülmények közé. Jelentősebb gyárak létrehoztak kisebb lakótelepeket, de ez nem jelentett valódi megoldást. Sürgőssé vált Budapest új fejlesztési koncepciójának kidolgozása. Bárczy István fővárosi polgármesterrel egyetértve Wekerle Sándor (1848–1921) miniszterelnök új munkáslakás-építési programot fogadott el, melyet 1908-ban I. Ferenc József is jóváhagyott. Elsősorban a nagy állami üzemekés munkaadók – MÁV, posta, rendőrség – munkásait (31)A történeti irodalomban sajnos többször elhangzott az állítás, hogy e lakóövezetben az eredeti szándékkal ellentétben, főként tisztviselők kaptak lakást. Az állításnak semmi alapja nincs, oka vagy a felületesség, vagy a tudatos osztályharcos hamisítás. akarták elhelyezni. A terület kiválasztásánál figyelembe vették, hogy sokan települnek vidékről a főváros vonzáskörzetébe, és a főváros határába tervezték elhelyezni az új lakótelepet. A terület akkori képe homokos pusztaság volt két gémeskúttal és csőszházzal. A tervekre 1908-ban pályázatot írtak ki, a követelmények az angol kertvárosok mintájára születtek meg. A beruházás a maga korában egyedülálló volt, mivel kizárólagosan állami finanszírozásból jött létre.
A Wekerletelepet (32)A gyakran használt Wekerle-telep hibás alak, az itt használt a nyelvtanilag helyes forma. 1908-ban kezdték építeni, és 1909-ben már beköltözhettek az első otthonokba. A kertvárost Kispesti Állami Munkástelep névre keresztelték, későbbi nevét a megvalósítását lehetővé tevő politikusról, Wekerle Sándorról nyerte, aki az első polgári származású magyar miniszterelnök volt. A tervezett 10 000 lakásból végül 6000 épült fel Kispest és a régi budapesti határ közé, az előbbi közigazgatási területén. Az építkezés az első világháború miatt csak 1930-ra fejeződött be teljesen.
A Wekerle – a közbeszédben így nevezik e lakóövezetet – európai nevezetesség. Az angol típusú kertvárosok legnagyobbika, s talán ma is az egyik legszebbike. Nem véletlenül, alkotói pontosan tudták, hogy egy emberi élőhelyen az életminőség nem csupán a célszerű építéstől, de a hangulattól is függ. A teljes terület 80 százalékát utcák, terek, kertek, udvarok teszik ki, ennek az aránynak köszönhetően a telep mai is Budapest egyik legélhetőbb városrésze.
A közhiedelemmel ellentétben nem az egészet Kós Károly, temesvári származású építész–író tervezte. Kós két házat tervezett meg a telep centrumában (a ma róla elnevezett téren), illetve az egész főtér kialakításának az irányítója volt. A századelőn Magyarországon európai léptékben mérve is kiváló építészgárda működött. A telep tervezésének irányítására és gondnokságára Győri Ottmár földmérő mérnököt nevezték ki. A felépült 40 háztípus épületei különböznek, mégis egységes stílust képviselnek, az erdélyi népi építészet stílusjegyeinek és a szecessziós motívumoknak köszönhetően. A telepet átgondolt térszerkezetű elrendezés, egységes stílus, egyedi házak, kiemelt zöldterület, átlósan futó utcák, köröndök, sugárutak, lombos fasorok jellemzik.
A telepet 20 000 lakosra tervezték. A lakások mérete a legtöbb esetben 48 négyzetméter, ez akkor nagyobb volt, mint a fővárosiak. Minden lakáshoz, még az emeletes házakban lévőkhöz is járt egy kis kert vagy kertrész. A telep házait nem adták el, egy állami szervezet kezelte, és végezte az „üzemeltetést”, a lakóknak olcsó bérleti díjat kellett fizetni. Általában megállapodott szakmunkások vagy alkalmazottak és tisztviselők érkeztek ide. Minden esetben munkahelyi ajánlást kértek tőlük. Így a település lakossága meglehetősen koherens lett. Nagyjából egy korcsoportba tartozó, hasonló szociális állású és műveltségi színvonalú családok érkeztek.
Győri és építő társai tudták, nem csupán falakat kell felhúzni, utakat kimérni és burkolni, de lakóközösséget is kell teremteni. A telep tervezői a puszta lakhatáson kívül az ellátásra is gondoltak. A tervekben boltok, iskolák, óvodák, sütödék, tejcsarnok, szikvízgyár, kórház, tűzoltótelep, posta, sportpálya, templomok, klubház szerepeltek, de ezek közül nem minden valósult meg. A húszas évektől folytatódó építkezés során főleg lakóházakatadtak át. Nem lett kórház, fürdő és kultúrház sem. Építettek viszont iskolákat, óvodákat, mozit, rendőrséget, boltokat, templomokat, postát. Elindult az iskolán kívüli népművelés, és a társadalmi önszerveződés: sportkörök, vallásos egyesületek, énekkar, zenekar, sakk-kör, ifjúsági csoportok alakultak. Alkalmanként a wekerlei Borovszky étteremben 1200 fő hallgatta a Szabad Lyceum által szervezett előadásokat művészetről, történelemről, egészségről. 1911-ben megalapították a Kispesti Munkástelep Lakóinak Társaskörét, a mai Wekerlei Társaskör Egyesület szellemi elődjét, elsősorban közösségépítő feladattal. Első elnökévé Komora Árpád, MÁV gépgyári művezetőt választották.
A II. világháború után nem sokat változott az élet. A „wekerlei (ön)tudat” a politikai változásoktól függetlenül fennmaradt, talán a mai napig is.