Kedves Olvasó!
Kedves Kolléga!

A közművelődés házai Budapesten című kiadványunk nyolcadik kötetét tartja a kezében. Ez a sorozatból az első, ún. „gyűjteményes” kötet; vagyis nem két-három művelődési ház mutatkozik be egy könyvben, hanem – jelen esetben – négy kerület hat intézménye.

Célunk a gyűjteményes kötetek elindításával az volt, hogy a fiatalabb vagy régebbi, de kevésbé dokumentált intézmények krónikája se maradjon ki a sorozatból, másrészt hogy a kerületi bevezetőben helyet kapjanak – ha csak pár soros említés erejéig is – az elmúlt évtizedekben még fungáló, kerületük közművelődését meghatározó művelődési házak is. Elsősorban a rendszerváltás környékén nagy számban bezárt, volt szakszervezeti intézményekről kívántunk megemlékezni, hogy ne hulljanak le végképp az eleven emlékezet fájáról.

Jelen kötetünkben a IV. kerületből két intézmény mutatkozik be: az elődintézményével együtt már több mint száz éves Ady Endre Művelődési Központ és a még nála is régebbi kulturális előzményekkel rendelkező Széchenyi István Művelődési Ház. Ez utóbbi csak azért nem került sok intézménytársának sorsára az Istvántelki Főműhely bezárásakor, mert a Vasutasok Közművelődési Egyesülete (VOKE) egyesületbe tömörítette, s ezzel megmentette intézményeit.

Az V. kerületből az Aranytíz Kultúrház meséli el krónikáját; azt a szövevényes történetet, amíg a Kelli László Úttörőház, később Aranytíz Ifjúsági Centrumtól a Belvárosi Ifjúsági Házon át egy forprofit kulturális intézmény tevékenysége rajzolódik ki előttünk.

Az övéknél csak a VIII. kerületi Józsefvárosi Kulturális és Sport Nonprofit Kft. sorsa fordulatosabb. Életüket állandó helyszín és szerkezetváltás jellemzi. Így történt, hogy az örökös mozgás felemésztette az intézmény írásos dokumentumait is, szinte sorról sorra, emlékről emlékre raktuk össze krónikájukat.

E kötetből ismerhetjük meg az ugyancsak VIII. kerületi Vasas Művészegyüttes Alapítványt is, melynek jelenleg működő együtteseiből az első több mint száz éve alakult, a legújabb pedig alig tízéves. 1974-ben a művészegyüttes felvette a Teszársz Károly Vasas Művészegyüttes és Ifjúsági Ház nevet, ami jelzi, hogy ebben a korszakban jelentős profilbővítés következett be az intézmény életében, melyről ugyancsak megemlékezik a művészeti együttesek életét bemutató írás.

A XVII. kerület kulturális létesítményeinek története is meglehetősen sajátos. A legutóbbi összevonáskor Rákosmente több helyszínén öt közösségi és művelődési ház egyetlen intézmény égisze alatt egyesült, Vigyázó Sándor Művelődési Ház néven. Kötetünk természetesen mind a központ, mind a telephelyek történetét taglalja.

Talán e néhány sorból is kitűnik, hogy az itt bemutatott művelődési intézmények fordulatokban bővelkedő sorsán keresztül olyan művelődéstörténeti információkhoz juthatunk Újpest, Belváros–Lipótváros, Józsefváros és Rákosmente életéből, melyeknek nagy része más dokumentumokban nem fellelhető.

 

A szerzők nevében is jó csemegézést kíván e kultúrhistóriai ínyencségekhez a szerkesztő:

Slézia Gabriella