A Kaszinó

1882-ben az Osztrák Államvasút Társaság vasútvonalait és a hozzá tartozó vasúti műhelyeket a Magyar Államvasutak vette birtokba. Ekkor merült fel a Nyugati Főműhely átépítésének terve. Az új főműhely felépítésére kiválasztott terület a Rákospalota és Újpest közötti, az első vasútvonal mentén fekvő „Istvántelekre” esett. Itt a MÁV Nyugati Főműhelyben alakult meg 1883-ban a MÁV Istvántelki Főműhely kulturális egyesülete, a Testvériség Dal-, Zene-, és Önképző Egylet.

Az építkezés első szakaszában a munkásétkező épült meg, mely később a Kaszinó nevet kapta (gúnyneve is volt: koplaló). Az építkezésen dolgozó munkások ebben az épületben étkeztek, öltöztek, a vidéki kubikosoknak szálláshelyül is szolgált. Az Istvántelki Főműhelyben dolgozó munkások szórakozási igényeinek kielégítése céljából, a műhelyfőnök közbenjárására, az igazgatóság engedélyezte a munkásétkezde épületének átalakítását. Kialakításra került a színház-, illetve a táncterem, valamint a könyvtár és a biliárd helyiség a söntéssel. Az átalakított épületen rajta maradt a Kaszinó elnevezés.

Az ünnepélyes átköltöztetésre 1905-ben kerül sor, mely alkalomból már a Stark Henrich karnagy által vezetett Testvériség dalárda szórakoztatta a főműhely dolgozóit és családtagjaikat.

Az egylet anyagi támogatást nem kapott a főműhely vezetőségétől, tagdíj beszedésével tartotta el magát. A kialakított könyvtár állománya is fele részben a tagok által adományozott, fele részben a részletfizetésre megvásárolt pár száz könyvből állt.

Az egylet az évek során több változáson ment keresztül. Vezetősége tanfolyamokat szervezett, klubok, szakkörök alakultak. A nagyteremben (színház és táncterem) az egylet tagjai felolvasásokat, hazafias és egyéb ünnepségeket tartottak. A dalárda mellett megalakultak más műkedvelő társaságok is: a szimfonikus zenekar és a színjátszók csoportja, amely 1906 végén már itt tartja első színi előadását, Gerő Károly: Próbaházasság című bohózatát.

A Kaszinó igen nagy látogatottságnak örvendett, mert a környéken semmilyen más szórakozásra alkalmas helyiség nem volt. Így elsősorban a főműhely lakótelepén élő munkások és tisztviselők családjai, de Rákospalota és Újpest lakossága is szívesen felkereste.

1910-ben az egylet vezetősége elhatározta egy mozgófénykép berendezés beszerzését. Ezt követően „…a különféle tudományos „Szabad Lyceumi” előadások mellett…”(1)Forrás: a MÁV Istvántelki Főműhely Testvériség Dal-, Zene-, és Önképző Egyesületének története 1893–1933. hetenként kétszer a közönség számára szórakoztató filmeket mutattak be. A dalárda megalakulásától kezdve részt vett dalversenyeken, ahol sorra nyerte a díjakat. 1914-ben már külföldön is szerepeltek. A legnagyobb a Baselben megrendezett nemzetközi dalverseny volt, itt az egylet 32 taggal képviselte hazánkat. Az eseményről és az elért sikerekről az „Apollo” című zenemű folyóirat 1914. július havi számában Gall János szerkesztő így számolt be: „…A folyó évben, Baselben tartott nemzetközi dalosversenyen a zsűri a versenyző 40 dalos egyesület között a mindössze 32 énekessel megjelent budapesti MÁV „Testvériség” dalkörnek ítélte oda a legnehezebb, tehát a műdalverseny első díját. Nagy kitüntetés ez, mert ilyen kitüntetés nemcsak, hogy eddig egyetlen magyar dalkörnek sem jutott, de nem is juthatott osztályrészül.”(2)Forrás: a MÁV Istvántelki Főműhely Testvériség Dal-, Zene-, és Önképző Egyesületének története 1893–1933.

Az első helyezésért arany babérkoszorút kapott a Testvériség dalköre.

1914 nyarán a budai koronázó templomban I. Ferenc József születésnapján tartott istentiszteleten is énekelt a dalárda.

A történelmi események hatása a kulturális egyesület életére

A világháború első hónapjaiban a Kaszinó helyiségeit kisegítő hadikórházzá alakították át, a Testvériség Dal-, Zene-, és Önképző Egyletben folyó munka megszakadt. Az egylet csoportjai a Tanácsköztársaság bukását követően, 1921-ben kezdték újra a próbákat, miután miniszter által jóváhagyott alapszabályokkal bíró egyesületté alakultak. Innentől kezdve 1948-ig a Testvériség Dal-, Zeneés Önképző Egyesület nevet viselték. Az egyesület alapszabályát a MÁV Igazgatósága hagyta jóvá, azzal a kikötéssel, hogy az alapszabályzat esetleges módosításához szintén igazgatósági engedély szükséges, és a megtartott közgyűlések jegyzőkönyveinek egy példányát fel kell terjeszteni a MÁV vezetőségének.

A ’20-as években a főműhely kulturális élete újból fellendült. Ehhez hozzájárult a 46 fős fúvószenekar megszervezése Pujler József karnagy vezetésével, majd az, hogy 1926. május 1-jén átadásra került a Kaszinó újjáalakított díszterme és színpada. A dalárda 1930-ban igen sikeres évet zárt.

Többszöri fellépése közül a vigadói volt a legsikeresebb, melyet a magyar rádió is közvetített. Eredményes munkát végzett az újjászervezett színjátszó gárda is, akik nagy sikerű színdarabokkal szórakoztatták a műhely dolgozóit és a környékbeli közönséget.

A kulturális egyesület 1933-ban ünnepelte fennállásának 40 éves jubileumát. A dalárda élére ekkor Ádám Jenő, a Zeneművészeti Főiskola tanára került. A dalkar ebben az időben olyan magas színvonalat képviselt, hogy szereplőkként gyakori vendégei voltak az Operaháznak is. 1936 őszén – a sok előadást megért – Muszorgszkij: Hovanscsina című operájának előadásán a kórus 45 tagja is óriási sikerrel szerepelt.

Az 1942. év elejétől ismét beleszólt a történelem az egylet életébe, ekkor lépett életbe a hadigazdálkodás Magyarországon, s így a vasút területén is. A MÁV igazgatósága anyagi gondjai csökkentése végett a Testvériség Dal-, Zeneés Önképző Egyesület kezelésébe adta a Kaszinó épületét és berendezését. Ezekben az években nemigen lehet kulturális életről beszélni. Az Istvántelki Főműhely területén lévő épületeket bombatalálatok érték. A dolgozók zömét besorozták katonának. Ilyen körülmények között az egyesület csoportjai sem működtek.

Az újrakezdés évei: 1945–1948

A háborús veszteségek ellenére az egyesület tagjai tenni akarásának és kármentő munkájának köszönhetően viszonylag gyorsan talpra állt. „…A kultúregyesület vagyontárgyaiért aggódók nagy szolgálatot tettek azzal, hogy az értéktárgyakat, a hangszereket haza vitték és elrejtették. Az értékes mozigépet Fehér István akkori mozigépész szétszerelte és szintén elrejtette. Nagy érdeme volt a régi kultúrosoknak, hogy ezzel lehetővé tették a felszabadulás után a kulturális élet gyors újraindítását”(3)Idézet: Landler Jenő Járműjavító Üzem 75 éve. Szemelvények az üzem történetéből 1905–1980. Írta: Csizmadia Ferenc (megjelent kézirat gyanánt, az Üzemi Híradó mellékleteként).

A Testvériség Dal-, Zeneés Önképző Egyesület 60 tagú választmánya 1945 nyarán döntött: miden művészeti csoportban meg kell kezdeni a munkát. A dalárda 90, a színjátszók 22, a fúvósok 40 aktív taggal élesztették újra a kulturális életet. Elsőként a színjátszók szerepeltek ismét, akik esztrád műsorokkal szórakoztatták a közönséget, majd ezt követte a régi Zerkovitz-operett az „Aranymadár” bemutatása, később Hyerman szocialista színműve a „Remény” színpadra állítása. Az énekkar is megkezdte munkáját. Eleinte karnagy nélkül, illetve alkalmi karnagyok vezénylésével dolgozott. Hivatásos karnagya 1946-tól volt újra a dalárdának Kiss Dénes személyében, és ez időtől kezdve a munka rendszeressé vált.

A fúvószenekar is rövid időn belül működni kezdett. Előkerültek a tagoknál elrejtett hangszerek és a kitűnő zeneszerző, Pécsi József karnagy vezetésével, elkezdődhettek a próbák. A május 1-jei felvonuláson már ők szolgáltatták a zenét. A könyvtár kissé zilált állapotban ugyan, de szintén megkezdte működését.

1946-ban a színjátszók Németh István rendezésében bemutatták Gorkij: Éjjeli menedékhely című drámáját, melyet a főműhelybe látogató korabeli politikai vezetők: Gerő Ernő és Szakasits Árpád is megtekintettek.

Év végén Keledy Ferenc javaslatára, megtörtént a kultúra és a sport összevonása egyetlen egyesületté, de ez a szerkezeti konstrukció nem vált be, ezért a következő évben (1947) szétváltak, és azóta is külön egyesületként tevékenykednek.