A Belvárosi Ifjúsági Ház

A Belvárosi Ifjúsági Házat (BIH) és a vele egy épületben található Tanuszodát 1975-ben építették. Először az uszodát tervezték meg, majd mivel az egyszintes épület furcsán nézett volna ki a többemeletes házak között, később jött az ötlet a felfelé való terjeszkedésre. Ez hosszabb távon meg is pecsételte az intézmény sorsát, nem bírta az alap a terhelést, s idővel sülylyedni kezdett az épület. A BIH-nek két telephelye volt: 1979-től az Irányi utcában helyet kapó Dési Huber István Képzőművész Kör (342 m2-es), és 1988-tól a Molnár utca 17.-ben található pincehelyiség (75 m2-es).

Az intézmény hamarosan a merésznek tűnő, „tűrt”(2)Utalás az aczéli művelődéspolitika „tiltott, tűrt, támogatott” kategóriáira, ezek a szocialista kultúrpolitika alapvető elveihez tartoztak.kategóriába tartozó programjainak köszönhetően a fővárosi értelmiség fontos találkozópontja lett. Természetesen mindezzel felkeltette a BRFK(3)Budapesti Rendőr Főkapitányság.érdeklődését is. Rendszeres ellenőrzés alatt állt mind hivatalosan (látogatások, rapportok), mind e korra jellemző titkos megfigyelők (közkeletű nevükön: „téglák”, „bőrkabátosok”) által. Ugyanakkor oktatási, valamint közművelődési kísérletei miatt a szakma elismerését is hamar kivívta.

A BIH fennállásának 26 évét két nagy korszakra lehet osztani. Az első korszak (1975–1987) – a nevükhöz köthető tevékenységek okán – legkiemelkedőbb igazgatói előbb Köles Sándor, majd Polák László voltak. Klubok, szakkörök, tanfolyamok sokasága, koncertek, fesztiválok, továbbá egyetemekkel, általános és középiskolákkal kötött kapcsolatok és közös munkák jellemezték ezt az időszakot. Az intézmény tevékenysége 1975–78-ig az ifjúsághoz kötődött. Ekkor elsősorban szórakoztató jellegű programokat szerveztek. 1978-tól a kerület közművelődéséért is felelős lett a ház, így profilja is megváltozott, bővült. Fennállása alatt többször változott a neve is, attól függően, hogy a fenntartó kerületi tanács milyen feladatokkal látta el, így hol Belvárosi Ifjúsági Ház, hol Belvárosi Művelődési és Ifjúsági Ház néven működött.

Polák László igazgatósága alatt egyre több épphogy csak „tűrt” kategóriába tartozó program jelent meg a BIH-ben. Ide sorolhatók a Belvárosi Önképző Kör, a Forrás Baráti Kör, a Phoenix Klub, az India Klub és a Táncház is. Ezek szellemisége, közösségi jellege gyanús volt a korabeli politikának. Szemet szúrtak különösen az olyan egyedi rendezvények, mint pl.: a Párizsi Magyar Műhely. A folyóirat első budapesti estje a nyolcvanas évek elején volt. A BIH a rendezvény előtt öt hónappal megkérte az engedélyt, de nem érkezett meg. Jóllehet külföldről hazajöttek miatta az emigráns magyar avantgárd írók, költők. Emellett a honiak is részt vettek a rendezvényen, például Kukorelly Endreés Erdély Miklós. A program felelősének, Csapó Annának fegyelmit adtak a program miatt, ezzel szemben a rádió sokat foglalkozott e találkozóval, melyet úgy summáztak: lám milyen nyitott a magyarországi kultúrpolitika!

Az első korszak legfontosabb kísérlete a Gyerekstúdió volt. 1978-ban az ELTE Közművelődési Tanszéke gyakorlati foglalkozásainak terephelyeként a ház kísérletet kezdeményezett azzal a céllal, hogy a képzésben résztvevő hallgatók számára gyakorlóteret létesítsen, olyan módon, hogy az egyben közművelődési kísérlet is legyen. A közművelődés eszközeinek, formáinak, módszereinek lehetőségét tették mérlegre a személyiségfejlesztés, a szocializáció segítése, az önkifejezés és önmegvalósítás szempontjából. A Gyerekstúdió öt csoportban (120 gyerek), heti kétszer háromórás programot adott a gyerekeknek, egy délután általában négy foglalkozással. A készségfejlesztés ugyancsak négy területen zajlott: manuális készségfejlesztés (művészet, környezet, tárgyformálás), kommunikációs készségfejlesztés (logopédus, irodalomtanár, pszichológus közreműködésével), szomatikus-kinetikus készségfejlesztés (úszás, torna, a test felfedezése és használata gyógypedagógus tornász segítségével), valamint személyiségfejlesztés önismereti tréning útján pszichológus vezetésével (csoportdinamikai tréningek).

A második korszak (1988–2001) igazgatója Kiss Benedekné Kati volt. Vezetése alatt a BIH, mint önálló arculattal rendelkező művelődési intézmény, jelentős tényezője lett az V. kerület és a főváros kulturális életének.

Munkálkodásának első éveiben alakította ki azt a sajátos tevékenységstruktúrát, ami a fennállásáig jellemezte az ifjúsági házat, mely ugyanakkor rugalmasságra, állandó fejlődésre, a folyamatosan változó igényekre reagálásra is képessé tette. A korábbi tevékenységek közül megőrizte azokat a nagy múltra visszatekintő programokat, melyek nem csupán a kerület, de az egész főváros életében kiemelkedő szerepet játszottak (ilyen volt például a táncház), s új tevékenységi formákkal váltotta fel azokat, amiket meghaladottnak, vagy az épület adottságaival ellentétesnek vélt. A szórakoztató programok helyét, egyre inkább a különféle hagyományos és újszerű oktatási formák töltötték be.

A Belvárosi Ifjúsági Ház – Kiss Kati irányítása alatt – alapvetően támogató tevékenységet végzett a gyermekek és a fiatalok számára: kulturális, szociális és sportszolgáltatásokat szervezett, információs és tanácsadó bázisként működött, személyes képességfejlesztő programokat dolgozott ki a társadalomba való beilleszkedéshez, egyéni és csoportos igényekre építve klubokat, köröket működtetett, tanfolyamokat szervezett, fórumot biztosított egyesületeknek, helyi közösségeknek, kisebbségeknek. 1990-ben létrehozta a „Belvárosi Tanoda” Alapítványt, mely egyedülálló szerepet vállalt a kallódó fiatalok képzésében és gondozásában. Kiss Benedekné kimagasló munkáját több díjjal is jutalmazták: Szocialista Kultúráért díjat, Budapestért díjat, Iskolamester díjat, valamint 1998-ban megkapta a Belváros–Lipótváros Művelődéséért díjat.

Az intézmény működését Balázs Zoltán műszaki vezető és Mohrné Beszteri Zsófia gazdasági vezető kiemelkedő munkája segítette ebben a korszakban.

A Dési Huber Képzőművész Kör

A BIH tevékenységének fontos része volt a vizuális kultúra fejlesztése. Ez a törekvés elsősorban a Dési Huber István Képzőművész Kör tanfolyamainak keretei között valósult meg.

Az 1948-ban alapított Dési Huber István Képzőművész Kör (továbbiakban Kör) a budapesti képzőművész műhelyek között az egyik legjelentősebb képzőhellyé vált. A Kör 1979. január 1-jétől elveszítette önállóságát és bekerült a BIH fenntartásába: az Irányi utcában külön épületet kaptak. A Korga György művészeti vezető irányította Kör a kezdetektől fogva szabad-iskolai rendszerben működik, azaz nem tanévekben gondolkodik, hanem a hallgatók egy bizonyos fejlődés elérése után a következő, magasabb szinten folytathatják tanulmányaikat. A hangsúly az átjárhatóságon van, mindenki fejlődési ütemének megfelelően. A szobrász és rajztanfolyamokon a képzés három szinten történik: kezdő, középhaladó és haladó. A jó színvonalú munkához a BIH minden évben biztosította az aktés fejmodell utáni rajzolás, mintázás lehetőségét, alkalmanként külső előadó művészettörténeti előadásait is. A Kör legfőbb célja, hogy a tehetséges fiatalokat előkészítse a művészeti szakközépiskolára, valamint a Képzőművészeti vagy az Iparművészeti Főiskolára. Időszakosan a rajzés szobrászoktatáson kívül más jellegű tanfolyamokkal is színesítették a kínálatot (pl.: rézkarc, az illusztráció művészete). A Körnek évente 150–200 tanulója volt. Hallgatói részére (beleértve az egykoriakat is) évről évre képzőművészeti pályázatot hirdetett, mely az eredményhirdetés után a díjazott, valamint a szakértő zsűri által erre alkalmasnak ítélt alkotások – szobrok, festmények, grafikák és egyéb technikával készült művek – kiállításával zárult.

A népi kultúra

Az intézmény 1975. november 4-i indítását követően – tehát mindjárt a kezdeteknél, december 13-án, Luca napján – tartotta első Táncházát a Muzsikás együttes vezetésével.

A táncházmozgalom fejlődése szempontjából fontos esemény volt, hogy 1976 decemberében a Népművelési Intézet 160 fő részvételével kísérleti jellegű, működési engedélyt adó, kétéves táncházvezetőés táncházzenész-képző tanfolyamot szervezett a fővárosban a Sebő együttes és a Muzsikás együttes bevonásával. A hallgatók ősztől tavaszig havonta kétnapos foglalkozásokon vettek részt. A BIH táncháza volt a tanfolyam gyakorlóhelye. Egy-egy alkalommal 5-6 zenekar, 5-6 pár tartott félórás próbatanítást. A tanfolyam nagy lökést adott a táncházak működéséhez, újak alakulásához. A Muzsikás együttesnek négy táncháza is volt Budapesten. Megtartották magunknak a Fővárosi Művelődési Házban működő klubjukat, a többit pedig fokozatosan átadták más zenekaroknak.

1978-ban a Kalamajka együttes vette át a stafétabotot és 31 éven keresztül voltak házigazdái a BIH szombat estéinek. 1990-ben lépett be az együttesbe Halmos Béla prímás, a táncházmozgalom egyik elindítója. Ettől kezdve 2009-ig változatlan felállásban játszott a zenekar (dr. Halmos Béla – hegedű, dr. Dövényi Péter – kontra, Petrovits Tamás – cimbalom, dr. Nagymarosy András bőgő, Fábián Éva – ének, gardon). A '90-es években a kerületi önkormányzat Pro Civubus díjjal tüntette ki Fábián Éváékat. Végül betegségek, halálesetek miatt vettek búcsút klubjuktól 2009 májusában (immáron az Aranytíz Kultúrházban).

Fontos szerepet töltöttek be táncoktatóink, így Janek Jocó, majd 1996-ig György Károly, napjainkig pedig Bohus György, valamint Redő Júlia. A népi kultúra programok felelőse 1984-től napjainkig e sorok írója, Ötvös Györgyi.

Kallós Zoltán, Kossuth-díjas néprajzkutató táncházunk szakmatanácsadója volt. Számos alkalommal tanított éneket, valamint a ’90es évek elején, a román–magyar határ megnyitása után, Zoli bácsi tanácsa alapján hívtunk Erdélyből adatközlőket táncházunkba. Az intézmény anyagi támogatásának köszönhetően – a közönség által csak „Molnár utca”-ként emlegetett – táncházunk a fővárosi klubok közül a legtöbb idős mestert, adatközlőt fogadhatta.

1993-tól több mint tíz éven keresztül nyújtottunk segítséget erdélyi táborok szervezéséhez (Kallós Alapítvány Mezőségi Népzenei és Néptánc Tábora, valamint a Kalotaszentkirályi Népzenei és Néptánc Tábor). Mivel ekkoriban nehézkes volt a telefonkapcsolat Romániával, az internetezés is váratott még magára, így a hazai és külföldi érdeklődők nálunk jelentkezhettek a táborokba.

Táncházunk köré több népi kultúrával foglalkozó program kapcsolódott. Valamennyi önálló kerek egységet alkotott, ugyanakkor a célokat, feladatokat, tematikát illetően egymást kiegészítették, erősítették.

A táncházakban folyó tánctanulás sokak számára lassú folyamat, hiszen ez egy nyitott forma, nagy örömünkre ide mindig újabbak és újabbak érkeznek a meglévők mellé, viszont éppen ezért mindig vissza kell nyúlni az alapokig. Gyakorlásra, készségfejlesztésre nagyszerű alkalom, lehetőség, de a továbblépést, továbbhaladást gátol(hat)ja az előbb említett tényező.

Magyarországon az első néptánc tanfolyamot a BIH szervezte a közönség (tehát nem a táncos szakma) számára. Egyik célunk az volt, hogy a zárt tanfolyamra járókat minél hamarabb eljuttassuk arra a szintre, hogy önállóan tudjanak táncolni, szórakozni, valamint nem elhanyagolható szempont volt a stabil törzsközönség kialakítása, kiépítése sem. 1991-ben egy csoporttal kezdtünk (György Károly és Redő Júlia vezetésével), majd az érdeklődésre való tekintettel a következő évben már két csoportunk volt, itt magyar páros táncokat lehetett tanulni, valamint beindítottunk külön egy férfi és külön egy női néptáncokat oktató csoportot is. A tanfolyamokon Redő Júlia, Bohus György és Tompa Attila tanítanak hosszú évek óta.

Az első Népi ének tanfolyamunk 1993 októberében kezdődött Fábián Éva vezetésével. Célunk az autentikus népi éneklés tanulási módszereinek elsajátítása kétféle módon, egyrészt eredeti adatközlők hangfelvételeiről, másrészt adatközlőktől személyesen. 1997-től szervezzük az Egyszólam Népzenei Tábort a Tolna megyei Váralján. A tábor népi kultúránk zenei örökségének egy sajátos területével – a pásztorhangszerekkel – foglalkozik elsősorban, illetve az ehhez a zenei hagyományokhoz kötődő népdalkinccsel. A tanári kar szerves részét képezik az évente változó, hiteles forrást jelentő idős adatközlők is, akik jól ismerik lakhelyük hangszeres és énekes hagyományait.

Budapesten az első cigány táncház nálunk volt (’80-as évek vége). A Kalyi Jag együttes muzsikált, a Ki Mit Tud? győztes – azóta sajnos elhalálozott – nagyecsedi Balogh Béla pedig táncot tanított. Két évig működött a klub, az esti záróra után a környéken garázdálkodó szkinhedek támadásai miatt hagytuk abba.

Könnyűzene, jazz

Az intézmény működésének első felében pezsgő zenei élet folyt a BIH-ben. Folyamatosan működő klubok és alkalmi koncertek váltották egymást.

Rendszeres klubja volt a Topó Neurock Társulatnak, melyet Ivánka Csaba színművész alapított. A Várszínház függönyraktárában kedvtelésből zenélő műszakiak hobbizenekara 1982 második felében állt össze. A „cikinek a paródiáját” írták meg, s adták elő.

A szegedi Molnár Dixielandnek – akik Budapesten is a Benkó Dixielanddel vetekedő népszerűségnek örvendtek – havi egy alkalommal működött nálunk klubja, csütörtökönként pedig blues kocsmánk volt. A ’80-as évek közepétől a Március 15. téri Romkertben a Molnár Dixieland Band házigazdasága mellett Dixieland Fesztivált szerveztünk augusztus 20-án. A fesztiválokon a hazai dixieland együttesek legjava fellépett az évek folyamán. Az estet a kilenckor kezdődő központi tűzijáték koronázta meg.

Nem hagyhatjuk ki a felsorolásból Agócs Tibor videodiszkóját sem. A ’80-as évek közepén még kevés helyen volt videodiszkó a fővárosban. Hosszú éveken keresztül minden pénteken és vasárnap ellepte a BIH két szintjét a fiatalság. Bár a diszkó műfaját a szakma nem tartja egy tipikus közösségépítő tevékenységnek, ennek ellenére a Facebookon a mai napig (2011) aktívan működtetnek egy csoportot, a régi „BelVárba” járó egykori diszkózók, sőt a mai napig közös bulikat csapnak, nosztalgiáznak.

Klubok, szakkörök, egyesületek

Klubjaink, szakköreink, közönségünk, az intézményben működő egyesületek igényei szerint alakultak. Voltak klubok (pl.: a Biokultúra Klub), melyek idővel megerősödtek, s a rendszerváltás után egyesületté alakultak, s olyan egyesületek is, melyek szintén a fejlődésüknek köszönhetően továbbléptek, önálló épületet kaptak (pl.: Erdélyi Magyarok Egyesülete).

Nyugdíjasok: a kerület lakóinak több mint fele nyugdíjas, így fontosnak tartottuk a velük való törődést. Mivel intézményünkben nem működött lift, s az első szint, amelyen rendezvényt szervezhettünk a 2. emeleten volt, ezért a kerületben működő három Nyugdíjas klubbal (Október 6. utcai, Magyar utcai és a Vadász utcai Nyugdíjas Ház) felvettük a kapcsolatot, s velük egyeztetve kihelyezett programokat szerveztünk (ismeretterjesztő előadások, filmvetítések, zenés rendezvények stb.).

A Népsport Klub éveken keresztül nagy sikerrel működött. A Népsport című lap újságíróival közösen sportolókat fogadtunk, sporteseményeket vitattunk meg, filmbejátszásokat néztünk meg.

Környezetvédő Fotósok Klubja: 1985-ben alakult. Kezdetben főleg a szűkebb értelemben vett környezetvédelem fotográfiai eszközökkel történő bemutatása volt a cél. Együttműködve a Duna Körrel, a Nagymaros Bizottsággal végigjárták és lefényképezték a Szigetközt. A társadalmi átrendeződés felgyorsulása folytán munkásságukat kiszélesítve igyekeztek az emberek morális–intellektuális problémáit bemutatni, a „viseljük a közös felelősséget, közös emberi létünkért, a tágabban értelmezett környezetünkért” filozófiát képviselni. Lantos István, Szekeres László és Horváth Ernő irányította a klub munkáját.

Az Etnológiai Társaság 1983-ban alakult, később beolvadt a Magyar Néprajzi Társaságba, Etnológia Szakosztály néven. Havonta szervezett klubjuk életének motorjai Boglár Lajos, Borsányi László és Kézdi Nagy Géza voltak az ELTE Bölcsészettudományi Kar Folklór Tanszékéről.

A Forrás Baráti Kör 1957 októberében nyílt meg az ELTE Egyetemi Színpadaként az V. kerületben, amely rövid idő alatt a fővárosi kulturális élet legeredetibb és legizgalmasabb fóruma, illetve műhelye lett. Itt talált otthonra többek között a Forrás Kör. 1975-től az egyetemi ifjúság körében előtérbe került a népzene, népművészet, a régi zene, a hatalom és egyén konfliktusa helyett a nemzeti gondolat élesztése, a határon túl élő magyarság kultúrájának megismerése. Ezt a változást ismerték fel a Forrás Kör tagjai (Szabó András, Medvigy Endre, Tordai Ferenc, Erős József, Homolya Attila, Bakon Erika, id. Léka Géza és Maczkó Mária népdalénekes). A Forrás Kör fő profilja egyrészt a népi írók haladó mozgalma, másrészt a határainkon túli magyar irodalom, harmadrészt a régi magyar irodalom volt. Mindez az intézményünkben működő, dr. Medvigy Endre vezette Forrás Baráti Kör rendezvényeinek tematikáján is nyomon követhető. Estjeiken az irodalomtörténeti előadások (Czine Mihály, Fekete Gyula, Kunszabó Ferenc, Pomogáts Béla…) mellett elmaradhatatlan volt az élő népdal, népzene.

1985. június 28–július 8. között szervezte Püspökladányban a Debreceni Kölcsey Ferenc Megyei Művelődési Központ az Országos Népzenei Táborát. A debreceniekkel karöltve ugyanitt rendeztük meg a Forrás Baráti Kör Olvasótáborát is. A két tábor programját egyeztettük, kölcsönösen részt vettünk egymás esti rendezvényein.

Az Ács Zoltán történész vezette Phoenix Történelmi Önismereti Klub rendezvényein Magyarország, s a magyarság történelméről hangzottak el színvonalas előadások.

A Belvárosi Önképző Kör (a Forrás Kör kistestvére) versmondással, tanulással foglalkozott Homolya Attila vezetésével. A ’90-es évek második felében hirdette meg az intézmény a „Dunánál” című verspályázatot. Még ebben az évben a pályázaton részt vevők számára megalakítottuk a „Dunánál” Versklubot (40 fővel) Léka Géza vezetésével. Cél az alapfokú verstani ismeretek oktatása, valamint versekről való beszélgetés volt. Nagy sikere volt a „Kőbe vésett nevek” című rendezvénysorozatunknak. Az előadások anyagát a kerület házfalain fellelhető emléktáblák adták. Két előadó volt esténként, egy szakelőadó és egy illusztrátor. Többnyire Szabó András szavalt, illetve olvasott fel szemelvényeket.

Biokultúra Egyesület: az 1983-ban megalakult Biokultúra Klub vezetői Frühwald Ferenc és Seléndy Szabolcs, a „Kertészet és szőlészet” című folyóirat szerkesztői voltak. A biokultúra iránti nagyfokú érdeklődést jól mutatja, hogy az országban elsőként itt, a Belvárosi Ifjúsági Házban megalakult klubnak levelező tagsága is volt, akik többnyire vidéken éltek, s írásban kapták meg az előadások anyagát. A klub nemcsak a kistermelők számára nyújtott hasznos tanácsot, hanem mindazoknak, akiknek igényük volt az egészséges életvitel megvalósításához. A klub a nyolcvanas évek végén egyesületté alakult. Úttörő szerepet vállalt az ökológiai gazdálkodás hazai jogi szabályozásának kidolgozásában. A Biokultúra Egyesület által alapított Biokontroll Hungaria Kft. ellenőrzi mindmáig a magyarországi ökoterületek jelentős hányadát (95%). Céljuk a biotermékek fogyasztásának minél szélesebb körben terjesztése, az egészséges életmód népszerűsítése.

Mozgásművészeti tanfolyamok és alkotócsoportok

Késmárky Nóra, a terület akkori felelőse szerint: a BIH tevékenységének jelentős hányadát alkotó, már komoly hagyományokkal rendelkező mozgásos tanfolyamok a ’90-es évek közepétől egyre inkább műhely jellegűvé váltak. Ennek okai részben a fizetőképes kereslet csökkenésével, illetve átrendeződésével, részben a kerületben meglehetős intenzitással növekvő konkurencia – fitness-szalonok, konditermek – megjelenésével magyarázható. A korábban igen sok fiatalt megmozgató Ritmus Kulturális és Táncegyesület (jazz-, show-, modern-, társas-, versenyés sztepptánc tanfolyamok) 1997-ben megszűnt, egykori táncpedagógusai – vezetőjük, Auer Pál halála után is – folytatták a munkát, kisebb létszámmal, kevesebb csoporttal jazzbalett, hip-hop, showtánc tanfolyamokat vezettek.

A jóga tanfolyam beindítása óta változatlan népszerűségnek örvend. Dely Károly kezdte, majd halála után Thúri László vezetésével működött a csoport. A korábban divatos, általános kondíció javítására irányuló tanfolyamok – pl.: kondicionáló torna, női torna, fogyasztó torna, aerobic, gyermektorna stb. – helyébe egyre inkább a közös munkát végző csoportok léptek.

A Dienes Valéria által kidolgozott mozdulatművészeti hagyományokra épülő orkesztika nem vonz tömegeket, igazi rétegműfaj. Így a csoport egy idő után a színházi műhelymunkára koncentrált. A BIH sajátjának tekintette az Orkesztika Mozdulatszínházat, ezért heti több alkalommal térítésmentesen biztosított termet számukra próbáikhoz.

A ’90-es években a flamenco és sevillanas csoportok száma egyre nőtt, és új formaként megjelent a capoeira.

A BIH teltházas programokkal üzemelt, gyakran megesett, hogy a kaput be kellett zárni, nem tudott több embert befogadni a viszonylag kis területen elhelyezkedő intézmény.

A tanuszoda

A tanuszoda és a BIH hosszú ideig csak egy épületben működött, a ’90-es évek második felétől váltak egy intézménnyé. A tanuszoda a kerületi gyerekek úszásoktatását látta el, nyaranta pedig a kerületi óvódások részére szervezett tanfolyamot, valamint az V. kerületi Önkormányzat balatonszepezdi nyári táboraiban oktatott úszást, vezetett foglalkozásokat. 1978-tól a kerületünk Hárshegyi Táborában is beüzemeltek egy uszodát. Ennek működtetése is a tanuszoda feladata lett. Az évek folyamán jól bevált a gyógyúszás, valamint a szombati „szabadidős úszás” foglalkozási forma. A tanuszoda vezetője a kezdetektől Kadlecsik Márton volt, akit Művelődésért díjjal is kitüntetett az V. kerületi önkormányzat.

A Belvárosi Tanoda

Kiss Benedekné igazgatónő Győrik Edittel együtt a Budapesti Művelődési Központból (BMK) jött át a BIH-be. A BMK-ban elsősorban az ő nevükhöz fűződött az Előtér kísérlet, ahol a környék kallódó fiataljaival foglalkoztak. De nem volt előzmény nélkül való ez a tevékenységi forma a BIH-ben sem. Polák László igazgatása alatt itt működött a Csöves Klub.

A Belvárosi Tanoda Alapítvány a BIH kebelén belül indult, működött, közös szervezeti keretben, személyi, tárgyi feltételekkel. Győrik Edit, a program felelőse, motorja, „élmunkása” így foglalja össze munkájukat: „a Belvárosi Tanoda Alapítvány egyéves felkészítő munka után, 1990 őszén kezdte meg működését. Tevékenységének céljaként a 15–22 éves, a középiskolából kimaradt, kallódó, deviáns fiatalok megkeresését, gondozását, képzését, mentálhigiénés ellátását jelölte meg. E cél megvalósítása érdekében alakult meg – ugyanebben az évben – a Belvárosi Tanoda Alapítványi Gimnázium, amely személyközpontú módszerrel dolgozó, érettségire felkészítő gimnázium, ahol a diákok nappali munkarend szerinti időbeosztásban tanulnak. A tanulás–tanítás folyamata és módja, valamint módszerei azonban eltérnek a hagyományos szerkezettől és módszerektől. A diákok egyéni képességeikhez és igényeikhez igazodva tanulási programok szerint haladhatnak, amit szerződésben rögzítenek. Az évfolyam és osztályszerkezet helyett – az egyén igényeihez ennél jobban igazítható – tanulócsoport rendszert alkalmaznak, így minden diák minden tantárgyból a számára legmegfelelőbb haladást és tananyagot biztosító csoportokban tanulhat. A diákok tudásukról osztályozó vizsgákon számolnak be, mely vizsgákat az érettségi vizsga mintájára bonyolítják le. A tanítás szerves része a tanulás tanítása és az egyéni fejlesztés. A tananyag összeállítása és a tanítási módszerek tekintetében is a személyközpontúság a meghatározó. Az egyéni fejlesztést szolgálja a segítő párrendszer is, mely biztosítja az esetkezelés lehetőségét, az életvezetési, szociális és pszichés problémák folyamatos gondozását.”

A nagyarányú túljelentkezés (12–15-szörös) a Nappali Tagozaton, valamint sok olyan fiatal jelentkezése, akiknek problémái a rendszeres iskolába járást eleve lehetetlenné tették (pl.: súlyos testi vagy idegrendszeri problémák, munka melletti tanulás) a Nappali Tagozat működési módjától eltérő megoldást kívántak meg. Így alakult és indult el 1991 őszén az Egyéni Időbeosztású Tagozat munkája. 1996-ban alakult meg az Esti–levelező munkacsoport azok számára, akik csak az érettségi vizsga megszerzésének lehetőségét kérték a Tanodától.

A Tanodában három munkacsoport foglalkozik a fiatalokkal, ebből kettő speciális célcsoporttal. A Megálló Oktatási Program a szenvedélybeteg és komoly életvezetési zavarokkal és problémákkal küszködő fiatalok egész napos ellátását, érettségire való felkészítését vállalta, napirendbe szervezett, terápiával is kiegészülő segítő munkával. A Váltó Program kriminális életvezetésű, előzetes letartóztatásban lévő, büntetésüket töltő, szabadult, illetve szabadlábon lévő fiatal felnőttek oktatását és reszocializációját végezte.

A Tanoda Program azoknak a középiskolából kimaradt deviáns fiataloknak is kínált tanulási lehetőséget, akik elsősorban a személyközpontú oktatásért fordultak a Tanodához segítségért.

A Tanoda óriási fejlődésen, változáson ment keresztül az évek folyamán. A diáklétszám az eredeti 30 főről évi 150-re nőtt, a dolgozók száma pedig az eredeti hétről 30–35 főre növekedett. Megfogalmazódtak a Tanoda-módszer területei, formát öntöttek összetevői. Ezt nagyban elősegítette, hogy a szakma az első évtől kezdve nagy érdeklődéssel fordult a Tanoda felé. Minden évben egyre csak nőtt a látogatók, hospitálók száma. A Tanoda több felsőoktatási intézmény terephelye lett (ELTE Neveléstudományi Tanszék, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Általános Szociálismunkás Kar stb.).

A BIH népművelői (Győrik Edit, Késmárky Nóra, Ötvös Györgyi) munkájuk elismeréseként megkapták a Belváros–Lipótváros Művelődésért díjat.

2001. december 31-én megszűnt a Belvárosi Ifjúsági Ház, s 2002. január 1-jétől az Aranytíz Művelődési Központtal vonta össze az V. kerületi Önkormányzat.

Az Aranytíz Művelődési Központ a BIH tevékenységeiből a Dési Huber Képzőművész Kört, valamint a népi kultúrához tartozó rendezvényeket vette át. Az alapító Belvárosi Ifjúsági Ház megszűnésével a Tanoda az önkormányzattól tartós bérletbe minimális bérleti díjért megkapta a Dési Huber Kör helyét az Irányi utcában.