Józsefváros, a főváros VIII. kerülete

A Józsefvárosi Kulturális és Sport Nonprofit Kft. és neves elődintézményeinek bemutatása előtt néhány mondat erejéig időzzünk el annál, hogy megismerjük miként alakult a főváros urbanisztikailag, demográfiailag és szociológiailag is egyik legsajátosabb térsége a „nyócker”.

A főváros közigazgatási struktúrájában a napjainkban is értelmezhető, körülírható Józsefváros az 1770-es években alakult ki. Nevét 1777. november 7-én Mária Teréziától kapta. Az uralkodói pátens az addigi külső keleti peremterületekből alakította ki a mai Teréz-, Erzsébet- és Józsefvárost, ami részben a mai Ferencvárossal is egybetartozó helytörténeti egységet alkotott. (A Ferencváros 1792-ben válik el a kerülettől.)

Néhány kiemelkedő, sok tekintetben országos jelentőséggel is bíró intézmény létrejöttének kronológiájával talán jól jellemezhető az a dinamikus fejlődés, amely Józsefvárost a főváros egyik meghatározó közigazgatási és kulturális egységévé formálta.

Közel húsz évvel a névadást követően, Orczy Lőrinc báró birtokán, Petri Bernhard svájci tervező irányításával, 1794-ben kezdődött és a századfordulóra be is fejeződött az a nagyszabású kertépítési munka, amely aztán az akkori Pest, illetve a későbbi Budapest legnagyobb és legszebb angol tájképi parkját, az Orczy-kertet hozta létre. A park mintegy 200 év múltával a Józsefvárosi Kulturális Központ, illetve a későbbi Józsefvárosi Kulturális és Sport Kft. és az egész városrész köz-kulturális életének egyik meghatározó helyszínévé vált.

A parkot 1829-ben a magyar katonatisztképzés számára megvásárolták és ezzel mintegy másfél évszázadra a nyilvános kert jellege megszűnt. Területén 1830–36 között felépítik a Pollach Mihály tervezte Ludoviceumot.

1835-ben megkezdődött a Pesti Magyar Színház építése, melyet 1837. augusztus 22-én Vörösmarty: Árpád ébredése című művének ünnepélyes előadásával avatnak fel. Bajza József igazgató javaslatára az 1840. XLIV.tc. állami színházzá emelte, s ettől kezdve a neve Nemzeti Színház. 1837-ben kezdődik és 1846-ban fejeződik be a – szintén Pollach Mihály tervezte – Nemzeti Múzeum építése. A Belső Józsefváros Palota negyede az 1860-as években kezd kiépülni. 1866-ban Ybl Miklós tervei alapján felépül a régi Országház épülete (a mai Olasz Intézet), amelyben 1902-ig tartotta üléseit a képviselőház. 1872–75 között épült meg a Népszínház (a későbbi Blaha Lujza téri Nemzeti Színház). 1887–1890 között épült a Wenckheim-palota, a mai Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi épülete. Sorolhatnánk tovább a XIX. században létrehozott és napjainkban is csodálatra méltó műemléképületeket, közintézményeket.

Zömében a világvárossá fejlődés időszakában jött létre Pest (a későbbi Budapest) művészeti, tudományos, oktatási, egészségügyi centruma is. Az egyetemek–főiskolák közül elsőként 1790-ben az Állatgyógyászati Iskola (a mai VII. kerületi Állatorvos-tudományi Egyetem elődje). 1858-ban a híres Kunewalder-házba költözik a Tudományegyetem orvoskarának első osztálya, ezzel megkezdődik a kerület (a főváros) Baross utcai, majd az Üllői úti klinikák rendszerének kiépülése. A már lebontott Kunewalder-ház többek között arról is híres, hogy Petőfi Sándor és Vahot Imre ennek első emeletén szerkesztették a Pesti Divatlapot. 1877-ben a mai Somogyi Béla (a hajdani Rökk Szilárd) utca és a Bérkocsis utca sarkán megnyílt az Országos Rabbiképző Intézet, mely nemcsak oktatási és hittudományi tevékenységével, hanem kulturális rendezvényeivel is meghatározó szerepet töltött be a fővárosi zsidóság életében.

A mai Múzeum körúton (akkor Orczy út) kapott helyet 1884–1911-ig a Műegyetem, majd a Bölcsészeti Kar. 1847-ben a Józsefvárosba, a mai helyére (Illés utca 25.) kötözik a Füvészkert. 1900-ban az Üllői út 18. szám alatt átadják a Könyvesházat, mely az ország első emeletes magasságú könyváruháza volt, ahol 1910-től a Nyugat Kiadó és Nyomda Rt. is működött. 1906-ban az Esterházy (ma Puskin utca) 14.-be költözik a TIT elődje az 1841-ben alakult Természettudományi Társulat. 1905-ben a Kerepesi út (ma Rákóczi út) 21. sz. alatti Uránia házba költözik a Színházi Tanoda.

1909-ben megalakul a Százados úti Művésztelep.

A felsorolást talán stílusos a XX. századi Magyarország legnagyobb hatású kulturális intézményével, a Magyar Rádióval zárni, mely szintén a kerület emblematikus intézménye. A Magyar Rádió hivatalosan 1925. december 1-jén egy Rákóczi út 27. alatti bérház negyedik emeletén kezdi meg működését. A Bródy Sándor utcába (akkor Sándor utca) 1928. október 25-én költözik és foglalja el fokozatosan a Bródy Sándor, Szentkirályi utca, Pollach Mihály tér által határolt tömböt, mely a Károlypalota tömbjének helyreállításával válik teljessé.

Ahhoz, hogy megérezzük Józsefváros légkörét, kulturális kisugárzását hosszasan kellene szólnunk nemcsak az előző századforduló és az azt követő évek intézményesült fővárosi népműveléséről, de a munkás és a polgári egyletekről, a kabarék, a „mozgó színházak”, a kávéházak pezsgő világáról, vagy épp a kerülethez kötődő irodalmi életről is. A terjedelmi korlátok ellenére néhány sor erejéig időzzünk el ez utóbbinál. A reformkor egyik fő találkozó helye volt a Szentkirályi utca 23. alatti Karacs-féle rézmetsző műhely, ahol Katona József, Vörösmarty Mihály, Fáy András, Kazinczy Ferenc, Virág Benedek is megfordult. A József körúti Simplon kávézó nagy népszerűségnek örvendett a magyar szellemi élet körében; például Zelk Zoltán, Faludy György, Benjámin László voltak vendégei, hogy csak néhányat a legjelesebbekből említsünk. Legalább ilyen neves hely volt a Baross Kávéház, ahol az első magyar kritikai folyóirat, a „Kritika” született. Törzsvendége volt Babits Mihály, Karinthy Frigyes, Szabó Lőrinc, Kosztolányi Dezső, de megfordult itt Mikszáth Kálmán és Krúdy Gyula is. A Rákóczi út 17. alatti Balaton Kávéházban volt a „Pesti Napló” törzsasztala, ahol Csát Géza, Karinthy, Kosztolányi, Tersánszky is gyakori vendégek voltak. Ennek a kerületnek szülöttje Vajda János, de lakott és dolgozott itt pl.: Jókai Mór, József Attila, Radnóti Miklós, Gaál Mózes, Hidas Antal, Török Szofi is. A felsorolásból és a kiragadott példákból, reméljük, még a Józsefváros iránt kevésbé elfogult olvasóknak is kitűnik, miért tarthatjuk a főváros, talán az egész modern Magyarország szellemi, kulturális élete egyik meghatározó térségének.

A kerületnek, mely egykor méltó lakóhelye volt a magyar arisztokráciának, az izmosodó kis- és nagypolgárságnak, a kisiparosságnak és jelentős számú ipari munkásságnak is, a múlt század harmincas éveitől kezdődően szembe kellett, és napjainkban is szembe kell nézni, a vidékről beköltöző nincstelenek sokaságával, a növekvő prostitúcióval, a bűnözéssel, a roma lakosság növekvő betelepülésével, a középső városrész elslumosodásával. Ugyanakkor egyre markánsabban körvonalazódik a nagyléptékű kerület-rehabilitáció, a történelmi épített és művészeti értékek, hagyományok felkarolása, a nagyon tudatos városfejlesztés is. Ennek egyik legjellemzőbbike az Orczy-park és a környező Orczy-negyed fejlesztése, amely egyetemvárosi központtá kívánja tenni a parkot és annak környezetét.

A kerület közművelődési élete tegnap

A krónika ebben a fejezetben elsősorban a kerület három, már nem működő szakszervezeti fenntartású intézményének: a Ganz-MÁVAG Vörösmarty Művelődési Központnak, a Gutenberg Művelődési Otthonnak, valamint a Taurus Klubkönyvtárnak kíván emléket állítani. És itt teszünk említést az országos hatókörű, de egykor a kerületben székelő Erkel Ferenc Művészegyüttesről is. A Józsefváros negyedik szakszervezeti fenntartású intézményének, a Teszársz Károly Vasas Művészegyüttes és Ifjúsági Háznak szerencsére még működik az utód intézménye, a Vasas Művészegyüttes Alapítvány, akik vállalták, hogy – ugyanezen köteten belül – megírják házuk történetét.

Természetesen tudjuk azt is, hogy ezeket az intézményeket a fenntartó vállalati szakszervezeti bizottságok vagy szakszervezeti központok mozgalmi, szakmai elvárásai, elsősorban nem a lakóterületi munkára, hanem a vállalati kollektívák, a szakszervezeti tagság vélt vagy valós igényeinek a kielégítésére ösztönözték, így az intézmények méretei, elhelyezkedése és a kerület közművelődési életében történő szerepvállalása között nincs mindig érdemi korreláció. Ugyanakkor ezek a művelődési házak vállalatuk jelentős számú dolgozója művelődésének szervezésével, valamint lakókörzetük felé is nyitott rendezvényeikkel mégis jelentős szerepet vállaltak a kerület, vagy akár a főváros művelődési arculatának alakításában is.

A Ganz-MÁVAG Művelődési Központ

Az intézmény mára már több mint százéves lenne, 1910-ben alapították. Felépítése része volt annak az egész Ganz kolóniát létrehozó cégtulajdonosi szándéknak, nagytőkés mentalitásnak, szociális attitűdnek (nehéz megtalálni a megfelelő jelzőket), amely magas képzettségű, elkötelezett alkalmazottakkal és munkásokkal világszínvonalon álló termelést kívánt megvalósítani. Zárójelben hozzátehetjük, hogy ez sikerült is. 1909-ben egységes stílusban és tömbben adják át a kor kiemelkedő színvonalú tisztviselő és munkás kolóniáját, ezen belül a közfürdőt, a mosodát, az orvosi rendelőt, az ebédlőket és az egyéb egészségügyi, szociális létesítményeket. A következő évben pedig a gigantikus méretű művelődési otthont. Az épület még mai szemmel is imponáló méretekkel rendelkezik. Alapterülete 5743 m2 színháztermének belmagassága 11 méter, befogadóképessége ezer fő volt. Így, múlt időben, mivel a – később Vörösmarty Művelődési Központnak keresztelt – intézményt több mint tíz éve bezárták és még ipari műemlékként sem tervezik megmentését. Ha belegondolunk, hogy az „Acélhang” férfikórus 1873-ban alakult és 125 évig őrizte a legjobb amatőr munkásművelődési hagyományokat, akkor nehéz megindultság nélkül írni róla, még akkor is, ha tudjuk, hogy a XIII. kerületi Láng Művelődési Központ, a Vörösmarty bezárását követően, a fúvószenekarral együtt megmentette a kórust is. A jelen tanulmány keretein belül nem lehet megoldani egy ilyen nagy múlttal rendelkező intézmény életének teljes bemutatását, ezért csak azokról a dolgokról teszünk említést, amelyek máig ható nyomokat hagytak a kerület közművelődési életében.

A művelődési központ hírnevét sokáig csak a két kiemelkedő amatőr művészegyüttesének, az Acélhang férfikórusnak és az 1926-ban alakult fúvószenekarának köszönhette. Ez annál is inkább érthető, mert sokáig a háznak a Ganz lakótelepen túl terjedő tevékenysége alig volt. Szakköreit és klubjait (fotós, filmes, természetjáró, nyugdíjas stb.) a Ganz-MÁVAG gyáregységeinek dolgozói és a kolónia lakói látogatták. Török Iván szakfelügyelő(1)Forrás: a Budapesti Művelődési Központ 1980-as években íródott szakfelügyeleti jelentései a Vörösmarty Művelődési Központot ismeretterjesztő nagyüzemként jellemzi. (1977-ben a gyár szocialista brigádjainak szóló közművelődési kézikönyvet adnak ki, melynek legfőbb pilléreit a helyben megrendezésre kerülő társadalmi, politikai és a tudományos ismeretterjesztés képezte.)

Az 1980-as évektől kezdve a művelődési központ egyre jobban rákényszerül a saját bevételek megszerzésére. Már ezt megelőzően is helyszíne volt a lottó játékszelvények kiértékelésének és felfedezte az intézményt a filmes szakma is. A ’80-as évek második felében a Ruszt József nevével fémjelzett Független Színpad előadásaira figyel fel a szakmai közvélemény. (Kiemelkedő előadásaik: Shakespeare: Romeó és Júlia, Madách: Az ember tragédiája.)

Több éven keresztül itt működött terembérletes formában a főváros egyik legnagyobb diszkóklubja is.

Kevés magyar kulturális intézmény tett szert a maga műfajában akkora ismertségre, mint amekkorát a ’80-as évek végén, a ’90-es évek elején a Nagy Gyula által vezetett Fekete Lyuk mondhat el magáról. A klub helységeit 1974-ben eredetileg a kolónia közfürdőjéből a gyári kiszesek társadalmi munkával alakították ki. Az ifjúsági klubot kezdetben a KISZ-szervezet és a művelődési központ közösen irányította. Részben az irányítás kettőssége, részben a klubvezető Nagy Gyulának alternatív zenei, kulturális irányzatok iránti fogékonysága a ’80-as évek elejétől egyre szaporodó konfliktusokat és az ifjúsági klub működésének többszöri szüneteltetését eredményezték. Maga a híres, hírhedt Fekete Lyuk alternatív zenei klub vagy ismertebb nevén Yuk 1988-ban, a Ganz-MÁVAG gyárak felszámolásának elindulásával egy időben kezdte meg működését. A Yuk vonzása, népszerűsége oly nagymérvű volt, hogy közönségének egy része mindig az utcán ácsorgott, beszélgetett vagy éppen balhézott. A Fekete Lyuk programjaiban, látogatóinak körében szinte mindenféle alternatív csoport, irányzat képviseltette magát (punkok, skinhedek, gótik, curosok stb.). A balhék rendszeresek voltak, melyhez az alkohol és a drogok fogyasztása jelentősen hozzájárult. A magyar ifjúsági szubkultúra, az underground alternatív zenei élet fellegvára 1995 januárjában zárta be kapuját. Ennek formális oka egy halálos késelés volt, mely egyúttal a Fekete Lyuk halálát is okozta.

A Gutenberg Művelődési Otthon

Az intézmény a Nyomda, Papír és Sajtódolgozók Szakszervezetének Gutenberg tér 2. alatti székházában, a Vasas Művészegyüttes székházától talán ötven, a volt Józsefvárosi Klubtól pár száz méterre található. A Gutenberg Házat, az egykori nyomdászotthont 1907-ben építették fel és ebben kezdett működni az intézmény elődje a Gutenberg Társaság, mely a nyomdász szakmában dolgozók művelődését és önképzését szolgálta. 1945 után a ház földszintjén további klubszobákat, szakköri helyiségeket alakítottak ki és 1951-ben formálisan is létrehozták a művelődési otthont. Ebben az időszakban a Józsefvárosnak még nem volt közművelődési intézménye, ezért a Gutenberg Művelődési Ház sokáig kettős funkciót látva el, szerepet vállalt a környezete művelődési életében is.

A nyomdászok művészeti együttesei már a 20. század első éveiben megalakultak. Szimfonikus zenekarát még a ’70-es években is az ország tíz legszínvonalasabb amatőr együttese közé sorolták. A művészegyüttes kórusának gyökerei pedig még régebbre nyúlnak vissza. A kórus egyik nagy gyűjtőhelye volt a Rádió Gyermekkórusából „kiöregedő” énekeseknek. Ennek ellenére a Botka Valéria, Csányi László karnagy házaspár által vezetett női énekkar 1984-ben feloszlik, de az intézmény 1982-ben kinevezett fiatal igazgatója Kecskeméti József még ebben az évben átveszi a Láng Művelődési Központ női karának a működtetését. Az új igazgató nagy ambícióval próbálja megmenteni a Gutenberg amatőr művészeti arculatát. Ennek a törekvésének jegyében veszik át 1983-ban a Könynyűipari Műszaki Főiskola néptánc együttesét is. Ez az együttes lett a Gutenberg Táncegyüttes és a TÉKA Együttes klubjának magja is.

1982-től élénk kiránduló, országjáró élet veszi kezdetét. Évente többször indultak külföldi (csehszlovákiai, lengyelországi, bulgáriai, erdélyi) úti céllal buszos csoportok és nagy létszámú hajókirándulásokat is szerveztek, melyek bevételeiből sikerült megoldani amatőr együtteseik finanszírozását is. A BMK szakfelügyeleti jelentései szerint barkács-, szabás–varrás és kézimunka szakkörök, gyermek színjátszó és balett tanfolyam működik ebben az időszakban a művelődési otthonban. Sajnos a felnőtt színjátszó kört, mely a megelőző húsz évben jól kihasználta a művelődési ház színháztermi lehetőségét, a ’80-as években már nem lehetett megmenteni, annak ellenére sem, hogy a csoport munkája olyan színvonalon állt, hogy néhány hivatásos művész vendégszereplésével „Szombat Délutáni Színház” címmel bérletes előadássorozatokat is indítottak.

Az évtized második felében elsősorban a nyomdász szakma munka-erőpiaci képzései jellemezték a tevékenységet. A ’90-es évek elején a korábbi színházi hagyományokra építve itt bontott szárnyat Goór Nagy Mária magán színi tanodája, melynek első neves növendéke Hegyi Barbara volt.

A Gutenberg Művelődési Otthon a 2000-es évben már egyesületként működött (Gutenberg Művelődési Oktatási Egyesület néven). Honlapjuk szerint 2006-ban még terembérletes formában OKJ-s munka-erőpiaci képzések, gyermekmatinék, alkalmi rendezvények szervezése zajlott az intézményben. Akkor indították el a LaKNER Stúdió Gyermekszínész Tanodát, és újra indult a „Körúti Színház” programjuk is. Jelenleg az egyesület a weblapján található e-mail és telefonszámon elérhetetlen, valószínűleg végleg megszűnt.

A Taurus Klubkönyvtár

A Taurus Klubkönyvtár és a hozzátartozó ifjúsági klub (Kerepesi út 17.) a Taurus Gumiipari Vállalat SZB által – a dolgozók részére – fenntartott közművelődési klub és könyvtár volt. Ezt a fenntartói szándékot jól tükrözte az is, hogy bár a klub a Kerepesi útról is megközelíthető volt, de mégis a gyár területén belül helyezkedett el. Az intézmény SZMSZ-e szerint a klub feladata a fiatalok, a szocialista brigádok és a nyugdíjasok kulturális igényeinek kielégítése volt. Szoros kivételt egyedül a klubkönyvtár Ezüstkerék Társastánc Klubja képezett, amely nyilvánosan is vállalhatta a gyáron kívüli tagtoborzást és utánpótlás szervezést. A társastánc klubban Koltai Ottó táncpedagógus irányításával versenytáncos párok képzésére irányuló tevékenység folyt. Csoportos, formációs bemutatókat csak fenntartói „megrendelésre” (vállalati ünnepi műsorok, bálok stb.) alkalmi jelleggel tartottak.

Mind az ifjúsági, mind a nyugdíjas klubélet az ilyen típusú klubok arculatára jellemző keretek között (diszkó, társasjáték, kártya, kirándulás, természetjárás, műsoros délutánok, népdal és műdal estek, hobbi szakkörök és a kötetlen, spontán időtöltés) élték. Hasonló szerkezetben, csak ismeretterjesztő vagy társadalompolitikai előadásokkal színesítve zajlott a szocialista brigádok klubélete is.

A vállalathoz tartozó két munkásszállón, kifejezetten igényes munkával, jelentős erőfeszítések történtek az ott lakó, zömében alacsony iskolai végzettségű szakképzetlen munkásoknak az aktivizálására, szabadidejük tudatos szervezésére. A munkásszállók fiatal népművelője, Várhalmi András fogalmazta meg valamikor a ’80-as években, hogy „minden óra és perc, ami nem kocsmázással, zsugázással, hanem beszélgetésekkel, olvasással, társasjátékozással stb. telik mindnyájunk, az egész társadalom nyeresége.”

Az Erkel Ferenc Művészegyüttes

A KISOSZ/OKISZ által alapított Erkel Ferenc „példa együttest” 1958-ban inkább politikai semmint kulturális okokból hozták létre a szövetkezeti mozgalom, a kisipar területén működő amatőr művészeti élet reprezentálására. Ezt talán a legszemléletesebben az együttes alapításkori adatsora mutatja: 100 tagú énekkaruk, 30 fős kamarakórusuk, 40 fős tánckaruk, önálló népzenekaruk, bábés pantomim csoportjuk volt. Az együttes legkiemelkedőbb személyisége Vásárhelyi László koreográfus és művészeti vezető, aki Tímár Sándor mellett a magyar autentikus néptáncnak a kortárs művészeti „közéletbe” épüléséért a legtöbbet tette. Az együttes az őt létrehozó szervezetek tevékenységének kiüresedésével, a támogatások beszüntetésével a ’80-as években megszűnt. (Forrás: Józsefvárosi lexikon Bp. 1970.) A múltnak e vitathatatlanul számosabb, sokrétűbb és máig ható közművelődési formái 1989–90-es rendszerváltozást követően még jobban felértékelődtek és felértékelődnek, hiszen a kerületben működő gyárak, szolgáltató vállalatok, művelődési intézmények megszűnésével a kerület kulturális életének olyan finom szövedékei feslettek fel, váltak semmivé, mint az ifjúsági klubmozgalom, a munkahelyi művelődés, a szakszervezeti szakkönyvtárak és közművelődési könyvtárak sokasága.