A Józsefvárosi Kulturális és Sport Nonprofit Kft. elődei

Az Asztalos János Ifjúsági Park és a Kreutz Róbert Úttörőház

1957-ben a Honvédelmi Minisztérium a volt Ludovikához kapcsolódó területrészeket iskolai testnevelési és sport céljára a kerületi tanácsnak adta át. Ekkor megkezdődött a park rekonstrukciója és a különböző sportlétesítmények felépítése, mely 1962-re fejeződött be. Ekkor a park tornacsarnokkal. közepes méretű focipályával, salakos futó pályákkal, kézi-, kosár- és röplabda pályákkal, fedett tanuszodával, nyitott strandmedencével, gyermek KRESZ-pályával, csónakázó tóval és az ezekhez kapcsolódó szociális létesítményekkel gazdagodott. Az így kialakított sportparadicsom mellé hamarosan egy nagy szabadtéri színpad is épült.

A Kreutz Róbert Úttörőházat 1976-ban avatták fel, az Asztalos János Ifjúsági Park területén (a Diószeghy Sámuel utca 27. alatt). A rendelkezésünkre álló korabeli források alapján megállapítható, hogy a felavatott úttörőház Ifjú Technikusok Háza néven, már a park területén működő kétszintes épület újjászületése volt. Ezt megelőzően 1957–1976 között az úttörőház a Vajdahunyad utcában működött. Életének erről a szakaszáról azonban nem találtunk semmiféle dokumentumot, a krónika így csak az 1976-os házavatás utáni időszakról szólhat.

Az úttörőház alapító okirata szerint elsősorban a kerületi iskolák úttörőszervezetei számára nyújtott lehetőségeket. Itt bonyolították le a kerületi úttörőmozgalmi élet találkozóit, az úttörővezetői klubfoglalkozásokat és képzéseket. Már a megnyitás pillanatától kezdődően szoros együttműködés alakult ki a Józsefvárosi Művelődési Házzal, mivel saját szakhelyiségek hiányában a JMH gyermekprogramjai egyik legfontosabb helyszíneként használta a kiváló adottságokkal és felszereltséggel bíró létesítményt. Ennyi idő távlatában már nehéz elkülöníteni, hogy a specifikusan mozgalmi rendezvényeken túl mely tevékenységek kötődtek az egyik vagy másik intézményhez. Az úttörőházban néptánc, társastánc, népi játékkészítő, népi iparművészeti csoportokat, kisgazdaasszony-kört, fotós, rádióamatőr, bűvész, sakk- és táblajáték szakköröket szerveztek, részben önállóan, részben kooperációban, részben a művelődési ház kihelyezett programjaiként, tanfolyamaiként.

A két intézmény szoros együttműködése kiterjedt az Asztalos Parkba szervezett egész nyáron zajló kerületi napközis táborok, úttörőtábori szakrajok kulturális programjainak megvalósítására is. Ezek a táborok és bennük a legkülönbözőbb szakcsoportok (biológia, színjátszó, néptánc, indián, virágkötő, mese, báb, később a karate és a számítógépes) nyári foglalkozások rendkívül népszerűek voltak.

A Józsefvárosi Művelődési Ház

A VIII. kerületi Tanács a Józsefvárosi Művelődési Ház (JMH) jogelődjét a Józsefvárosi Művelődési Klubot (JMK) 1963-ban alapította, ideiglenesen a Rákóczi tér 2. alatti lakóház első emeletén működő Hazafias Népfront által átengedett irodákban és egy közösen használt, kb. 200 m2-es teremben. Már 1964-ben megkezdődött a Déri Miksa 3. szám alatti „két szoba összkomfortos” művelődési klub kialakítása egy orvosi rendelő és egy tejbolt helyén, de az átalakítások elhúzódása miatt csak 1968-ban került sor az átköltözésre. A JMH egészen a Józsefvárosi Kiállítóterem 1976-ban történő átadásáig a kerületi képzőművészek kiállítóhelyeként folyamatosan használja ezt a termet. Ez az együttműködés (a HNF Galériában szervezett kerületi amatőr, félprofi képzőművészek bemutatkozó helyeként) a mozgalom rendszerváltás-kori megszűnéséig megmaradt.

A művelődési klubot 1972-ben a Fővárosi Tanács VB művelődési házzá minősítette át. (1993–2011-ig, megszüntetéséig, ennek a helyén működött a Józsefvárosi Roma Szolgálat.)

„A ház nélküli művelődési ház”

Nem volt tehát véletlen, hogy Beke Pál, aki 1968–74-ig volt a Józsefvárosi Művelődési Klub, majd az ő munkájának elismeréseként, művelődési ház besorolást nyert intézmény egykori vezetője, ironikus nyelvi leleménnyel kitalálja a ház nélküli művelődési ház, az intézmény nélküli intézmény fogalmát. Ez a szellemi, művelődés-technológiai „kaland” aztán ideológiai érvet is adott ahhoz, hogy miért nem érdemes, sok-sok milliós költséggel megvalósítani a Rezső térre már a hatvanas években megálmodott Józsefvárosi Művelődési Központot. A másik érv a Ganz-MÁVAG Művelődési Központ és a Rezső tér „relatív” közelsége volt.

Az azóta elhunyt Beke Pál így emlékezik(2)Saját művelődési otthonunk. Szerk.: Beke Pál. Kiadja: Civil Közösségi Házak Magyarországi Egyesülete (2010). józsefvárosi időszakára: „Ez az intézmény fölöttébb speciális volt. A Déri Miksa–Víg utca sarki irodák addig kihasználatlan lehetőségei mellett négy saját, és 15 egyéb telephelyen kellett különféle, jobbára ismeretterjesztő és művészeti, illetőleg alkalmi programokat szerveznem. Népművelő egymagam voltam. Sok mindent megtanultam az itt eltöltött idő alatt, egyrészt az elvárt, a „hivatalos”, másrészt a valóban szükséges népművelésről, a kerületi tanács, a kerületi párt- és a KISZ-bizottság összefonódásáról. Nem álltak rendszerbe ezek az élmények még bennem, miközben kényszerűen távoznom kellett, mert egy KISZ-klubbal együtt egy abban alkalmazott kollégát is a nyakamba varrtak, akinek zavaros ügyeihez falazni nem volt kedvem. 1974 nyarán állást találtam a Magyar Nemzeti Múzeumban. Jól ismertem körülményeiket, hiszen kerületi művelődésiotthon-igazgatóként a Múzeumkertben, tavasztól őszig vasárnap délelőttönként térzenét, nyári szombat estéken hangversenyeket szerveztem…”

A Beke-féle modell a helyi közösségek fejlesztésén és a lakosság önművelésén alapult, melyhez a kapcsolódó feladatokat egy-egy helyi értelmiségi (pl.: tanár, művész, könyvtáros, egyházi személy, orvos stb.) irányításával meg lehet oldani. Mindehhez csak közösségi tereket, működési hátteret, felszereléseket kell biztosítani. Beke Pál a szükséges közösségi tereket a szép számban meglévő kerületi pártkörzetekben és oktatási intézményekben vélte megtalálni. Ha azt mondjuk, hogy elképzelései nem örvendtek túlzott népszerűségnek a közművelődési szakmában, akkor nem értékeljük túl a személyét övező megítélést. Később maga is változtatott valamelyest a szakmai végzettség, a közművelődési intézmény fontosságát vitató nézetein. Önkritikusan írta az idézett tanulmánykötetben: „vélhetően mi magunk is ügyetlenül, tán túl sarkosan hirdettük az igét.”

Elképzeléseivel azonban mégis nagyon sok, jól megalapozott és eredményesen működő munkaformát teremtett meg a kerületben, melyek nélkül a JMH közel sem tudott volna olyan szép eredményeket felmutatni az elkövetkező időkben.

A kerületi közművelődési élet alapintézményeként létrehozott „két szoba összkomfortos” Józsefvárosi Művelődési Klub csak falain kívüli intenzív kooperációban, a kerületi általános és középiskolákkal, a Kreutz Róbert Úttörőházzal, az Asztalos János Ifjúsági Parkkal, a kerületi HNF és Vöröskereszt szervezetekkel, a kerületi pártkörzetekkel stb. együttműködve tudta hivatását betölteni. Ez a munkaforma az önkormányzati közművelődési intézmények összevonásáig – bár igen nagy emberi erőfeszítések árán –, de hatékonyan és eredményesen funkcionált.

A Beke utáni korszakról egymásnak ellentmondó információk alapján kell képet alkotnunk. A rendelkezésünkre álló kevés írásos dokumentumok egyikében,1983. január 25-én kelt szakfelügyeleti jelentésében Pallagi Szabó Ferenc ezt írja: „Beke Pál távozását követő három évben többszörös (5) igazgató váltás és az ehhez kapcsolódó erőteljes szakmai fluktuáció jelentősen visszavetette a szakmai eredményeket, akadályozta a folyamatos, tervszerű munka kialakulását.”

Ugyanakkor az intézményben dolgozók és más művelődési szakemberek szerint ez a korszak sem volt ilyen sommásan megítélhető, a valóságban a kérészéletű törekvések között is akadtak előremutatóak. 1976-ban a ház a Józsefvárosi Kiállítóteremmel bővült, annak eredményeként, hogy a József körút 70. alatti lakóház földszintjén lévő kerületi helytörténeti gyűjtemény helységeit felújították. Az új kiállítóteremben friss szellemű képzőművészeti tevékenység indult el. Végh Péter (1976–78) igazgatósága alatt itt dolgozó fiatal népművelők munkájára így emlékezik vissza Pordány Sarolta, aki maga is közéjük tartozott: „1976 szeptemberétől 1978 áprilisáig, másfél évig dolgoztam a Józsefvárosi Művelődési Házban. Ez volt az első munkahelyem, Végh Péter, frissen kinevezett igazgató hívására kezdtem dolgozni ebben az intézményben. Akkori kollégáimmal Németh István, Béres Vanda, Keszte Éva gazdasági vezetővel, Tabiczky István grafikussal együtt, mindannyian fiatalok voltunk, nagy lendülettel dolgoztunk szakmai területünkön, a kerületi nyugdíjasklubok, ifjúsági klubok, gyermekműsorok szervezésén. Jó kapcsolatokat ápoltunk kerületi általános iskolákkal, gimnáziumokkal, sok közös programot szerveztünk velük. Ekkor jött létre a Józsefvárosi Kiállítóterem különleges profilja, amely Fajó János kérlelhetetlenül eltökélt munkájának és Végh Péter igazgatói tevékenységének volt köszönhető, ugyanis állandó feszültség volt a fenntartó tanácsi apparátus és az intézmény között. Rendszeres volt a kiállítások ellenőrzése és sor került kiállítás bezárására is…”

Végh Péter 1976 januárjában az alig egy évvel korábban alakult Stúdió K Színház vezetőjének, Fodor Tamásnak felajánlotta, hogy az akkor kihasználatlanul álló közösségi teret állandó próbahelyként használhassák. Február elején megkezdődnek a próbái Fodor Bereményi Gézával közös alkotásának, a „Porembának” és március 13-án sor kerül az ősbemutatóra, ám a nyilvános bemutatót a kerületi tanács nem engedélyezi, ezért csak egy úgynevezett „cenzúra bemutatót” tarthattak június 16-án. Ezen Vitányi Iván igazgató vezetésével megjelentek a Népművelési Intézet progresszív gondolkodású munkatársai is. Ám az együttes maradhatását ők sem tudták elintézni, ezért a társulatnak rövid úton távoznia kellett. Ekkor a Stúdió K a Kerekes Pál igazgató által vezetett VII. kerületi HVDSZ Jókai Művelődési Házba költözött. Így adódott, hogy rövid időn belül a művelődési ház telephelyeként működő VIII. kerületi Lőrinc pap téri IKV pinceklubban (ez a később Cirkogejzir néven elhíresült alternatív ifjúsági klub) mutatták be a Woyzeket (1977. december 10-én), mely országos ismertséget és szakmai elismerést hozott a Stúdió K Színháznak és Fodor Tamásnak. A társulat 1978 novemberéig dolgozhatott itt. (Forrás: Kerekes Pál és Fodor Tamás információi, továbbá a www.studiokszínhaz.hu)

Bereményi Géza: Poremba a Stúdió K előadásában, ősbemutató: 1976. március 13. (forrás: Stúdió K honlapja)

Ugyanezen időszakban a művelődési ház, a Balázs Béla Filmstúdió Közművelődési csoportjával, a Népművelési Intézettel, a Fővárosi Pedagógiai Intézettel közösen a BB Filmstúdió nevelésügyi filmsorozatára építve bemutató fórumokat rendezett, iskolai pedagógus közösségek számára. Az intézménynek erre a módszertani munkájára is széles körben felfigyeltek.
(Forrás: Budapesti Népművelő X. évf. 1.2 sz. 1976.)

A JMH aranykora

A Józsefvárosi Művelődéi Ház (JMH) nagy korszaka Tongori Mária (1978–86) igazgatói kinevezésével kezdődött. Ez a kinevezés szerencsésen esett egybe az intézmény kibővítésével, az új telephelyek kialakításával is. (1978-ban a JMH a Szigony utca 39. és a Práter utca 75. alatti nyugdíjas- és a Somogyi Béla utca 13. alatti ifjúsági klubbal bővült.) Az újonnan kinevezett igazgató korszerű, sokat dolgozó innovatív intézménnyé varázsolta a JMH-t.

A már meglévő külső kapcsolatok megőrzésével, új együttműködési megállapodások sokaságával, sokszínű, differenciált programokkal, nagyon intenzív propagandamunkával pezsdítette fel Józsefváros kulturális életét. Ugyanakkor hangsúlyt helyezett arra is, hogy az elődei által létrehozott kooperációs kapcsolatok gyümölcsözőek maradjanak.

A Múzeumkertben tavasztól őszig komolyzenei koncertek, tematikus bemutatók, hangversenysorozatok, báb- és gyermekszínházi sorozatok zajlottak. Az Asztalos János Ifjúsági Park színpadán megrendezett könnyű- és népzenei koncertek, szabadtéri rendezvények (gyermeknapok, családi és egészség napok stb.) mind-mind ezt a folyamatosságot biztosították. Az 1980-as évek elején két egymást követő évben Magyarországon először az Orczy-kertben rendezik meg a JMH-s kollégák a háromnapos Nemzetközi Country Fesztiváljukat, melynek eseményeiről többször is közvetítést adott a Magyar Rádió. (Ezek a fesztiválok a Józsefvárosi Klubban közel tíz évig (1980–1989) működő Country Klub sikereit is megalapozták.)

A mentálhigiéné, a pszichoterápia bekapcsolása a közművelődés rendszerébe, a múzeumkerti táborok és játszóházak, fotós és filmklubok is ezt a fellendülést jellemzik. Ez utóbbiak különösen hangsúlyos szerepet kaptak az intézmény életében. Szerveztek filmklubot a Fazekas Mihály Gyakorló Iskolával, a Kiss János altábornagy utcai tanítóképzővel közösen és önállóan is. Ilyen volt pl.: Ruh Kata népművelő szervezésében az „Emberi kapcsolatok” című filmsorozat, melyet középiskolásoknak, szakmunkás tanulóknak hirdettek meg a Bányász moziban. (A sorozat neves darabjai: Kramer kontra Kramer, Elszakadás, Szelíd motorosok, New York árnyai, Magánbeszélgetés, Annie Hall, Hidegvérrel, New York hajnali három), vagy az Ábrahám Ildikó szervezte „Szociológia – szocio-film” sorozat, melynek keretében Balázs Béla Stúdió-s filmeket vetítettek: Fellebbezés, Válogatás, Küldöttválasztás, Leleplezés, Rongyos hercegnő, Anyaság, Lakihegyiek, Nászutak. A vetítést neves előadók, vitavezetők (dr. Laky Teréz, dr. Szirmai Péter, dr. Szeg fű András, dr. H. Sas Judit stb.) közreműködésével szervezték.

A művelődési ház gyermekprogramjaiból kiemelhető a Bóbita kézműves kör munkája, ahol Berhidai Magdolna majd Jakus Erzsébet irányításával közel tíz éven keresztül komplex készség- és személyiség-fejlesztő foglalkozások voltak alsós és felső tagozatos gyerekeknek.

Az időszakban újszerű tevékenységi formáknak számítotak Nemzeti, a Közlekedési és az Iparművészeti Múzeum szakembereivel közös szervezésű szaktáborok, történelmi, néprajzos játszóházak, nyári múzeumi gyermekjátszók, családi programok. A Bem József Óvónőképző diákjaiból 1978-ban alakított, Szabóné Regőczy Erzsébet által vezetett bábcsoport munkájáról azért is szólhatunk, mert rendszeres bábos fórumok, bábkiállítások szervezésével segítették a fővárosi bábos élet életben tartását is. Ugyancsak említésre méltók: a Komáromi Erzsébet, majd Dukai Istvánné által vezetett vizuális játszó- és könyvbarát kör, mely két évtizeden át működött, a Práter utcai Általános Iskola irodalmi és anyanyelvi köre, a Kopetty Lia vezette színjátszó kör, az úttörőházba kihelyezett kis-háziasszony és kézműves kör, a Vitkóczi Erika népművelő szervezte gyermek társastánc csoportok. Nagy népszerűségnek örvendtek a Tósoki Erzsébet népművelő és Tósoki Anikó előadóművész színjátszó táborai is (1991–1997).

Az intézmény nem tért ki a problémás, nehezen kezelhető ifjúsági korosztállyal, a hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkozás elől sem. Bácskai Juli és az intézmény más népművelői már a Józsefvárosi Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda megalakulása előtt – együttműködve a Magyar Pszichiátriai Társasággal és a Pszichiátriai Klinika szakembereivel – szakmai tanácsadásokat, rendhagyó osztályfőnöki órákat és különböző pszichoszociális tréningeket szerveztek több kerületi szakközépiskolában. Az iskolai együttműködés nevezetes formája volt a Solti Ágnes által kidolgozott és a 7. számú Oleg Kosevoj Szakmunkásképzővel közös modell „kísérlet”, amely a folyamatos önművelésre, művelődésre képes „munkástípus” kialakítását szolgáló feltételek megteremtésére irányult! (Forrás: Budapesti Népművelő XIX. évf. 1987. 4sz.) Az ifjúság problémáinak korszerű kezelése, a társadalmi nehézségekkel való tudatos szembenézés jegyében (a kerületi KISZ Bizottság kezdeményezésére) hozták létre 1987-ben a Harminckettesek tere 2.-ben, a Józsefvárosi Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodát. (Ma a VIII. kerületi Önkormányzat lapja, a Józsefváros a szerkesztősége működik itt.)

Az iroda munkatársai és külsős szakemberei (jogtanácsos, pszichológus, pszichiáter) nem klubszerű foglalkozások keretében, hanem folyamatos szakmai szolgáltatásokkal, személyes tanácsadásokkal is segítették a fiatalok elhelyezkedési, álláskeresési, társadalmi, beilleszkedési, drog, szexuális és társas kapcsolati problémáinak megoldását. A jó szakembergárda, a barátságos, modern környezet nagyban hozzájárult az iroda és ezen keresztül a művelődési ház, és az ifjúsági klub eredményeihez(3)Sajnos a Józsefvárosi Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda sorsa a ’90-es évektől negatív fordulatot vett. A rendszerváltozást követően a kerület vezetése más funkciót szánt az épületnek, s bár később a fővárosi, sőt az országos szakmai felháborodásnak, a fővárosi ifjúsági irodák hálózata kiállásának és a XIII. kerületi Iránytű Ifjúsági Iroda patronálásának eredményeként a józsefvárosi vezetés elállt szándékától, de az iroda többé már nem tudta visszaszerezni régi presztízsét. Bár az intermezzót követő kb. 2 éves szünet után 2007 márciusáig a Harminckettesek terén tovább működhetett, majd a József körút 70.-ben, a Józsefvárosi Galéria szervezeti keretén belül „papíron” ma is működik, de a szakmai munkakörök és a kiszolgáló helyiségek fokozatos felszámolása a tevékenység kiüresedéséhez, ellehetetlenüléséhez vezetett..

A Józsefvárosnak, miként a főváros belső kerületei többségének az 1970-es évek kezdete óta szembe kellett nézni lakossága fokozódó elöregedésével. Nem véletlen tehát, hogy a JMH szinte megalakulása óta kiemelten foglalkozott az idősebb korosztállyal, de a társadalmi leszakadás különböző veszélyeivel küszködő egyéb lakossági csoportok (nagycsaládosok, mozgássérültek) segítésével is. Ennek a területnek legtovább Solti Ágnes volt a gazdája, aki 1978-tól 1989-ig dolgozott a művelődési házban. Ez a munka egyfelől, a művelődési ház két telephelyét alkotó nyugdíjasklub (Szigony u. 39. és Práter u 75.) életének szervezését foglalta magába. Másfelől kiterjedt a kerületi nyugdíjas pártkörzetek, a tanácsi fenntartású nyugdíjas napközik kulturális életének támogatására is. A JMH József körút 70. alatt kialakított új igazgatóságának nagyterme lehetőséget adott korosztályos szórakoztató programok szervezésére is. Így indult útjára a Topogó nyugdíjasklub dr. Varga Sándorné, „Cila mama” vezetésével, melyet nagy népszerűsége ellenére néhány hónap múltán a ház lakóinak tiltakozása miatt kellett bezárni. De a lakók elemi erejű tiltakozása kísérte itt a Méta együttes 1989. évi Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében tartott koncertjét is. (A közművelődési tevékenységek befogadásának problémáit öt évvel később, a József körút felőli bejárás megteremtése oldotta meg.)

A JMH rendszeresen segítette a mentális problémákkal küszködőket és a szenvedélybetegeket is. Érdemes felidéznünk, hogy a Magyar Pszichiátriai Társaság és a JMH együttműködésével jött létre a Gerevich József vezette „Anonim Alkoholisták Társasága”, mely Anonim Alkoholisták Közössége néven a mai napig működik, jelenleg a jogutód Józsefvárosi Kulturális és Sport Kft. Orczy-parki központjában.

Amikor Tongori Mária az intézmény adottságait magasan felülmúló szakmai eredményeket hozó tevékenységébe teljesen kifáradva 1985-ben fizetés nélküli szabadságra ment, sokan úgy gondolták, ez csak átmeneti állapot lesz. Ő azonban csak azzal a feltétellel tért vissza, hogy a legrövidebb időn belül találják meg, illetve nevezzék ki az utódját. A fenntartó választása e krónika írójára Fenyves Kornélra esett, aki 1986–93 között igazgatóként, 1994–96 között a Józsefvárosi Klub vezetőjeként dolgozott az intézményben. A vezetőváltással együtt teljesen kicserélődött a népművelői gárda. Demeter Tamás és Rév Tamás azonnal, a gyermeknevelési szabadságon lévők (Bácskai Juli, Ruh Kata), annak lejártakor távoztak. Az új csapat megszervezése, stabilizálása, a növekvő bevételi kényszer, az intézmény bővítésével járó teendők közepette nagy újításokra nem volt mód, leginkább az tűnt járható útnak, ha a művház az elődök által bejáratott mezsgyén halad tovább.

A művelődési ház a felnőtt korosztály számára elsősorban a praktikus ismeretekre, az életvezetés megválasztásban használható tudás megszerzésére irányuló programokat szervezett. A ’80-as évek végéig a ház tanfolyamainak többségét a hagyományos kézművességre alapuló formák uralták: például a népi szövés, kosárfonás, kötés–horgolás. Maga Tongori Mária is több szakkört, tanfolyamot vezetett és ilyen irányú szakkönyvek írásával is segítette e tevékenység művelődési házakban meghonosodását.

A kézműves foglalkozások mellett népszerűek voltak a szabás–varrás, a háztartásvezetés, valamint a tűzzománc, a virágkötő, a lakásdíszítő, díszkészítő tanfolyamok is. A Józsefvárosi Klub Commodore 16 és 64 gépeivel 1986-ban, elsők között kezdte oktatni a programozást és a hardver alapismereteket, de más korszerű, életmód-alakító formák is megjelentek, például népszerű volt az autogén-tréning, illetve ilyen indíttatású klubok voltak a havi rendszerességgel szervezett mozgássérültek, a nagycsaládosok, a gyermeküket egyedül nevelő szülők klubjai is. E korszak jellemző tevékenységi formái közé sorolhatjuk a – korábban a FSZEK VIII. kerületi főkönyvtárában klubszerűen működő – helytörténeti összejöveteleket is.

A változás évei

Fenyves Kornél, 1990-ben a művelődési ház igazgatója „fülest” kapott dr. Szabó Ferenctől, a Fővárosi Művelődési Osztály munkatársától, hogy lehetőség kínálkozik egy kerületi pártkörzeti helyiségnek a művelődési házhoz csatolására. A választás a Józsefvárosi Galéria felett elhelyezkedő pártkörzetre esett, melyet annak ellenére is sikerült megszerezni, hogy akkor ott a kerületi MSZMP(4)Magyar Szocialista Munkás Párt, a szocialista rendszer állampártja. iroda működött. Ezzel a Józsefvárosi Művelődési Ház területe további 160 négyzetméterrel gyarapodott és a telephelyekkel együtt elérte a 1031 négyzetméteres maximumát, melyből a hasznos (szakmai) terület 514 négyzetméter, 11 db 10–85 négyzetméteres helyiségekkel.

A rendszerváltás éveitől kezdődően a hobbijellegű, szabadidős szakkörök, tanfolyamok helyét a szakmát adó virágkötő, lakberendező asszisztens, manikűr–pedikűr, szemfelszedő, alapfokú számítógép-kezelő, szövegszerkesztő, textilvarró, üvegező OKJ képzések foglalták el, de helyet biztosított az intézmény a BMK Kézműves Szakiskolája két éves középfokú kereskedelmi menedzserasszisztens iskolarendszerű képzésének is.

Káliné Martini Katalin, aki 1990–1997 között igazgató-helyettesként, majd kétszer megbízott igazgatóként is dolgozott a JMH-ban és ezen képzések többségének is gazdája volt, így emlékszik vissza erre az időszakra: „Olyan képzéseket vállaltunk fel, ahol biztosítva láttuk, hogy aki elvégzi, el tud indulni, mint vállalkozó. Annak idején úgy hirdettük (ezeket), hogy kezében és táskájában tartja a jövőt, gondoskodni tud magáról. Olyan szakmát adtunk a kezükbe, amivel maguk megteremthetik munkahelyüket.” Martini Kati indította el a diák-újságíróképzést, a gyermek japán nyelvtanfolyamot vagy a takarító képzést, melyek a maguk idejében úttörő kezdeményezéseknek számítottak, robbanásszerűen terjedtek el a szakmában és az oktatásszervező vállalkozásokban egyaránt. Akárcsak a társasházi képviselőket képző, összefogó és később önálló civil táraságként is bejegyzett KEKEC klub (közműveket és közszolgáltatókat ellenőrző klub), amely Társasházak Lakóközösségeinek Érdekvédelmi Szervezete néven napjainkban is működik a Józsefvárosi Galériában. A klub minden kedden tanácsadást tart a társasházakkal kapcsolatos ügyekben. Szintén Martini Kati kezdeményezése volt a könyvvásárként induló, napjainkra már húszéves múltra visszatekintő karácsonyi, majd a húsvéti kézműves vásárok a kiállítóteremben. A következő években ezekhez a vásárokhoz már gyermekeknek szóló játszók, báb-, színjátszó és kézműves programok is kapcsolódtak.

A művelődési ház szakmatörténetének a menetéből kiszakadva néhány mondat erejéig el kell időzni azoknál a változásoknál, amelyek a későbbiek során lényegesen beleszóltak az intézmény sorsának alakulásába. 1992-ben lépett életbe a Közalkalmazottak jogállását szabályzó 1992. évi XXXIII. törvény, mely többek között szabályozta a közszférához tartozó intézmények vezetői pályáztatásának, kinevezésének formai és tartalmi követelményeit, eljárásrendjét. Ennek megfelelően került kiírásra 1993 nyarán a JMH igazgatói álláshelye is, melyre egyedüliként Fenyves Kornél pályázott. Ezt arra való hivatkozással, hogy nem volt választási lehetősége a képviselő testületnek érvénytelenítették, és Martini Katalin igazgatóhelyettest bízták meg az ideiglenes igazgatással. A második fordulóban az önkormányzat, Tarnainé Hedry Máriát (1994–1996) nevezte ki öt évre igazgatónak. (Ezzel a döntéssel egyidejűleg Fenyves Kornél 1996 júniusáig, az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ igazgatójává történő kinevezéséig, a Józsefvárosi Klub vezetője lett.)

1994-ben az önkormányzat a Képcsarnok Vállalattól megvásárolta a Józsefvárosi Kiállítóteremtől csak egy fallal elválasztott üzletét, s így a művelődési ház nemcsak méretében, hanem építészeti adottságaiban is jelentősen megváltozott. Addig ugyanis a földszinten lévő kiállítási térbe csak a Nap utca felől, míg a félemeleten lévő művelődési házba csak a lakóház udvara felől lehetett bejutni. Az üzlethelyiség megvásárlását követő átépítéssel és korszerűsítéssel sikerült megoldani a József körút felőli „látogatóbarát” bejárást és a JMH térszerkezetének átalakításával (a kiállítóterem és az új szerzemény helységei) szerves egységesítését is. Az újonnan megválasztott igazgató, Tarnainé Hedry Mária irányításával lebonyolított rekonstrukciót követően minden eddiginél kedvezőbb feltételekkel működhetett az intézmény.

Tarnainé Hedry Mária nem töltötte ki öt éves mandátumát. Három év múlva, önként állt fel az igazgatói székből, amelynek okára így emlékszik vissza 15 év távlatából: „1994–1996-os időszakban voltam a ház igazgatója. A művészetek iránti elkötelezettségem nagyszabású tervekre ösztönzött, melyekből alig sikerült valamit megvalósítani. Rendkívül rossz logisztikai adottságokkal rendelkezett az intézmény, így inkább házon kívül próbáltam realizálni a terveimet. Így például a Magyar Rádió 6-os stúdióját és Márványtermét is igénybe vettem, kerületi objektumként. Zenei pályázatom a Mosonyi- és Goldmark-évben sikeres volt, ennek kapcsán lehetett az említett módon koncerteket rendezni. Hasonlóan külső színhelyen volt a Rezső téri fesztivál, amely hagyományteremtő szándékkal indult egész napos nagy volumenű programokkal (Erkel: „Erzsébet” című operája, Kodály: „Psalmus Hungaricus” c. oratóriuma), de nem lett folytatása a kezdeményezésnek. A Rezső téri templomban koncertsorozatot rendeztem, így került újkori bemutatóként színre Erkel: Erzsébet című operája, mely nagy szakmai és média figyelemnek örvendett. Az ún. klubot (értsd: Józsefvárosi Klub, Somogyi Béla u. 13.) egy iskola pincehelyiségeit pódiumszínházzá alakítottam át, több-kevesebb sikerrel. Színházi technika egyáltalán nem volt, így a meglévő forrásokat átcsoportosítva, a legalapvetőbb berendezéseket szereltük fel a Józsefvárosi Pódiumként elnevezett helyiségbe. Célirányos szakértelemmel rendelkező munkatárs sem volt, így külső technikust alkalmaztam. Bevezettem a galéria koncerteket, ehhez zongorát vásároltam. Lépésről lépésre haladtunk a munkában, komoly kulturális élet kialakítását tervezve. Az önkormányzat sajátságos pénzügyi és személyi irányítása azonban lassú, bürokrata, rosszindulatú működést mutatott, teljességgel ellentétben a kulturális munka természetével. Számomra összeegyeztethetetlen volt a szakértelem nélküli irányítás, értelmetlen beleszólás a munkánkba, így igazgatói posztomról három év után lemondtam.”

A Józsefvárosi Kiállítóterem

Egy vargabetűvel néhány mondat erejéig térjünk vissza az 1976-ban felújított kerületi helytörténeti gyűjtemény helységeiből kialakított Józsefvárosi Kiállítóterem (a Budapest Galéria által bevezetett nevén, Józsefvárosi Galériaként ismert) működésére. A galéria kialakítását mindenekelőtt a kerületben, elsősorban a Százados úti művésztelepen(5)A Százados úti művésztelep Budapest első művésztelepeként épült, egyben Európa legrégibb folyamatosan működő művésztelepe. Az itt élő művészek nem alkotnak szoros művészeti csoportosulást, különböző felfogásban készítik műveiket. A képzőművészet és iparművészet legkülönbözőbb területein alkotnak. 1997-ben megalapították a Százados úti Művésztelep Egyesületet, mely rendszeresen kiállításokon mutatja be az itt születő alkotásokat. Létesítését 1909-ben kezdeményezték, 1910-ben hagyták jóvá, és 1911 novemberében már beköltöztek az első lakók. A terveket Wossala Sándor készítette. 1949 óta a Józsefváros része, korábban Kőbányához tartozott. (Forrás: Wikipédia.hu) élő, alkotó művészek alkotásainak bemutatása motiválta. A galéria művészeti vezetése hamarosan Fajó János kezébe került, aki elkötelezett híve volt a nonfiguratív, konstruktivista stílusnak, a progresszív iparművészeti és az ipari alkalmazások, a tárgy- és környezetkultúra bemutatásának. A modern tematikák, a magas szintű esztétikai igényesség hamar a főváros egyik legismertebb és legelismertebb galériájává tette a kiállítótermet. Fajó János művészeti vezető kérlelhetetlen eltökéltséggel haladt a maga művészeti hitvallása által kitűzött útján, nem sok beleszólást engedve az éves kiállítási tervekbe. A művelődési ház egyetlen helyiségében olyan „tiltott” avantgárd művészek fordultak meg nagy gyakorisággal, mint Erdélyi Miklós, Maurer Dóra vagy Papp Tamás. Végh Péter igazgatói kapacitásának jelentős hányadát kötötte le, hogy folyamatosan tartani kellett emiatt a hátát. Fajó János művészeti vezető és segítői, Pordány Sarolta népművelő és Tabiczky István (aki a művelődési ház propagandista–grafikusa volt) által olyan nagysikerű kiállítások kerültek megrendezésre, mint pl.: a Dózsa Farkas Desing Team, vagy az Andor– Czapp–Erőss–Tóth Ferenc „Budapest utcatáblái”, a „Piktogramok az egészségügy szolgálatában”, a „Pop és hard-adge”, a „Zacskó”.

A kiállításokkal párhuzamosan szakmai vitákat, konzultációkat szerveztek és külön igény szerint (iskolák, szocialista brigádok, nyugdíjasok) a kiállító művészekkel tárlatvezetést is biztosítottak. Figyelemre méltó kezdeményezésük volt az a képző- és iparművészeti propagandamódszer-vásárnak is nevezhető „szolgáltatás”, melynek keretében a látogatók megtekinthették az előző kiállításokhoz készült katalógusokat, mappákat, plakátokat, posztereket és levelezőlapokat is.

Ez a művészet-szemléleti vonalvezetés egyre inkább szembe került a fenntartó VIII. kerületi tanács által meghatározott szakmai célokkal, ízlésbeli és művészetpolitikai elvárásokkal. A folyamatos és a legmagasabb vezetői körökig érő konfliktusokból kivezető utat Fajó János és Tongori Mária a Fővárosi Képzőművészeti Igazgatósággal (ekkor az FKI főigazgatója Zsigmond Attila iparművész volt) való együttműködésben találta meg. Ehhez a megegyezéshez (főleg a tanácsi beleegyezéshez) a kiállítóterem állagának 1981–82-re történő teljes leromlása is hozzájárult. Az 1982-ben kötött együttműködési megállapodás eredményeként az FKI saját költségén vállalta a kiállítóterem teljes felújítását, cserébe annak művészeti irányítási jogáért és felelősségéért, majd fokozatosan a mindenre kiterjedő működtetéséért.

A kerületi képzőművészek 1986 után térhetnek vissza a Józsefvárosi Kiállítóterembe, amikor a JMH frissen kinevezett igazgatója Fenyves Kornél új együttműködési megállapodást kötött a Budapest Galériával, mely a 1991. évi teljes kivonulásáig volt érvényben. A megállapodás szerint kétharmad-egyharmad arányban a Budapest Galéria, illetve a JMH szervezte, működtette és finanszírozta a városrész legismertebb kiállítóterének munkáját. Az 1991. évi szakításnak nemcsak anyagi hátterű, hanem művészetszemléleti, stílusbeli okai is voltak, hiszen a szerződő felek mindegyike szervezett a galériában olyan kiállítást, rendezvényt, amely a másik fél számára vállalhatatlannak tűnt. A Józsefvárosi Kiállítóterem 1991 után ismételten a kerület képzőművészeinek legrangosabb megjelenési fóruma lett, de nyitott maradt a hazai és a nemzetközi képzőművész társadalom számára is, szakmai munkáját ettől kezdve Káliné Martini Katalin szervezte.

A kiállítóterem különálló szervezeti egységként (telephelyként) való megkülönböztetése 1990-ben a JMH igazgatóságának a József körút 70.-be történő átköltözésekor megszűnt (ettől kezdve a Józsefvárosi Galéria elnevezést sem használták hivatalosan, csak az Orczy-park és a JMH összevonása után éled újjá) és a JMH egyik szakmai helyiségévé vált. Ezen időszak kiemelkedő eseményeként Román György kiállítása (melyet Fejes Endre író nyitott meg), Kelemen Krisóf szobrász, Illár Erzsi keramikus, Varjasi Tamás iparművész, Dobay Zsuzsa és Szabó Gábor tárlatai említhetők. A galéria kiállításait jeles fővárosi festők, képző- és iparművészek mellett külföldi kiállítók is színesítették. Nemzetközi kapcsolataik közül a legszínesebb és legsajátosabb prof. Beung Kun Sou dél-koreai festőművész kiállításai voltak, akinek a vezetésével akvarell és kollázs mesterkurzusok rendszeres szervezésére is sor került, illetve még napjainkban is szervezik ezeket a képzéseket.

1997-től, amikor összevonták a JMH-t és az Orczy Kert Szabadidőközpontot, a József körút 70. alatti igazgatóság és a kiállítóterem együtt – Józsefvárosi Galéria néven – a Józsefvárosi Kulturális Központ telephelye lett, miként önálló telephellyé avanzsált a Zászlókiállítás is.

A Józsefvárosi Zászlókiállítás (ismertebb, de nem hivatalos nevén: Zászlómúzeum)

A Józsefvárosi Zászlókiállítás létrejötte és annak 1995 óta múzeumként működtetése Balogh László nevéhez fűződik. Balogh László 1991-ben gondnokként kezdett dolgozni a művelődési házban. Munkája során többször is mesélt zászlógyűjteményéről, de két évig nem került sor annak bemutatására. 1993-ban változott meg a helyzet, amikor Martini Katalin igazgatóhelyettest – akinek a Józsefvárosi Kiállítóterem programjainak szervezése is feladata volt – bízták meg ideiglenesen az intézmény vezetésével. Martini elfogadta Balogh László ajánlkozását, s így végre sor kerülhetett ennek a különleges gyűjteménynek a bemutatkozására. 1994-ben pedig, Tarnainé Hedry Mária kinevezését követően, hamarosan zöld utat kapott a „Zászlómúzeum” ügye.

Balogh László gondnokként jól ismerte fel, hogy a művelődési ház Szigony utca 39. alatti nyugdíjasklubjának sorsára, az igazgatói pályáztatások zűrzavaros időszakában alig fordítottak figyelmet. A klubhelyiség állaga alaposan leromlott és gyakorlatilag kihasználatlanul állt, ezért az új igazgató kapva kapott azon a különleges ajánlaton, hogy viszonylag minimális ráfordítással itt megvalósítható lehet a világ első zászlómúzeuma és ezzel egy unikális területtel bővülhet a Józsefvárosi Művelődési Ház tevékenysége. Konrád Sándornak, a Városdekor Kft. igazgatójának hatékony támogatásával alig hat hónap alatt elkészült az átalakítás és 1995. október 21-én dr. Papp Váry Árpád, a Kartográfiai Vállalat igazgatója és Csécsei Béla polgármester megnyitották a Zászlókiállítást, mely a művelődési ház egyik telephelye lett. (A megnyitóra annyian jöttek el, hogy a Szigony utca környékbeli szakaszát le kellett zárni.) Fáradozásai elismerésekén Balogh László megkapta a „Józsefvárosért” kitüntetést.

A „Zászlómúzeum” megalakulásától kezdve széles körű közművelődési, ismeretterjesztői tevékenységet végez nemcsak a vexillológia (zászlótan), hanem a földrajz, a történelem, a néprajz és a heraldika (címertan), a nemzeti, nemzetiségi hatalmi, territoriális szimbólumok világában is. 1998-tól kezdődően Szűcs Iván „himnusz-gyűjtő” és kutatóval együttműködve havi rendszerességgel rendezték tematikus, egy-egy országot, népet, nemzetet vagy térséget bemutató kiállításaikat, előadásaikat, 2010-ben már nyolcadik alkalommal rendezték meg a „Vexillológia napját” melyen ismert történészek, vexillológusok, heraldikusok beszéltek a zászlók történetéről, használatáról. Tevékenységük, sokszínűségét érzékeltetve említsünk meg néhány kiállítás különlegességet: Pernambuco (Brazil szövetségi állam), Nyugat-Szahara, Tajvan, Palesztin Köztársaság, Csecsenföld, Bougainvillea Köztársaság (Óceánia), Nyugat-Pápua Tartomány (Indonézia), Boszniai Szerb Köztársaság, Észak-Ciprus, Saint Pierre és Miquelon (Franciaország társult állama), Vatikán stb.

A zászlókiállítást olyan rangos személyiségek is meglátogatták, mint a kameruni elnök megbízottja, a bahreini uralkodó unokaöccse és a parlament elnöke, a nigériai államminiszter, a montenegrói, a horvát külügyminiszter, a Szentszék nunciusa és sok ország nagykövete is.

Balogh László a gyűjtemény és a hozzá kapcsolódó ismertanyag országos népszerűsítését is küldetésének tekinti. 1999-től jelentős számú vidéki kiállítást is rendezett (Budaörs, Debrecen, Gyöngyös, Győr, Gyula, Kaba, Marcali, Nyíradony, Nyíregyháza, Pécs, Rétság, Sárbogárd, Szeged, Tapolca, Tatabánya, Veszprém, Visegrád stb.) Végül hadd idézzünk néhány gondolatot Balogh László hitvallásából: „1983 óta gyűjtöm a zászlókat „első” kézből. Mára a Balogh-gyűjtemény majd 6000 műtárgyból áll. Az én ötletem volt a világ első zászlómúzeumának létrehozása. Nagyon örülök, hogy a helyi önkormányzat támogatásával itt a Józsefvárosban jöhetett létre. Bár nem versenyezhetek olyanokkal, akik felsőbb iskolai végzettséggel rendelkeznek, de eddig még mindig sikerült megbirkóznom a kihívásokkal. A Zászlókiállítás él és működik, bár múzeumi elismertetése még késik!”

A Józsefvárosi Klub

A JMH életében a Józsefvárosi Klub, vagy ahogy a klubot a rendszeres látogatói nevezték „a Józsi” meghatározó jelentőséggel, presztízzsel bírt. Tevékenysége alapvetően rányomta bélyegét az egész intézményről kialakított szakmai megítélésre, közvélekedésre. Ennek oka alapvetően az, hogy a művelődési ház tágan értelmezett falain belül ez a klub rendelkezett egyedül egy művelődési intézmény tevékenységi köréhez szükséges komplex feltételrendszerrel.

A klub megnyitását követően a friss népművelői egyetemi diplomával rendelkező Sebestyén Sándor klubvezető (1978–1985) probléma-centrikusan, nagy ambícióval, kísérletező kedvvel vetette magát a munkába. A széles programkínálat, a gyermekektől a felnőtt korosztályig kínált igényes és hasznos időtöltést, kulturált kikapcsolódást és önképzést is. A teljeség igénye nélkül említsünk meg néhányat ezekből: havonta két-két felnőtt és gyermektáncház és -játszó, népművészeti műhely (Birinyi József népzenész és Budai Ilona népdal énekes közreműködésével) bábos és színjátszó kör, fotó- és filmklub, diszkó és élőzenés rock partik, koncertek szüneteiben ismeretterjesztő foglalkozásokkal, életvezetési tanácsadásokkal.

Sebestyén szakmai hitvallása szerint a színvonalas szórakoztatáson keresztül kell megvalósítani az igényesebb témák bevitelét a klubéletbe. A fiatalok életérzését legjobban kifejező rock kultúra terjesztése, a művelődés és a személyiségfejlesztés együttesen volt célja a Józsefvárosi Klubnak. Ezek a törekvések legplasztikusabban az „Y” és a Rock-klub programjaiban voltak tetten érhetők. Az ebben az időben robbanásszerűen kibontakozó alternatív zenekari mozgalom és a zenekarokhoz kapcsolódó fiatalok számára biztosítottak a „Józsiban” igényes szórakozást, de adtak mentálhigiénés támogatást, életvezetési tanácsadást (Bácskai Juli, Diósi Gyuri) és az ifjúság számára is fontos ismereteket. Az „Y” klub programjainak nem csak a névadó együttes volt állandó résztvevője. Gyakori vendégük volt Baross László filozófus, Békés Ilona pszichológus, Kőbányai János szociológus is.

Az igényesség és a szórakoztatás szerves egységet alkotott a klub mindennapjaiban. Sebestyén Sándor, majd a klub vezetésében őt követő Oláh Miklós (1986–88) és Karacs Imre (1988–1990) fiatal és őszinte zenészeknek adtak rendszeres fellépési lehetőséget. A klub markáns, zenei arculatának közel 15 éves időszaka (1988–1992) felölelte a fővárosi underground, alternatív és rock zenei élet, a különböző szubkultúrák szinte mindegyikét.

A példa kedvéért szerepeljen itt néhány együttes neve: KFT, Y, Solaris, STB, Bizottság, S Modell, Udvari Bolondok, Deák Bill, PUF (Pál Utcai Fiúk), Falatrax, Első Emelet, Jimmy Hendrix Emlékzenekar, Tengs-Lengs, Üllői Úti Fuck. A klubhoz talán legjobban a TNT (Topo Neurock Társulat) kötődött.

A zenekar kiemelkedő egyénisége Ivánka Csaba a Nemzeti Színház színésze volt. Olyan kiváló vendégművészeket vonzott ide, mint Dunai Tamás, Jobba Gabi, Mácsai Pál, Papadimitriu Athina, Pregitzer Fruzsina, vagy Ferenczy Gyuri, Soma, Zalavári Nárcisz stb. Kapuvári Bea a művelődési ház akkori igazgatóhelyettese (1987–1990) így emlékszik vissza Ivánka Csabára és a Topóra: „nyugodtan mondhatom, hogy az évek során igen közelről megismertem őket. Teljesen más-más természetűek, mégis a színpadon eggyé váltak. És biztos vagyok benne, hogy Csabi személyisége tette a „Topo” zenéjét egyedivé, utánozhatatlanná. Ők nemcsak lenyomták a számokat egymás után, hanem valami megfoghatatlan, de érezhető életérzést adtak át.” A klub szellemi nyitottságát jellemzi, hogy 1988-ban – ha rövid időre is – az I. kerületi Művelődési Házból kitiltott Rakpart klub, Citromos Teaház néven, itt működött tovább. A klubban olyan neves előadók is szerepeltek, mint Bauer Tamás közgazdász, Katona Tamás történész vagy Lengyel László közgazdász.

A klub alternatív zenei életben betöltött szerepe, a szintén a VIII. kerületben működő Mikszáth téri Tilos az Á – mely elsősorban az értelmiségi fiatalok gyűjtőhelye volt – és a Fekete Lyuk beindulásával fokozatosan csökkent, majd elhalt.

A klub másik jelentős tevékenységi területe a népművészethez, népzenéhez és a népzenei kötődésű szórakoztató zenéhez kapcsolható. A Birinyi József–Budai Ilona páros népi hangszer ismertetőket, gyermekjátszó és táncházi programot, népi iparművész– kézműves klubot működtetett. A felnőtt táncház Nagy Zoltán (Púder) és a Kamarás együttes közreműködésével kezdetben kéthetente, majd ’80-as évek közepétől a Méta gyermek- és felnőtt táncház már minden vasárnap volt. A tíz éven keresztül folyamatosan működő Méta Táncház fontos és rangos része volt a Molnár utcától az Almássy térig, a Fővárosi Művelődési Házon keresztül a Marczibányi Téri Művelődési Központig húzódó fővárosi táncház hálózatnak. A Berán István együttes vezető, Salamon Bea prímás és Nagy Zoltán néptánc pedagógus vezetésével folyó programok nemcsak szórakoztattak, hanem tanítottak és példát is mutattak a közművelődési szakmában.

Több periódust ölelt fel a Józsiban működő latin-amerikai táncházak és zenei klubok története is, melynek két kiemelkedő szereplőjét külön is érdemes megemlíteni, ezek a Los Pachungos és a „Ki Mit Tud?” győztes Los Andinos együttesek, melyek autentikus perui és bolíviai indián zenét játszottak. Rendszeresen rendeztek táncházakat a Tarantella és a Los Pachintos együttes közreműködésével is. Az 1982–87 között itt működő country klubban a főváros legnevesebb western zenét játszó együttesei, szólistái léptek fel. A klubot igazi észak-amerikai cowboy hangulat lengte be, hiszen a látogatók többsége maga is ilyen ruhákban (bőrnadrág/szoknya, mellény, kockás ing, csizma, cowboykalap stb.) jártak le péntekenként. A Kormorán klubban nemcsak a névadó együttes játszotta balkáni népzenei gyökerekre építkező számait, hanem ír, skót népzenét és etno zenét játszó vendég együttesek is felléptek. A klub kiemelkedő zenei eseménye volt 1994-ben a Zene világnapja alkalmából a Magyar Rádió Zenei Osztályával és a Kormorán együttessel közösen szervezett két napos nemzetközi világzenei találkozó.

Bár a klub bezárásáig a Méta táncház és a Kormorán klub tovább működtek, de profil meghatározó szerepük Fenyves Kornél klubvezető távozásával elhalványult. A zenei programok helyét a művelődési ház 1993 őszén kinevezett igazgatója, Tarnainé Hedry Máriának hatására az amatőr, majd a félprofi színjátszás vette át. Ez a vonal sem volt idegen a korábbi időszakban sem, hiszen gyakran színesítették amatőr és félprofi színjátszó csoportok, együttesek fellépései a klub életét. Már Solti Ágnes idejében, aki 1987–89 között volt a klub vezetője, többször szerepeltek a klub színpadán a Vörösmarty Gimnázium drámatagozatos diákjai Vidovszky György irányításával, de fellépet itt Surányi András gyermekcsapata és Malgot István társulata is. 1990–1992 között Bazilideszné Andor Edit klubvezető és előadóművész iskolájának hallgatói is játszottak a klubban.

Dócs István 1992 júniusától 1994 márciusáig volt a klub vezetésével megbízva. Nevéhez fűzhető legjelentősebb kezdeményezés a Vasútmodellező szakkör volt, ahol Magyarországon először készítettek számítógép-vezérléssel működő modellvasút terepasztalt. A zömében mozgássérültek által épített terepasztal több jelentős szakmai és közönségsikert ért el. Ennek is volt köszönhető, hogy a szakkör támogatói között olya jeles intézmények, személyek is szerepeltek, mint a „Bank Karitász Alapítvány” vagy Lotz Károly közlekedési miniszter. A „Jóga a mindennapi életben” nevű jógaklubban nemcsak jógatechnikák elsajátítása folyt, hanem a köznapi életszituációkban való alkalmazásokról is tartott előadásokat Wéninger Antal. A „Vers és színházbarátok köre”, majd a Madarak együttes gitárosának, Vasvári Bélának a szervezésében folytatódó „Versestek zenével” keretében – melynek egyik oszlopos tagja maga a programszervező Dócs István volt – kezdetben heti, később havi rendszerességgel találkoztak az érdeklődők, akik maguk is, akár saját műveik előadásával is aktív közreműködői voltak ezeknek a találkozóknak. Kiemelkedő rendezvényeik voltak „Az emberlét örök veszély” című Villon-, az „Isten tenyerén” című Kosztolányi-estjük. Többször fellépett körükben Dinnyés József daltulajdonos is.

A klub több éven keresztül biztosított helyszínt a Veresegyházi Oktatási Stúdió által akkreditált lakberendező tanfolyamnak is, jelentős bevétellel gyarapítva a művelődési ház költségvetését. Érdekes kezdeményezés volt továbbá az 1994–96 között működő „Elvált apák” klubja.

Kovács Kristóf (1994), majd Vas Zoltán Iván (1995) társulatának megjelenését követően Goór Nagy Mária színi tanodájának próbái és előadásai (Shakespeare: Vihar, Sophokles: Antigone) töltötték be a klubot. Több előadást élt meg Gogol: „Egy őrült naplója” Körtvélyessy Zsolt előadásában, és Olasz Etelka népművelő kapcsolatainak köszönhetően számos előadói estje, bemutatkozása volt az erdélyi, mindenekelőtt a kolozsvári képző-, előadóművészeknek is. Ebben az időben a Literra Nova kiadó havonta rendezte itt író– olvasó találkozóit, olyan hírességek megjelenésével, mint Parti Nagy Lajos, Batári László.

Ismereteink szerint Olasz Etelka kezdeményezésére a fővárosban először itt rendezte első nyilvános rendezvényét a Krisna-Tudatú Hívők gyülekezete 1993-ban. A klub mozdulatszínházi élet egyik, ha nem a legfontosabb központi helyszíne volt.

A Józsefvárosi Klub 2000-ig működött, amikor is a „Józsit” jogutód nélkül megszüntették. A klub helységeit napjainkban a Józsefvárosi Diák Sport Klub tagjai, szakosztályai használják.

Az Orczy Kert Szabadidő Központ és a Józsefvárosi Művelődési Központ

A kerületi munkamegosztás szerint az Asztalos János Ifjúsági Park feladata a park karbantartása és az ifjúsági, lakossági sportrendezvények szervezése, míg a kulturális és gyermekprogramokért az úttörőház volt a felelős. Ez a földrajzi és kommunális természetes egység értelemszerűen hordozta magában a két önálló tanácsi intézmény összevonását. Az úttörő mozgalmi élet kiüresedése, a tevékenységnek a fizetős képzések és bérbe adások felé tolódása még inkább felerősítette ezt a folyamatot. Valamikor a rendszerváltás tájékán a két intézményt közös igazgatás alá vonták és kezdetét vette az Orczy Kert Szabadidő Központ kialakítása. Ennek a közös igazgatású intézménynek a vezetésével Koós Máriát (1989–1993), a kerületi tanács, majd polgármesteri hivatal, sportfelügyelőjét bízták meg, aki képzettségéből és motiváltságából adódóan elsődlegesen a sportos programok szervezésére fordított figyelmet. 1992-ben Stefanovics Zsóka személyében ismét szakképzett népművelő került az akkor még Józsefvárosi Kölyökház nevet viselő intézményi részhez, aki rövid időn belül újra életet lehelt a ház életébe. 1993-ban Váczi András (1993–2003) kinevezésével befejeződött az Orczy Kert (1962-től 1990-ig Asztalos János Ifjúsági Park) és a Kölyökház (volt Kreutz Róbert Úttörőház) szervezeti összevonása. Az így létrehozott „új intézmény” az Orczy Kert Szabadidő Központ nevet kapta és közművelődési, sport és rekreációs feladatok képezték az alaptevékenységét, de szakmai besorolása közművelődési intézmény lett.

Stefanovics Zsóka így emlékszik erre az időszakra: 1992 januárjában kerültem az Orczy Kertbe, és ott is maradtam úgy tizenkét évre. Amikor odakerültem egy „halott intézményt” (nem bántva az elődeimet, akik már kb. egy éve nem dogoztak ott) találtam. Koós Mária, a kert élén mindössze egy-két hónapja ténykedő (az önkormányzatból delegált) megbízott igazgató fogadott. A volt úttörőházból gyermekház lett, amelynek szakmai munkatársaként alkalmazott engem.

A Kölyökházban mindössze egy mozgásos tanfolyam működött töretlenül (és azután még sok éven át), a jazzbalett Rajnai László vezetésével. A ludovikások volt vívótermét(6)Ez a terem később sem került vissza a szabadidő központ tulajdonába. Itt a fedett csarnokban, az ún. „vívóteremben” kezdte meg működését a ,90-es években a Csányi János által vezetett Bárka Színház. nappal a Bem József Gimnázium bérelte tornaterem használatra, este kosárlabda mérkőzések zajlottak.

1992 tavaszától Póka Egon kibérelte a tóparton üzemelő büfét és nyár elején elindította az esti szabadtéri programokat, koncerteket. Rendszeresen koncertezett itt a Hobo Blues Band, de Póka kiterjedt kapcsolatainak köszönhetően többször megfordult a tóparton Deák Bill Gyula, a Tátrai Band és még többen a zenei élet „nagy öregjei” közül. Ez volt az az év, amikor hosszú idő után először nyáron is nyitva volt a kert kapuja – a sátrakban működő napközis tábor mellett – a lakosság számára.

A rendszerváltás utáni átszervezést követően feladatunk volt a régi kiépített kapcsolatrendszer és a jól bevált rendezvények programok újraélesztése, illetve új arculat kitalálása, megteremtése. Apró lépésekkel haladtunk előre. Felvettük a kapcsolatot a kerület iskoláival, több-kevesebb sikerrel tanfolyamokat, szakköröket hirdettünk, hétvégi gyermekrendezvényekkel próbálkoztunk, és zajlottak a tóparti koncertek. A Cseke házaspárral (Játszóbusz) karöltve nagyszabású gyermeknapot rendeztünk. A következő év nyarán Váczi András került az igazgatói székbe. Innentől kezdve óriási lépésekkel haladtunk előre. Hangsúlyosabb lett a kert életében a közművelődés, de a sportot sem hanyagoltuk el. Új státusz született a sportvezetőé, amit Kövesi Katalin töltött be, jómagam pedig maradtam népművelő, kaptam magam mellé még egy művelődésszervezőt Horváth Katalin személyében és egy kisegítőt, Sallai Pétert.

Tavasztól őszig hétvégenként nagy családi programokat szerveztünk. Eleinte havonként, majd kéthetenként, később – civil szervezetek, társszervezetek, más intézmények közreműködésével, vagy bérlők szervezésében – minden héten. Farsangkor nagyszabású felvonulásokat rendeztünk Budapesten. Először az Orczy-kertben jártak a mohácsi busók, de meghívtuk az őrségi rönkhúzókat, jártak nálunk szlovák hagyományőrzők és Székelyföldről is szívesen jöttek bemutatni a farsangi népszokásaikat.

Ünnepkörökhöz kapcsolódva (farsang, húsvét, szüret, advent) két-három napos játszóházat szerveztünk. Gyakoribbak lettek a sportprogramjaink, egyre látogatottabbá váltak a mozgásos tanfolyamaink (mozgás-táncterápia, callanetics, hatha jóga, ovis torna stb.).

1994. évben átvállaltuk a nyári napközis tábor megszervezését és lebonyolítását, művészeti és sporttábor formájában, majd a következő évtől fogva alapfeladatunkká vált, és nem sokkal később már a VII. kerület gyerekeit is mi táboroztattuk.

Megjelentek a nyugdíjasok is. Talán először 1993-ban létrejött a nosztalgia táncdélután, azaz a Topogó Klub Dr. Varga Sándorné, „Cila mama” vezetésével. Évekig minden csütörtökön 120–150 nyugdíjas ropta a táncot az Orczy Kertben. A következő évben létrejött az Orczy Nóta- és Dalkör ugyancsak Cila mama vezetésével. Innentől kezdve minden hónap utolsó péntekén ingyenes nótadélután volt a kerület nyugdíjasainak, és minden utolsó vasárnapon belépődíjas nótadélutánt rendeztünk. Nyári hónapokban mindez a tóparton zajlott.

Sok éven át minden május 1-jén „Romajális” volt az Orczy Kertben, amelyen mintegy 10–15 ezer ember érezte jól magát. Anyák Napján is izgalmas programokkal vártuk a családokat. Két ízben is társszervezőnk volt a Vám- és Pénzügyőrség, mert kitűnő helyszínnek tartották a kertet. Minden évben rendeztünk gyermeknapot. Először 1992. évben rúghattak a gyerekek 11-est Zsiborás Gábor válogatott kapusnak és focizhattak Lipcsei Péterrel. Ezt követően még legalább tíz évig minden évben megrendeztük Zsiborás Gábor emlékére a kapura rúgó versenyt. Nagyon népszerűek voltak ezek a rendezvények, többen felfigyeltek ránk. Egy alkalommal a Calipso Rádió is nálunk rendezte a gyermeknapját. A Hócipő magazin is kedvet kapott, néhányszor nálunk tartotta a színész–újságíró találkozót.

Az ezredforduló táján „Varázslatos Szent Iván éjt” rendeztünk az Almássy Téri Szabadidőközponttal közösen. Érzelmekben gazdag romantikus program volt, tűzugrással, tűzkerékkel, nagyszínpadi eseményekkel, táncházzal, lovas bemutatóval fűszerezve. Óriási siker volt és nagyszámú látogatottságnak örvendett.

Minden évben megrendeztük a Nyugdíjasklubok Országos Találkozóját, ami egész napos rendezvény volt, az ország minden tájáról érkeztek hozzánk a lelkes amatőr nyugdíjas művészeti csoportok, hogy bemutatkozhassanak. Nagy eseménynek számított ez az ő életükben.

Sok éven át (kb. tíz, tizenkettő) minden hónapban nagyszabású – időjárástól függően – szabadtéri Egészségnapot rendeztünk a Fény a Fényben Egyesülettel közös szervezésben.

November végén András napi vígasságokat tartottunk több alkalommal. Ilyenkor „élőben” bemutattuk az igazi disznóvágást a budapesti közönségnek. A forralt bortól, a hagymás vérig, az abált szalonnától a tepertőig és a disznótoros vacsoráig mindenbe belekóstolhattak. Mindezt fűszereztük délelőtti játszóházzal, délutáni folk programmal és esti táncházzal. De volt a kertben keverékkutya szépségverseny, amelyen a Pa-Dö-Dö vagy Zalatnay Cini volt fővédnök, Józsefvárosi Kerti Sokadalom, Lovasbemutató és még sokféle kuriózum.

Az önkormányzat maximálisan megbízott szakmai felkészültségünkben, ezért minden évben mi rendezhettük meg különböző külső helyszíneken a Józsefvárosi Napokat(7)A Józsefvárosi Napokat még 1990-ben Grünvalszky Károly és M Szűcs Ilona, a kerületi művészeti hagyományok ápolásának két nagy alakja kezdeményezte és 1992-ben Fenyves Kornél indította el máig tartó útjára.. Beleértve a József-bál megszervezését és lebonyolítását az Olasz Kulturális Intézetben vagy egy-egy szállodában. Nagyterem híján több esetben külső helyszínen kellett termet bérelni pl.: a Budapesti Bábfesztivál vagy nagy nótaműsorok esetében.

Az új dizájn kialakításában nagy segítségünkre volt Hevesi István kollégánk. Ő tervezte a plakátjainkat, szórólapjainkat és kiadványainkat, de sziporkázó ötleteivel hozzájárult egy-egy programunk sikerességéhez, színvonalához. Az ő nevéhez is fűződik a „Varázslatos Szent Iván éj,” a Latin farsang. Sokat segített az Orczy-kert 225. évi születésnapi rendezvénysorozat megtervezésében is.

1997-ben a kerületi képviselőtestület úgy dönt, hogy július elsejei hatállyal az Orczy Kerthez csatolja a Józsefvárosi Művelődési Házat (ettől kezdve Józsefvárosi Galéria a neve), a Józsefvárosi Klubot (Somogyi Béla u.), és a Zászlógyűjteményt. Az átalakított intézmény neve Józsefvárosi Kulturális Központ lett.

A régi-új Józsefvárosi Galéria

Ez a szervezeti változás az Orczy-kert szakmai életében csak minimális változást eredményezett. A döntésnek elsősorban intézményigazgatási, logisztikai szempontból volt jelentősége. Viszont a Józsefvárosi Művelődési Ház, régi-új nevén Józsefvárosi Galéria (JG), szempontjából ez a profil átalakítását jelentette. Az összevonás után Váczi András egyik első intézkedése a JMH elnevezés megszüntetése volt. Több hamvába holt névadási kísérlet után véglegesült az egyszer már jól bevált Józsefvárosi Galéria elnevezés, ami egyfelől tükrözte a helyszín és a funkció folytonosságát, másfelől azt a vezetői törekvést, hogy ne legyen két művelődési ház az új intézmény keretei között. Ennek jegyében az eddig a JMH-hoz kötődő tanfolyamokat át kellett (volna) helyezni az Orczy-kertbe, ami a tanfolyamvezetők és a képzésekben részt vevő látogatók ellenállása, illetve elmaradása következtében jórészt meghiúsult. Bár a tanfolyamokhoz, szakkörökhöz szükséges eszközök (varrógépek, szövőszékek, tűzzománc kemence) a pincébe, az Orczy-kert raktárába, esetenként selejtezésre kerültek, a JG szakmai munkatársai, elsősorban Horváth Márta népművelő és Zöld Ildikó „Józsefvárosért” díjas programszervező, rendkívül nagy erőfeszítéseket tettek az új – immár eszköz nélküli – művészeti rendezvények, tanfolyamok, közösségi események, civil klubok létrehozására és befogadására.

A galéria új profilja elsősorban a művészeti tevékenységek széles körét öleli fel, de a „hely szelleme” a művelődési házi programok egyéb formáit is visszahozta. Így került hozzájuk a Józsefvárosi Helytörténeti Csoport, a kerületi mozgássérültek, a nagycsaládosok klubja. Bekapcsolták a régi/új szervezet munkájába a Kossuth Szövetséget és az Országos Széchenyi Kört, akik értékes rendezvényeikkel gazdagították programkínálatukat. Befogadták a Józsefvárosiak Együtt Egymásért Klubot, a Menő Manó kismama klubot. Létrehozták a Józsefvárosi Zenebarátok, a Kisgrafika Barátok Körét és a Szigony utca 39.-ben a Józsefvárosi Helytörténeti Alkotóműhelyt.

A megváltozott feltételekhez igazodva szervezték meg mozgásos tanfolyamaikat (aerobik, mozgás-táncterápia felnőtteknek, „Koffer Táncsuli”, hatha jóga, yiquan és tai-chi tanfolyamok, „File” futóklub stb.). Ezzel párhuzamosan társastánc, balettnyelvi tanfolyamokat, báb- és gyermekszínházi programokat, helytörténeti és történelmi ismeretterjesztő előadássorozatokat szerveztek, szerveznek.

Tevékenységükben kiemelt színvonalú a komolyzenei események szervezése, melyek többségét a JG falain kívül, zömében a kerület különféle intézményeivel együttműködve rendezi. Az ő munkájukat dicséri, hogy folytatódnak a Beke Pál által még 1966-ban útjára indított Múzeumkerti hangversenyek sorozat, miként a ’90-es években indított rendszeres komolyzenei hangversenyek, ismeretterjesztő programok is. „Kezdetben népek, országok zenéin, zeneszerzőinek munkásságán keresztül mértük le a közönség érdeklődését, majd rendszeres zenetörténeti sorozatokba kezdtünk, ismeretterjesztő előadásokkal, dalok, áriák, opera- és oratóriumrészletek élő előadásával.

Vendégeink voltak a Magyar Rádió énekkarának tagjai, valamint olyan neves művészek, mint Gulyás Dénes, Molnár András, Domahidy László, a nemrég tragikusan elhunyt Gyöngyössy Zoltán fuvolaművész, a Weiner-Szász Kamaraszinfónikusok és a Józsefvárosi Zeneiskola művésztanárai” – emlékszik vissza Zöld Ildikó, aki maga is aktív énekművész, s így közreműködője is az előadásoknak.

2008-ban még magasabb szintre lépett a JG zenei programkínálata. A kerületben lakó, és más a Józsefvároshoz kötődő énekesekből megalakult a Józsefvárosi Zenebarát Kör. (Érdekességként említhető meg, a kör tagja többek között Portisch Lajos nemzetközi sakknagymester, örökös magyar bajnok, kiváló baritonista.) A kör művészeti vezetője Pálinkás Péter, aki a Magyar Örökség díjas Kodály Zoltán Férfikart is „behozta” a kerület zenei életébe.

Kiváló zenei sorozataik voltak 1999-ben, az ökonomikus egyházzenei, vagy a Millennium évében szervezett „Egyház–Zene–Iskola” címet viselő hangversenyek. Ez utóbbi keretében egy-egy templom és a vonzáskörzetében lévő iskola, muzsikus csoport, énekkar, vagy szólista mutatkozott be. Fontos együttműködő partnerük volt a Bubnó Tamás és Mezei János vezette Budapesti Énekes Iskola (BÉNI) is, akik a ’90-es években a Rezső téri templomban teljesítettek szolgálatot. 1999-ben az ő közreműködésükkel indult útjára a kezdetben csak a Józsefvárosi templomokra, néhány év múltán már országos eseménnyé terebélyesedő, „Magyarok Nagyaszszonya” Nemzetközi Egyházzenei Fesztiválsorozat minden év október első hetében.

2004-ben indult útjára egy igazán változatos tematikájú sorozatuk: a „Galéria Koncert a Józsefvárosi Galériában” címmel. (Témakörei: „A barokk, a romantika évszázada”, „A márciusi tűz”, „Az opera Európában” stb.) Zöld Ildikó szervezte a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében tartott „Liszt Ferenc emlékhangversenyt” a legnagyobb magyar zeneszerző és zongoraművész születésének 200. évfordulóján, és a „Liszt Ferenccel Pest-Budán” című Saly Noémi muzeológus, irodalomtörténész „Liszt év 2011” előadássorozatát is.

Markánsan jelennek meg programkínálatukban a Józsefváros, a főváros vagy épp Magyarország történelmi, művészeti, irodalmi építészeti értékeinek bemutatása, a különböző nemzeti eseményekhez, évfordulókhoz kötődő ünnepi események, programok szervezése. Mindezek illusztrálásaként néhány jellemző program: „Találkozások Kossuth-díjasokkal” (1998), „Arcképek a régi Nemzeti Színházból” (1999–2000), „Írók hazája Józsefváros” (2001–2002). 2003-ban indult útjára a napjainkig tartó „Hírünk a világban” sorozat, melynek egyik legérdekfeszítőbb előadása a magyar Himalája-expedíció tagjainak videofilmes élménybeszámolója volt.

Számosak a helytörténeti és történelmi tárgyú események is. Erki Edit kultúrtörténész volt az előadója a „Volt egyszer…” Józsefváros régi értékeit, érdekességeit bemutató sorozatnak (2003–2004). Az iskolás korosztályok részvételével zajlott a költő munkásságát bemutató „A költő és kora” című műveltségi vetélkedő a József Attila emlékévben, 2007-ben. A magyar történelmi évfordulók rendezvényfolyam keretében tartott előadásokon, az 1100 évvel ezelőtti győztes pozsonyi csatára, a 800 éve született Árpádházi Szent Erzsébetre és a 200 éve született gróf Batthyány Lajos mártír miniszterelnökre emlékeztek. „A magyarországi reneszánsz év” során Benyik Béla tanár úr hat részes előadásban értekezett a Hunyadiakról, a Mátyás uralkodásához kötődő történelmi, művészettörténeti emlékekről. Ide kapcsolódott Gáspár Jánosnak, a Közlekedési Múzeum muzeológusának előadása „Magyarország közlekedése a Hunyadiak korában”. Ugyancsak ő tartott előadássorozatot Magyarország közlekedési viszonyairól és annak fejlesztéséről a Széchenyi emlékév keretében. Még ebben az évben indul el Saly Noémi sorozata, a „Budapesti mesék” a főváros nevezetes részeiről, közintézményeiről (Naphegy Köztársaság, Budapest fürdői, Józsefvárosi kerítések stb.).

A JG programkínálatát tovább színesítette a 2008-ban induló „Zenés barangolás a világ legszebb tájain” sorozat, melyet a közelmúltban az „év idegenvezetője” címet elnyerő Kiss Imre Károly tanár szerkeszt, és amely ebben az évben „Zenés barangolás” címen Magyarország legszebb városait mutatja be.

2009. január 21-én a Magyar Kultúra Napját köszöntötték „A magyarság és keleti rokonaink” című sorozat előadásával, melyet Bíró András Zsolt antropológus, humánbiológus tartott a kazahsztáni magyarok földjén tett látogatásairól. Az előadássorozat a rokon törzs megtalálásáról, a rokonság bizonyításáról, a genetikai vizsgálatokról és egy madjar–magyar törzsi gyűlésről a „kurultáj”-ról szólt. Az eseménynek viszonzásaként tett látogatást Közép-Ázsia több országa kulturális szervezetének vezetőiből összeállított delegáció az Orczy Parkban, akik egy magyarországi „kurultájra” érkeztek. 2010-ben indult a „Határosak vagyunk önmagunkkal” előadássorozat, mely a Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyről, Bánságról és az Őrvidékről (Burgenland) szól, előadója Kiss Imre Károly. Az eltűnő józsefvárosi mesterségekről Martsa Piroska művészettörténész emlékezik 2011-ben induló sorozatával.

Folyamatosan tartják az óvodásoknak, kisiskolásoknak szóló báb- és gyermekszínházi előadássorozatokat és a szünidei játszó és kézműves foglalkozásokat is.

Látszólag a JG és az Orczy Park programkínálatában számos átfedés van (pl.: a mozgásos tanfolyamok, életmód programok, gyermek és bábszínházi sorozatok, kézműves, tánc, ének-zenefoglalkozások, hangversenyek stb.), de a két szervezeti egység távolsága, a látogatók statisztikai számokkal is bizonyítható igénye megengedhetővé, sőt szükségessé is teszik ezt.