Wekereletelep művelődési házának épületét hetekkel ezelőtt újították fel, harminc év után. A megújulást követően a már bejáratott programok mellett újakat is kíván indítani a Wekerlei Gyermekház, amelyek a kikapcsolódás és ismerkedés mellett a kerületért, a környezetünkért való tevékenységekre kívánnak lehetőséget adni. Olyan szakköröket is támogatnak, melyek hangsúlyt fektetnek a szűkebb környezet fejlesztésre és megóvására. Szabó Mária igazgatóval és Tracey Wheatley programvezetővel beszélgettünk.
Az egykoron úttörők kikapcsolódására és szellemi fejlődésére létrehozott intézmény mára minden modern elvárást és igényt kielégíteni látszik. A programfüzetből is kitűnik, hogy a környezettudatosság jelentős hangsúlyt kap a Wekerlei Gyermekházban.
Szabó Mária igazgató: A tetőtér beépítésével új helyiségekhez jutottunk, rendeztük a kertet is, amelyek további ötletek megvalósítását tették lehetővé. A tudatos környezetmegóvás és a természet védelmére hangsúlyt helyező gondolkodásra való nevelés pedig alapvető feladataink egyike. Programjaink legtöbbjét gyermekes családok számára szervezzük, mert az úgynevezett zöld látásmód kialakítása mindenkire, a család minden tagjára ráfér.
Milyen programokat szerveznek a környezettudatosság jegyében?
Sz. M.: Rendszeresen csatlakozunk a Víz világnapjához és a Madarak és fák napjához, de 2010 tavaszán a Fogadj örökbe egy fát Kispesten! címmel saját programot indítottunk az önkormányzattal közösen. A program keretében az elmúlt években ültetett több mint háromezer facsemetének kerestünk gondozót. Ez azt jelenti, hogy az örökbefogadónak egy éven keresztül kell tisztogatni és rendben tartani a fa környékét. Tehát óvni és figyelni kell rá, valamint negyedévente műalkotást kell készíteni a fáról, ami lehet mese, vers, rajz vagy akár festmény. Cserébe az örökbefogadó nevét táblácska jelzi a fa tövében. Fontos, hogy a zöld szemléletmódot ne csak házon belül próbáljuk népszerűsíteni. Az újrahasznosított anyagokat felhasználó kézműves foglalkozásunkat például több programba is beépítettük, legutóbb az Európai autómentes napon volt saját standja a csoportnak.
Milyen további ötletek megvalósítását tervezik; mi az, ami eddig esetleg váratott magára?
Bábkészítés használt anyagokból Sz.M.: Rengeteg tervünk van még. A Gyermekház mögött szép kertünk van, melyben madárbarát mintakertet fogunk létesíteni odúkkal és itatóval, a kerületben őshonos madárfajok számára. Ha ez is megvan, akkor minta-konyhakertet szeretnénk, ahol a városi gyerekek láthatják, megismerhetik a konyhai zöldségeket, sőt maguk nevelhetnek paradicsomot, paprikát és más konyhai növényeket.
A Wekerlei Gyermekház – nevéből is adódóan – a kicsik felé fordul elsősorban, de majdnem mindig családot említ; valamint az elmondottak alapján, a programjaikon a részvevők jelentős része felnőtt vagy kísérő szülő.
Sz. M.: Ha a szülő nem lát értelmet és fantáziát a környezetvédelem feladatában, vagy a környezettudatos életmódban, akkor nem hozza el a gyereket. Ezért családosak a programjaink. Olyan rendezvényeket szeretnénk, ahová nem csak eljön a szülő, hanem máskor is visszahozza a gyermekét, aki ugyancsak élvezi a foglalkozást. A gyerek pedig elsősorban minták alapján tanul. Kell a jó példa és annak szülői támogatása is.
De a gyerekek oldaláról is kezdeményezzük a zöld szemléletmód megismerését, ennek érdekében több óvodával és iskolával működünk együtt, támogatva a faültetést az udvarukon, vagy játékos foglakozást tarunk az újrahasznosításról, újra-használatról.
A Wekerlei Gyermekház egyik sok látogatót vonzó programja a Zöld szombat.
Sz. M.: A Zöld szombatokat 2009 őszén indítottuk a Wekerlei Társaskör Egyesület (WTE) Zöld Hajtás Klubjának kezdeményezésére. A klub vezetője Tracey Wheatley, aki kerületi letelepedése óta a szűkebb környezet megóvását tűzte ki céljául. A Zöld szombatoknak a Wekerlei Gyermekház a befogadó intézménye, de erről beszéljen inkább a program szervezője.
Tracey Wheatley: Már az jó, hogy egy kerületben, annak is egy ilyen speciális területén, mint a Wekerletelep, két intézmény egymásra talál és segíti egymást olyan fontos ügyben, mint a környezettudatosság. Közös rendezvényeink közül elsőként a családi Zöld szombatot kell említenem, aminek fő célja az, hogy megismerkedjenek egymással azok, akik zöld életmódot élnek a kerületben.
Az ismerkedésen túl mi volt a cél, mi a motiváló erő?
T. W.: Az itt élő ismerőseinkkel a kezdet kezdetén egy bicikliszerelő műhelyt hoztunk létre. Olyat, ahová mindenki eljöhetett megtanulni, hogyan kell megjavítani a bringáját, vagy mi segítettünk rendbe tenni azt. Majd hamar belekezdtünk, és ma már fő foglalkozásunknak mondhatjuk a recycle art-ot, magyarul az ún. újrahasznosító művészetet, ami hulladék anyagok felhasználásával dolgozik, azaz valami régiből, használtból hoz létre újat. Ezzel fel szeretnénk ébreszteni az újrahasznosító szemléletet, vagyis arra kívánjuk felhívni a figyelmet, hogy közel sem minden szemét, ami annak látszik.
Hányan és kik vesznek részt egy ilyen hétvégi rendezvényen?
T. W.: A Zöld szombatok viszonylag kis létszámú programok, még akkor is, ha bárki számára nyitottak. Gyakran ilyenkor készülünk fel egy-egy nagyobb kerületi, vagy országos rendezvényen való részvételre; de ezek inkább ötletadó együttlétek, amik a párbeszéd lehetőségét biztosítják.
Milyen témákban van szükség a párbeszédre és kik között?
T. W.: Wekerlén például nem mindenki örült a szelektív hulladékgyűjtő szigeteknek, mert itt szűkek az utcák. Ha éjjel bedob valaki egy üveget, mindenki felébred, vagy ha hajnalban jön a szállítóautó, annak hatalmas a csörömpölése. Egy alkalmat például az erről való együttgondolkodásnak szenteltünk, ahol nem panaszkodtunk, hanem megoldást kerestünk. Erre a rendezvényre a helyi képviselők is eljöttek és még külföldi tapasztalatokat is hallhattunk.
Milyen programokat szervezett a Zöld szombatok keretében?
T. W.: Nyílt Tér Hét címmel a Wekerlei Társaskör Egyesületnek és a Wekerlei Gyermekháznak volt egy egyhetes közös programja, amely országos hatókörű közösségi gondolkodást kezdeményezett a Klímabarát Települések Szövetsége Egyesülettel. A Gyermekház segítségével felvettük a kapcsolatot iskolákkal és több idősek otthonával, hogy azokban környezetvédelemmel kapcsolatos filmeket vetítsünk, vagy, hogy őshonos gyümölcsfákat ültessünk közösen.
Legújabb ötletünk, amely már megvalósítás alatt van, a szigetelési programunk, ami a kerület sok lakásának problémáját szeretné megoldani. A programra önállóan lehet jelentkezni, majd a résztvevőknek tréninget tartunk, amelyen szakember segítségével megtanulunk ablakot és ajtót szigetelni. A helyszínt a természetesen a Gyermekház biztosítja.
Házilag meg lehet ezt oldani, meg lehet tanulni a szigetelést? Beszerezni a szerszámokat és sérülésmentesen elvégezni egy ilyen szakmunkát?
T. W.: Mindenki ezt kérdezi és én mindig azt válaszolom, hogy igen, meg lehet. Mint ahogy meg lehet tenni az első lépést afelé, hogy kevesebb fűtőanyagot kelljen használnunk, csökkentve ezzel a károsanyag-kibocsátást. Az eszközöket ehhez a munkához pedig a Gyermekházból lehet majd kikölcsönözni.
A zöld gondolat és a lakossági megbeszélések úgy tűnnek nekem, mint egyfajta játék a demokráciával kicsiben, mintha „állam" működne az államban.
T. W.: Igen, ez így van. Azt hiszem, hogy több erő lenne a civil kezdeményezésekben, ha elhinnénk, hogy látványos eredményeket lehet elérni. Ha nem mindig csak felülről várnánk a megoldást, hanem a kezünkbe vennénk a magunk sorsát. Itt Wekerlén már vannak, akik elhiszik, hogy ez lehetséges, hiszen a változást tapasztalatok bizonyítják.
A wekerleiek körében több civil kezdeményezés is létezik, ami nem feltétlenül zöld, hanem hagyományőrzőnek nevezhető, de cél és az eszköztár nagyjából ugyanaz. Ezekben például olyan kérdések vetődnek fel, hogy fát ültessünk inkább, vagy parkolóhelyet alakítsunk-e ki. Legyen-e gyümölcsfánk, vagy lebetonozzuk-e kertet, esetleg vágjuk-e ki a nagyapáink ültette növényeket garázsépítés miatt?
Azt mondják, az egyesületben én vagyok a zöld. Ez nem igaz, inkább azt mondom, hogy ilyen szemléletre, ilyen gondolatra vár a wekerlei talaj, s ennek a szemléletnek végsőkig partnere a Társaskör és a Gyermekház. Ezek nem nagy, inkább ésszerű dolgok. A kerületen belül ésszerűbb biciklizni, helyben, helyi termelőtől megvenni a zöldséget és nem utazni érte autóval. Praktikus bolhapiacot tartani, hiszen, rengeteg már nem használt lim-lomunk van otthon, aminek más örülne. Ezekkel az egyszerű megoldásokkal is csökkenthetjük a hulladék mennyiségét. Ésszerűbb a saját környezetünket lakhatóbbá, élhetőbbé tenni, mint várni, hogy valaki megcsinálja helyettünk.
Wekerlén indult egy Átalakuló város program is az Ön kezdeményezésére.
T. W.: Ez nagyjából ugyanaz, mint amiről eddig beszéltünk, csak nagyban. A Társaskör belépett a Klímabarát Települések Szövetsége Egyesületbe. A szövetség elképzelése az, hogy a helyi önkormányzatok segítségével a környezet- és klímabarát életmód meghonosítását ösztönözze.
A mi civil szervezetünk kiegészíti ezt a programot azáltal, hogy helyi emberek alulról jövő kezdeményezéseit karolja fel. Ez közösségi gondolkodást tesz lehetővé, ami reményeim szerint olyan jelentőssé válik, hogy az önkormányzat is megkeres majd bennünket, hogy csatlakozzon a programunkhoz. Szeretném, hogy mire idáig eljutunk, már észre se vegyük, hogy zöldek vagyunk, hiszen ez természetes lesz.
Itt Wekerlén az emberek már megértették, hogy a környezetvédelem kérdése nem játék az idővel. Ha időben cselekszünk, jobb életet fogunk élni, s jobb ételeket fogunk enni, szebb környezetet, jobb levegőt hagyunk az unokáinknak.
Gebauer Szabolcs
2010. október 22.
Linkelő:
Wekerlei Gyermekház és Családi Könyvtár
Wekerlei Társaskör
Klímabarát Települések Szövetsége Egyesület
Nyílt Tér Hét
A cikk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.
- Részletek
- Szülőkategória: Közművelődési szakmai adaptálható programok
- Kategória: Fővárosi zöld házak
- Megjelent: 2013. június 28
- Módosítás: 2013. június 28
- Találatok: 3371