Betűméret növelése Betűméret csökkentése FacebookBMK a YouTube-onBMK az Issuu-nRSS FeedBMK HírlevélChange to English

Kismarty-Lechner Zita és egy lelkes résztvevőA 2006-ban alakult Cellux Csoport művészeti foglalkozások segítségével igyekszik a környezettudatos gondolkodás kérdéseit megismertetni az érdeklődőkkel. Eszközük a művészet – az alkotás folyamata ugyanis értékkel ruházza fel a hulladékot. A csoport munkájáról, a művelődési házakkal való kapcsolatukról és a környezeti nevelés legújabb kérdéseiről Kismarty-Lechner Zitát, a csoport egyik grafikusát kérdeztük.

Hogyan és kiknek a közreműködésével jött létre a Cellux Csoport, mi ösztönzött titeket a csoport megalakítására, és a kezdeti célkitűzéseitek hogyan változtak az idők folyamán?

Kismarty-Lechner Zita: A csoportot 2006-ban alapította egy baráti társaság. Bár különböző egyetemeken és szakokon, de mindannyian akkor végeztünk, illetve a közelében jártunk az egyetemi tanulmányaink befejezésének; s úgy éreztük, hogy a későbbiek folyamán szeretnénk egy összetartó, baráti közösségben, hivatásként is az általunk fontosnak tartott értékek érvényesítésén dolgozni. Az volt a célunk, hogy a társadalomra hatást gyakorolva a tudatos felelősségvállalás fontosságát hangsúlyozzuk a lehető legkülönbözőbb területeken, ezeken belül is elsősorban a környezettudatos gondolkodás terén. Mivel ez a kérdés az élet minden területét érintő problémákat vet fel, a foglalkozásaink mindegyikének van olyan szegmense, ami kapcsolódhat hozzá: így fordulhat elő, hogy tagjaink között van kertész, grafikus, szociológus és pszichológus is. A különböző szakmákban szerzett társadalmi, környezetei vonatkozású tapasztalatainkat igyekszünk felhasználni, és átadni művészeti foglalkozásaink során. Ez a célkitűzés a kezdetek óta nem változott, sőt, kiderült, hogy egyre több területen van ránk szükség, mert komoly hiányosságokat pótolunk.

Nyílt a tagságotok, lehet hozzátok csatlakozni? Mit tegyen, aki segíteni akar nektek, vagy szívesen részt venne a munkátokban?

K-L. Z.: Tevékenységeink egyik célja az együttműködés folyamatos keresése; s bár a tagságunk nem nyitott, gyakran dolgozunk együtt más szervezetekkel, csoporton kívüli személyekkel is. A közös cél a fontos, nem a csoporthoz tartozás.

Elsősorban milyen korosztály számára tartotok foglalkozásokat? Kik lehetnek ezekre az ismeretekre a legfogékonyabbak?

K-L. Z.: Mi szívesen foglalkozunk mindenkivel, nem gondoljuk, hogy ezt lehet túl korán, vagy túl későn kezdeni. Mostanában általában inkább gyerekeknek, illetve családoknak tartunk workshopokat, de idősebbekkel is szívesen dolgozunk. Alkalmazkodunk az emberek, az érdeklődők igényeihez.

Alapvetően művészeti csoportként definiáljátok magatokat, munkáitok során azonban a művészetet mégis inkább eszközül használjátok egy bizonyos értékrend közvetítéséhez. Hogyan tudjátok megtartani a megfelelő egyensúlyt az egyéni művészi törekvéseitek és a csoport célkitűzései között az alkotómunka során?

K-L. Z.: Művészeink a közösen végzett munkán túl egyéni alkotóként is sok helyen megjelennek, a csoport tevékenysége egyáltalán nem akadályozza őket ebben. Természetesen mindannyian egyéni képességeink legjavát igyekszünk beleadni a közös munkába, ilyenkor nem az egyén, hanem a csoport érdekei kerülnek előtérbe. Mindenki a közös eredményért dolgozik, legyen az illető akár grafikus, akár formatervező. Ez a dolog azonban fordítva is működik, a csoport is támogatja az alkotók egyéni megjelenéseit. Például ha valaki felhív minket, hogy perselyt, tukános kitűzőt vagy biciklire szerelhető állatos díszt szeretne, rögtön egyik tagunkat, Dani Boglárkát ajánljuk, aki nagyon szép dolgokat készít. De például a közelmúltban a Jókai téri Kiadó Kocsmában helyet kapó időszaki kiállításunk is rendkívül jó lehetőség volt az egyéni alkotások bemutatására.

A kiállításon azonban a művészek neve egyáltalán nem szerepel, az egész tárlat a Cellux Csoport anyagaként jelenik meg. Ennyire egységes közösségként működik a csoport, ennyire nem fontos, hogy egyénileg ki mit alkotott?

K-L. Z.: Aki ismeri a művészeink egyéni munkáit is, általában rájön, hogy melyik tárgy kinek a keze munkája, alkotóink azonban nem tartották fontosnak, hogy ezen a kiállításon egyénileg is megjelöljék magukat – ennek a tárlatnak most nem az volt a célja. S mivel számunkra a csoporthoz tartozás egy közös identitást is jelent, nem jelenthet gondot ez a fajta együttes megjelenés. A környezettudatos gondolkodást mi egyébként sem csak művészeti felfogásként közvetítjük, hanem identitásként, amit bárki, kortól, foglalkozástól vagy bármi mástól függetlenül a magáénak érezhet és képviselhet.

Alapvetően milyen helyszíneken tartotok foglalkozásokat, van állandó központotok?

K-L. Z.: Általában hétvégére eső, családi programokat kínáló fesztiválokon szoktunk részt venni, ilyeneket pedig vagy cégek, vagy pedig közhasznú intézmények, művelődési házak, könyvtárak, iskolák tartanak. Sajnos az utóbbi időben a közintézmények helyett inkább céges rendezvényekre megyünk, pedig alapvetően sokkal jobb helyszínnek tartjuk a könyvtárakat, művelődési házakat, ezek ugyanis otthonosabbak, sokkal inkább a magáénak érzi őket a látogató. Ilyen helyekre általában mi is többször visszamehetünk, így hatékonyabbak vagyunk, s lehetőség van arra is, hogy az érdeklődők újra megtaláljanak minket. Láthatjuk, hogy a gyerekek mennyit tanultak, ők pedig megoszthatják velünk tapasztalataikat. Alapvetően csak ilyen helyszíneken működhet a tényleges egymásra hatás, a kölcsönösség, a mi munkánkban pedig fontos a folyamatosság. A vállalati rendezvényeken általában egy évben csak egy nap áll a dolgozók rendelkezésére, s ez óhatatlanul kevesebb tanulási lehetőséget biztosít, éppen ezért nem lehet ugyanolyan hatékony.
Jelenleg azon is dolgozunk, hogy legyen egy saját helyünk, ahol rendszeres programokat tarthatunk, és ahol a művelődési házakban tapasztalt családias hangulathoz hasonló légkört tudunk teremteni.

Milyen művelődési házakban tartottatok eddig rendezvényeket? Vidékre is mentek, vagy inkább a fővárosban dolgoztok?

K-L. Z.: Vidékre és Budapestre egyaránt megyünk, attól függ, hova hívnak bennünket. A fővárosban a Kesztyűgyár KÖzösségi Házba járunk rendszeresen, foglalkozásvezetőként és kiállítóként szerepeltünk már a Budapesti Művelődési Központban, de megfordultunk már a Marczibányi Téri Művelődési Központban és a Klebelsberg Kultúrkúriában is.
Arra is volt már példa, hogy egy-egy ház által benyújtott pályázat megírásában mi is közreműködünk, és ha sikerrel járunk, megtarthatjuk a rendezvényeinket. Sajnos a pályázatírásba fektetett energia nem mindig térül meg, de megéri vállalni a kockázatot.

A művelődési házak számára miért lehet előnyös ez a fajta együttműködés?

K-L. Z.: A művelődési házak nem mindig tudnak állandó alkalmazottakat foglalkoztatni minden egyes feladatkör ellátására, ezért fontos, hogy az alkalmanként felmerülő igények ellátása céljából hozzáértő csoportokkal működhessenek együtt – ez ugyanis rendkívül hatékony munkamegosztást jelent. Olyan kiegyensúlyozott és baráti ez az együttműködés, hogy az is előfordul, hogy ha intézménynek nincs kapacitása arra, hogy önálló programot szervezzen, csak felhívnak bennünket, s mi telefonon is szívesen adunk tanácsokat, ötleteket a munkatársaknak.

Közösségépítő funkciója is lehet egy ilyen művelődési házban tartott foglalkozásnak?

K-L. Z.: Legújabb törekvéseink közé tartozik, hogy legközelebbi felkéréseinknek eleget téve ne csak művészeti foglalkozásokat tartsunk, hanem az adott helyszín igényeinek megfelelően a résztvevőkkel együtt olyan tárgyakat hozzunk létre, amik az adott intézményből hiányoznak. Ha az ember saját maga által készített tárgyakat adományoz – mondjuk egy művelődési háznak vagy egy iskolának –, sokkal inkább a magáénak érzi azt a helyszínt; otthonosabb, intimebb közeggé válik számára, s okot ad arra, hogy később is visszajárjon. A Szabó Ervin Könyvtárban egy illusztrációs napon már csináltunk ilyet: párnákat készítettünk az intézmény számára Varró Dani-verssorok illusztrációival.

Alapvetően milyen tárgyakat készítetek egy-egy foglalkozás során, milyen jellemző technikáitok, anyagaitok vannak?

K-L. Z.: Mi leginkább nyersanyagokból, háztartási csomagoló anyagokból dolgozunk. Ezeket általában saját háztartásunkból, illetve adományokból gyűjtjük be, de a honlapunkon is szerepel, hogy lehet hulladékot küldeni nekünk. Jellemzőn ékszereket és játékokat készítünk, vagy hasonlóan kis dolgokat, amiket az emberek egyfajta jelképként maguknál hordhatnak.
Sokszor az is külön feladat, hogy egy nem működő dolgot megjavítsunk, hiszen az is változó, hogy kinek mi a hulladék. Van, akinek egy lyukas pulóver is az; s van, aki néhány apró ötlettel, öltéssel, díszítéssel továbbra is hordhatóvá alakítja azt.

Van-e különböző embercsoportokra, tájakra, vidékekre jellemző hulladék? Elképzeltem, milyen érdekes lenne egy kiállítás olyan tárgyakból, amelyek a világ különböző kontinenseiről származó újrahasznosított anyagokból készültek. Vajon milyen sajátosságokat hordozhatnak magukon ezek a hulladékok, akár Magyarországon belül, főváros–vidék viszonylatában?

K-L. Z.: Magyarországon belül meglepő és egyben szomorú, hogy a fogyasztási szokásokban nincs nagy különbség, hiába lakik az ember vidéken. A legtöbb kisebb településen is ugyanolyan boltok vannak, mint a fővárosban, a tömegtermékek nagyon elterjedtek.
Ha más országok szokásait nézzük, talán az a legnagyobb különbség, hogy egyes térségekben az újrahasznosítás a megélhetést jelenti, ugyanis az ott lakók számára bizonyos tárgyak másképp nem lennének elérhetők. Ilyen példákkal azonban itthon is találkoztunk: a kesztyűgyári foglalkozásainkon részt vevő gyerekek számára például egész mást jelent egy ékszer; sokkal jobban értékelik az elkészült darabokat, hiszen más úton nem juthatnak hozzá, nem engedhetik meg maguknak, hogy ilyen dolgokat vásároljanak.

Hogy látjátok, mi a legnagyobb eredmény, amit eddigi működésetek során elértetek?

K-L. Z.: Azt hiszem a legnagyobb eredmény Tükörben a világ című kiállítás, amelyet a Zöld Fiatalok Egyesületével és más civil szervezetekkel, valamint az Öko-Pack Nonprofit Kft. támogatásával hoztunk létre. A tárlat nemrég Pécsett volt látható, de mivel vándorkiállítás, sok helyszínen megfordult már. Jelenleg 25 ezres nézőszámnál tart. Ez egy 200 négyzetméteres kiállítás, melyet tárlatvezetéssel együtt tekinthetnek meg a látogatók.
Korábban Tükörben a világ címmel tartottunk órákat is iskolákban. Az ezekhez kapcsolódó kiállítási anyagban a környezet állapotát és társadalmi kérdéseket is érintő ismereteket tíz fogalomra, tíz emberi szükségletre fűztük föl, s interaktív formában közvetítjük azokat a látogatók felé. Nagyon fontos előrelépés ez a kiállítás, s szerencsére hatalmas iránta az érdeklődés.
Ezzel a tárlattal és a foglalkozásaink segítségével szeretnénk egy nagy közösséget kialakítani, s igényt támasztani az emberekben a környezettudatos gondolkodás iránt.
A használati tárgyak készítésének folyamata, az anyagok sorsának kérdései (beleértve keletkezésük körülményeit és hulladékká válásuk környezeti hatásait is) viszonylag távol állnak az emberektől. A legtöbb tárgyról nem tudjuk, honnan jött, hogyan készült, mi lesz vele, ha már nem kell – csak megvesszük azokat a boltokban. Viszont ha megismerjük ezeket a folyamatokat, vagy mi magunk készítjük el, újítjuk fel a dolgainkat, talán a későbbiek során nagyobb felelősséggel bánunk velük, s jobban értékeljük a minket körülvevő tárgyakat.

Izsó Zita

2010. december 13.

Linkelő:
Cellux Csoport
A Cellux Csoport dizájn-tárgyai a BMK-ban

A cikk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.

Nemzeti Kulturális Alap támogatásával

Share
▼ Lakossági tartalom ▼

BMK lakossági szolgáltatások Doboz kibontása

Keresés Doboz kibontása

Vendégprogramok Doboz kibontása

Fotótár Doboz kibontása

Elismeréseink Doboz kibontása

Rólunk írták Doboz kibontása

Elégedettség mérő Doboz kibontása

1119 Budapest, Etele út 55. Telefon: 06/1/371-2760