Betűméret növelése Betűméret csökkentése FacebookBMK a YouTube-onBMK az Issuu-nRSS FeedBMK HírlevélChange to English

Falusi Krónika – olvasókörök, közösségek irodalmi találkozójaA Nemzeti Művelődési Intézet új kezdeményezésével indítja útjára irodalmi találkozóit a Kárpát-medencében működő olvasókörök, közösségek számára a 2020-as évben. Az elmúlt időszakban érzékelhető volt, hogy évről évre egyre bővül a közösségi versszeretők, versmondók, prózamondók, mesemondók, faluhistóriák előadói köre.

A program célja, hogy azokon a kistelepüléseken, ahol korábban olvasókörök működtek, de ma már nincsenek, vagy alig vannak közösségek, vagy azokon a településeken, ahol igény mutatkozik a közös olvasásra, az olvasott művek bemutatására, közösségben való értelmezésére, megbeszélésére – újra forduljanak az irodalom, a vers és prózamondás, mint az amatőr művészeti tevékenység egyik meghatározó szakága felé. Újra elterjedjen az olvasás, az olvasott művek megismerésén túl azok közösségi megbeszélése, az olvasás, a mű előadásának élménye által, színesítve a helyi kulturális életet, olvasóköri bemutatók kapcsán élményhez juttatva a lakosokat, ezzel is hozzájárulva a helyi közösségépítéshez.

A Falusi Krónika Olvasóköri Irodalmi Találkozó témája a falusi, vidéki élet, az e témakörrel foglalkozó –  hagyományok, munka, szokások,  táj, szülőföld, természet, ünnep, barátság, szerelem – művek kerülnek bemutatásra a résztvevők által a kortárs vagy klasszikus magyar irodalomból, valamint a régiókban született irodalmi alkotásokat, vagy az oda kötődő, ott élő vagy onnan elszármazott költők, írók műveit; saját gyűjtésű falutörténeteket, anekdotákat, elbeszéléseket is mód nyílik bemutatni.

A jelentkező ifjúsági és felnőtt korosztályú (15-100 éves korig) olvasókörök, közösségek képviseletében az előadók készülhetnek verssel, novellával, vagy regényrészlettel, saját, helyi gyűjtés alapján feldolgozott elbeszéléssel, faluhistóriával is. A tájnyelvekkel való ismerkedés, a különböző tájegységekről érkezők szellemi kultúrájának sokszínűsége teret kap a programban a közösségek, olvasókörök előadói által. Az előadni kívánt műveket emlékezetből adják majd elő a fellépők a találkozókon 5 perc időtartamban. A megyei irodalmi találkozókon neves szakmai zsűri értékeli az előadásokat és választja ki a gálára továbbjutó résztvevőket.

A megyei találkozók időpontjáról és pontos helyszínéről a Nemzeti Művelődési Intézet lakóhely szerinti illetékes megyei igazgatósága tud közelebbi felvilágosítást adni.

Az olvasókörök, közösségek találkozóján az egyik legfontosabb cél a falusi, vidéki élet, a helyi közösségekben eltöltött értékes idő témájának újraértelmezése az irodalmi műveken, szellemi gyűjtéseken keresztül, hiszen a tervezett gálaesten a legkiválóbbak tolmácsolásában hallhatók majd a művek.

Az összetartozás, a közösségépítés, az identitástudat erősödése; a magyar klasszikusok művei által a magyar nyelvi szókincs gyarapodása, megőrzése, az irodalom által átélt feledhetetlen pillanatok átélése, a magyar nyelv ápolásán túl a hazai irodalom népszerűsítése, a közösségek, olvasókörök erősítése, valamint az irodalmi találkozó minél szélesebb körben való kiterjesztése is küldetése a Falusi Krónikának.

A bemutatókat (megyei találkozókat) követően lehetőség nyílik az olvasókörök, közösségek számára szakmai megbeszélésre, az előadó-művészeti tevékenység önfejlesztésére.

Az olvasókörök megyei irodalmi találkozói az alábbi településeken kerülnek megrendezésre:

Bács-Kiskun megye – Kiskunfélegyháza, Baranya megye – Hosszúhetény, Békés megye – Békéscsaba, Borsod-Abaúj-Zemplén megye – Rudabánya, Csongrád megye – Szeged, Fejér megye – Rácalmás, Győr-Moson-Sopron megye – Fertőszentmiklós, Hajdú-Bihar megye – Földes, Heves megye – Hatvan, Jász-Nagykun-Szolnok megye – Jászapáti, Komárom-Esztergom megye – Tatabánya, Nógrád megye – Salgótarján, Pest megye – Érd, Somogy megye – Bodrog, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye – Máriapócs, Tolna megye – Paks, Vas megye – Szombathely, Veszprém megye – Veszprém, Zala megye – Zalaegerszeg

A  Falusi Krónika olvasóköreinek, közösségeinek gálaestjén 2020. április 25-én a megyei és határainkon túli irodalmi találkozókon fellépő legkiválóbb olvasókörök, közösségek tagjai mutatják be előadásaikat a  Lakitelek Népfőiskolán, ahol a fellépők produkcióit követően szakmai műhelybeszélgetésekre is lehetőség nyílik az irodalomszeretők részére.

A programmal kapcsolatban információ kérhető:

Török Károlyné Miszori Marianna

  • E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Telefon: 06 /20 322 9075

Forrás: nmi.hu

Share
� Lakossági tartalom �

Keresés Doboz kibontása

BMK lakossági szolgáltatások Doboz kibontása

Társadalmi felelősségvállalás Doboz kibontása

Rólunk írták Doboz kibontása

Elismeréseink Doboz kibontása

Elégedettség mérő Doboz kibontása

Közadatkereső Doboz kibontása

1119 Budapest, Etele út 55. Telefon: 06/1/371-2760