Nyomtatás 

A kormány kijárási korlátozást vezet beA kormány március 28-tól kijárási korlátozást vezetett be Magyarország egész területére, melyet május 4-től országosan és május 17-én éjféltől Budapesten is megszüntetett. Érvényben marad azonban: nyilvános helyeken 1,5–2 méteres távolságot kell tartani. Az idősebb emberek csak 9.00 és 12.00 óra között látogathatják az élelmiszerüzleteket, gyógyszertárakat és piacokat, ebben az időszakban mások ezeket a helyeket nem látogathatják.
A veszélyhelyzet június 16-a után megszűnhet »

A június 4-ei, csütörtöki kormányinfón elhangzott legfontosabb információk:
 
  ♦ A veszélyhelyzet megszűnése után újranyithatnak a mozik és a színházak is.
  ♦ De a 65 év felettiek vásárlási sávja továbbra is fennmarad.
  ♦ Az autóskoncertek azonnali hatállyal megtarthatók, nem kell megvárni velük a veszélyhelyzet végét.
  ♦ 5,1 milliárd forintos kultúratámogató csomagról döntött a kormány szerdán, 19 milliárd forintot pedig a gazdálkodás kárenyhítésére adnak.
  ♦ Nem lesz kötelező az örökbefogadásra felkészítő 40 órás tanfolyam, de nem is törlik el, hanem „épp most tesszük ingyenessé”, mondta Gulyás.
  ♦ A veszélyhelyzet végeztével is könnyebben lehet majd kiváltani az e-recepteket.
  ♦ Az egészségügyi dolgozók és a technikai személyzet is megkapja a bruttó 500 ezer forintot a járványhelyzetben való munkájukért.
  ♦ Hétezerrel nőtt a közmunkások száma a járvány okozta munkahelyelvesztések miatt.
  ♦  Orbán Viktor Sátoraljaújhelyen koszorúz és vesz részt a megemlékezésen a nemzeti gyásznap alkalmából.
  ♦  Két hét múlva már személyesen lehet kérdezni a következő kormányinfón.

Forrás: kormany.hu  ♦ index.hu

 

Frissítés 6.: 2020. június 16. napjától a gyermek- és ifjúsági táborok – napközi és ottalvós szervezésben egyaránt – megtarthatóak. Forrás: 215/2020. (V. 20.) Korm. rendelet 3.§

Kapcsolódó cikkünk: Tájékoztatás a táboroztatás során betartandó járványügyi megelőző szabályokról

Frissítés 5.: Fokozatosan nyitnak az óvodák, a tanév végéig marad a digitális munkarend
2020. május 20.

A tanév végéig, június 15-ig érvényben marad a tantermen kívüli, digitális munkarend, az óvodák és bölcsődék viszont május második felétől visszatérnek a normális működési rendhez – közölte a köznevelési államtitkár szerdán Magyarország kormányának Facebook-oldalán.
Maruzsa Zoltán a feltöltött videóban azt mondta, hogy június 2-tól oktatási céllal találkozhatnak az iskolában a pedagógusok és tanulók, megtarthatják a kis csoportos konzultációkat és az egyéni felkészítéseket az elmúlt hónapok tudásának megerősítéséért vagy az esetlegesen lemaradó tanulók felzárkóztatásáért. Engedélyezett továbbá a pedagógiai szakszolgálati feladatok ellátása - tette hozzá.
    Ismertette, hogy június 2-tól minden iskolában meg kell szervezni az oda járó gyermekek felügyeletét. A gyermekfelügyeletben részt vevőknek június 2. és 15. között elsősorban felzárkóztató, tanulást támogató tevékenységeket lehet szervezniük, június 16. és 26. között pedig már a következő tanévre is készülhetnek. Június 26-ig az étkezést is biztosítani kell a gyerekeknek.
    Tömeges rendezvényeket, ballagásokat és tanévzáró ünnepségeket nem lehet szervezni, de kisebb csoportokban, osztályonként megengedett az összejövetel, a bizonyítványok átadását is meg lehet így szervezni.
    A koronavírus-járvány terjedésének csökkenése lehetővé teszi, hogy a vidéki bölcsődék és óvodák május 25-től, a fővárosiak pedig június 2-tól visszatérjenek a normális működési rendhez.
Az intézményeknek külön igazolás nélkül is fogadniuk kell a gyermekeket.

 

Frissítés 4.: Hétfőtől új szabályok lépnek életbe Budapesten

A kijárási korlátozások vasárnap éjféltől megszűnnek Budapesten, május 18., hétfőtől a következő szabályok lépnek életbe:

A rendőrség jogosult fellépni, ha valaki nem tartja be az általános szabályokat, például nem tart kellő védőtávolságot, ugyanakkor nem a szabálysértés szankcionálása a cél, hanem az önkéntes jogkövetés.
Az új védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet itt, a fővárosi védelmi intézkedésekről szóló rendelet pedig itt olvasható.

Kapcsolódó cikkeink:

A kijárási korlátozást bevezető kormányrendelet innen letölthető .pdf formátumban »

Frissítés 3.:
A rendelet értelmében mindenki köteles más emberekkel a szociális érintkezést – a közös háztartásban élők kivételével – a lehető legkisebb mértékűre korlátozni, és a másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot (védőtávolságot) tartani.

Forrás: a Magyar Közlönyben megjelent rendeletek itt, itt, itt és itt érhetőek el.

Frissítés 2.: Arról is határozott a kormány, hogy külön jogosítványt ad a polgármestereknek, így ők Húsvét hétfő 24 óráig, tehát a húsvéti ünnepek idejére a saját településükre nézve további speciális, szigorító szabályokat alkothatnak meg és vezethetnek be.

Forrás: kormany.hu

A kormány kijárási korlátozást vezet be, a bejelentés a Facebookon:

A kormány kijárási korlátozást vezet be, a bejelentés a Facebookon:  https://www.facebook.com/kormanyzat/videos/2392058007751755/?t=11&v=2392058007751755

 

MAGYARORSZÁG KORMÁNYA
Közli: Magyar Közlöny
FIGYELEM! Az előterjesztő javaslata szerint soron kívül szükséges kihirdetni.

A K O R M Á N Y rendelete a kijárási korlátozásról

A Kormány az Alaptörvény 53. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. §
(1) Mindenki köteles más emberekkel a szociális érintkezést – a közös háztartásban élők kivételével – a lehető legkisebb mértékűre korlátozni, és a másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot tartani.
(2) Az (1) bekezdést a tömegközlekedés során is alkalmazni kell.
2. §
Vendéglátó üzletben – az ott foglalkoztatottak kivételével – tartózkodni tilos. Kivételt képez az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása.
3. §
A lakóhely, a tartózkodási hely, illetve a magánlakás elhagyására az e rendeletben meghatározott alapos indokkal kerülhet sor.
4. §
(1) A 3. § szerinti alapos indok:
a) a munkavégzés, a hivatásbeli kötelezettség, a gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenység, valamint az ezek elvégzéséhez nélkülözhetetlen anyagokat, valamint eszközöket árusító üzletben (különösen a műszaki cikket, az építőanyagot és eszközöket árusító üzletben) történő vásárlás,

b) napközbeni kiscsoportos felügyelet okán a kiskorú gyermek kísérése,

c) az egészségügyi ellátás és szolgáltatás igénybevétele, beleértve a gyógyító tevékenységen túl a testi és a lelki egészség megőrzése céljából nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat (különösen pszichoterápiás ellátás, fizioterápiás kezelés, gyógytorna),

d) az egyéni szabadidős sporttevékenység, szabadidős célú gyalogos közlekedés az 5. § szerint,

e) a házasságkötés és a temetés szűk családi körben, f) a napi fogyasztási cikket értékesítő élelmiszerüzletben (a továbbiakban: élelmiszerüzlet) történő vásárlás,

g) a napi fogyasztási cikket értékesítő egyéb (illatszert, a drogériai terméket, a háztartási tisztítószert, a vegyi árut és a higiéniai papírterméket árusító) üzletben (a továbbiakban együtt: drogéria) történő vásárlás,

h) az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzletben történő vásárlás,

i) a mezőgazdasági üzletben történő vásárlás, ideértve műtrágyát értékesítő üzletet és vágóhidat,

j) a piacon, a helyi termelői piacon (a továbbiakban együtt: piac) történő vásárlás,

k) a gyógyszert, a gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletben (a továbbiakban együtt: gyógyszertár) történő vásárlás,

l) az üzemanyag-töltőállomás felkeresése,

m) a dohányboltban történő vásárlás,

n) a fodrász, a manikűrös szolgáltatások igénybevétele,

o) a szállítási, tisztítási és higiéniás szolgáltatások igénybevétele,

p) a gépjármű- és kerékpárszerviz, a mezőgazdasági és erdészeti gépek és berendezések javításával kapcsolatos szolgáltatások igénybevétele,

q) a hulladékgazdálkodással összefüggő szolgáltatások igénybevétele,

r) a legszükségesebb esetben a személyes megjelenést igénylő ügyintézés, így hatósági, banki, pénzügyi, biztosítási és postai szolgáltatások igénybevétele,

s) az állatok ellátása, háziállat közterületi sétáltatása, az állatorvosi rendelő és az állatkórház látogatása,

t) a szülői jogok és kötelezettségek,

u) a hitéleti tevékenység.

(2) Alapos indok továbbá – az 1. §-ban meghatározottak betartásával – a magáról gondoskodni nem tudó, vagy segítéségre szoruló személy (például kiskorú személy, idős személy és beteg személy) részére történő segítségnyújtás.

5. §
Egyéni szabadidős sporttevékenység, szabadidős célú gyalogos közlekedés külterületen, valamint a települések belterületén – lehetőség szerint a zöldterületeken – egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel közösen folytatható azzal, hogy másoktól legalább 1,5 méter távolságot kell tartani.
6. §
(1) Saját és családja érdekében a 65. életévét betöltött személy az élelmiszerüzletet, drogériát, piacot vagy gyógyszertárat 9.00 óra és 12.00 óra közötti időben látogathatja.
(2) Az élelmiszerüzletben, drogériában, piacon vagy gyógyszertárban 9.00 óra és 12.00 óra közötti időben az ott foglalkoztatottak kivételével kizárólag az (1) bekezdés szerinti személy tartózkodhat.
7. §
Az 1. § (1) bekezdésében meghatározott korlátozás, valamint a 2. §-ban és a 6. § (2) bekezdésében meghatározott előírás érvényesítése a helyiség üzemeltetőjének a felelőssége.
8. §
(1) E rendelet szerinti korlátozó intézkedések betartását a rendőrség ellenőrzi, a katonai rendészet és a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti bármely szerv bevonásával.
(2) E rendelet szerinti korlátózó intézkedések be nem tartása esetén a rendőr a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Rtv.) szerinti intézkedéseket és kényszerítő eszközöket a szükségesség és arányosság követelménye betartásával az Rtv.-ben meghatározott módon alkalmazhatja.
9. §
(1) A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (a továbbiakban: Szabstv.) 1. § (1) bekezdésétől eltérően szabálysértést követ el, aki az e rendeletben meghatározott korlátozó intézkedést megszegi.
(2) A Szabstv. 11. § (1) bekezdésétől eltérően az (1) bekezdés szerinti szabálysértés esetén a pénzbírság legalacsonyabb összege ötezer forint, legmagasabb összege ötszázezer forint.
10. §
(1) Ez a rendelet 2020. március 28. napján lép hatályba.
(2) Ez a rendelet 2020. április 11-én hatályát veszti.
11. §
Az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során teendő intézkedésekről (III.) szóló 46/2020. (III. 16.) Korm. rendelet 1. §-a nem alkalmazható.

Orbán Viktor s.k.
miniszterelnök

 A kormányrendelet innen letölthető .pdf formátumban »

 A bejelentés vizuálisan összefoglalva:

 Kijárási Korlátozás

A korlátozás részletei megtalálhatóak a mellékelt kormányrendeletben.

Információs vonalak:
06 80 277 455
06 80 277 456

 

Forrás: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.