Nyomtatás 

Debreczeni Tibor„38 éves vagyok, 172cm magas, barna hajú, kékszemű, karcsúnak mondott férfi, szemüveges, kissé kancsal, aki tudja magáról, hogy jó tanárnak tartják és sikeres amatőr rendezőnek, ennek ellenére tele van szorongással; maga is érzi, váratlan és túl nagy ez a váltás, kis közösségek éléről, mint amilyen egy osztály és egy színpad, országos mozgalmak húzó emberévé válni.”- írja könyve elején Tibor.”

Történt pedig... egy Corvin téri népművelővel – Debreczeni Tiborral – 1966 és 1989 között. S hogy mi is történt, arról írta önéletrajzi jellegű könyvét, melyet 2012-ben adott ki a Játszó Kuckó Társaság és a Vári Színpadosok Köre. Egy megkésett könyvbemutatóra kerül sor a történet színhelyén - Nemzeti Művelődési Intézet, Budai Vigadó - 2015. szeptember 16-án 16.00 órakor, melyre szeretettel várja az érdeklődőket a Művelődési Intézet, a szerző, a volt pályatársak, a barátok és tanítványok.

Hajdanában a Csehszlovákiához tartozó Váriban született, iskoláit Anarcson, Kisvárdán, Nyíregyházán végzi, az egyetemet Debrecenben. Magyar-történelem szakos tanár. 1945 után népi kollégista, találkozik Karácsony Sándorral, s a találkozás egy életre meghatározza nevelési elveit. Debrecenben tanít, s irodalmi színpadot vezet, szerkeszt és rendez. Családot alapít. 1966-ban meghívják a budapesti Népművelési Intézetbe az amatőr művészeti ügyek metódusaként.

Az itt eltöltött 23 évről - az új képzési formákról, a pódiumi színjátékok dramaturgiájának kidolgozásáról, a drámapedagógiáról, a megújított gyermekszínjátszásról, diákszínjátszásról, a színjátszás európai avantgárd módszereinek hazai népszerűsítéséről, az országos fesztiválok elindításától és a többi kigondolt, véghezvitt vagy éppen be nem fejezett feladatokról, elképzelésekről, gondolatokról, jó csapatmunkáról - lesz módunk beszélgetni a rendezvényen.

Részese lehettem ebből az időszakból jó pár évnek, melyet egy intézetben töltöttünk el. Konkrétan tizenhétnek, ami ezen időszak nagyobbik része. Én a földszintről, a bölcs könyvek árnyékából próbáltam figyelemmel kísérni a „fiúkat”, a profiból amatőrré vagy amatőrből profikká - mikor, mire volt nagyobb kereslet – váló kollegáimat. Az biztos, hogy figyelemre méltó társaság volt, kicsit harsány, kicsit exhibicionista, de különleges. Nem jelenthetett kis feladatot e neves társulat vezetése, egybetartása, mely Tiborra hárult – lévén osztályvezető, s a külső figyelő, a néző számára a legcsendesebb közülük. Talán ezért is nem az ő személye maradt meg emlékeim között a legélesebben a klasszikus Előadóművészeti Osztály munkatársaiból egy jó ideig.

A változás bennem az úgynevezett kényszernyugdíjazása után áll be. Hallok a Drámapedagógiai Társaságról, melynek Tibor az elnöke, érkeznek hozzánk Drámapedagógiai magazinok számai, majd egy új egyesület, az Academia Ludi et Artis is megalakul, s elnöke Debreczeni Tibor.  S mindezek közben egyre többet találkozunk a bölcs könyvek árnyékában, mert én itt itthon vagyok, s szeretném, ha ő is itthon lenne, hiszen ennyi feladathoz szükség van szakirodalomra. S egyre többet beszélgetünk. Ő azt mondja vagy le is írja valahol? -, hogy jó, hogy van egy hely az intézetben, ahová bejöhet jövet-menet – mint ahogy tette ezt 23 éven át annak idején (s ezt persze én teszem hozzá, ő ennél szemérmesebb) -, s a hol még van valaki ismerős.

Aztán újra kitalálja magát, mint előadóművész, műsorait szerzi, szerkeszti, rendezi. Tanít a Károli Egyetemen, drámát, reformpedagógiát.

Megszületnek sorra a könyvek – többek között a Visszanéztem, Különbéke Debrecenben, Egy tanár naplójából, Történt pedig, A kürti harminc – s mindehhez persze szakirodalom is kell – találkozhatunk.

S közben újabb alapítvány a volt tanítványok által, a Játszó ember. Tibor havonta naplót ír, melyet ezen alapítványi honlapon is olvashatnak az érdeklődők.

Feleségével, Vilkával együtt úgy gondolták, hogy a volt tanítványoknak, barátoknak módot kell adni arra, hogy találkozhassanak rendszeresen, s ezért működtetik lakásukon a Kuckót, ahol kéthetente programokat szerveznek. Tiszakürti falusi házuk portáján Kertszínpadot építenek a volt tanítványokkal együtt, s az előadásokra a helyi lakosság is hivatalos. Nem nevezik ezeket az alkalmakat közösségi művelődésnek, valahogy ezek egész életük természetes részei. S mielőtt még két magányos ember kedvteléseire kezdenének gyanakodni, hát gyorsan mondom annak, aki nem tudná, hogy gyerekek, unokák, s már több dédunoka is szerepel az ő mindennapi családi életükben.  

Debreczeni Tibor ír, szerkeszt, könyvkiadást intéz, könyvterjesztést végez (időnként oldaltáskájában egy csomag könyvvel érkezik be a könyvtárba, s mellette a cekkerben egy kiló krumpli van), rendez, előad, tanít, előadásokat tart, utazik, ahová hívják, színjátszó csoportot hoz létre a tanítványokból. Kuckót szervez, ha felkérik, szívesen megy beszélni arról, amit tud, ismer, azt mondja, hogy most kell még kiszedni belőle azt a tudást, amíg képes átadni. Írja naplóját, gondolatait, kertészkedik, terményeket gyűjt.

Szerző: Hargitai Mária

A könyvbemutatóról szóló cikk itt található.

Forrás: nmi.hu