Betűméret növelése Betűméret csökkentése FacebookBMK a YouTube-onBMK az Issuu-nRSS FeedBMK HírlevélChange to English

Szakmai fórum a 39/2020. rendeletről2020. november 1-ével lezárult kulturális dolgozók közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetési folyamata. Ennek következtében a kulturális szféra munkatársai közül immár nagyon kevesen maradtak közalkalmazottak. A Magyar Népművelők Egyesülete az eddigi tapasztalatok összegzése és az ezután következő feladatok számbavétele érdekében élő online szakmai fórumot tartott november 25., 10.30-tól YouTube csatornáján.

Az átalakítást előíró törvény nem rendelkezett sem a Kjt. hatálya alatt maradók sem pedig a Munka Törvénykönyve szerint foglalkoztatottak munkaköreiről. Szintén nem voltak szabályozva a képesítési követelmények. Az ezzel kapcsolatos jogszabályok november elején láttak napvilágot.

Az ide vonatkozó joganyagok megjelenése után az MNE újabb segítő fórumot indított a már megszokott online felületen (forum.mane.hu). Mint már korábban is, a célunk az volt, hogy praktikus segítséget nyújtsunk jogszabályok értelmezésében és alkalmazásában minden közművelődésben dolgozók számára.

Program:

  • 10.30 – Köszöntő Bordás István – az MNE elnöke
  • 10.10 – Az munkakörökről és képesítési követelményekről szóló új joganyagokat bemutatása (A Kormány 475/2020. (X. 30.) Korm. rendelete a kulturális tevékenységet végző  közalkalmazottakról, 39/2020. (X. 30.) EMMI rendelet a kulturális intézményben foglalkoztatottak munkaköreiről és foglalkoztatási követelményeiről, az intézményvezetői pályázat lefolytatásának rendjéről, valamint egyes kulturális tárgyú rendeletek módosításáról)
    Előadó: Kary József - kulturális szakértő
  • 10.30 – A munkaköri és képzettségi követelmények alkalmazásának gyakorlati tapasztalatai az mane fórum tükrében.
    Előadó: Halmai Róbert – kulturális szakértő
  • 10.50 – Az elhangzottak kapcsán feltett kérdések megválaszolása.

Forrás: Magyar Népművelők Egyesülete

Share
� Lakossági tartalom �

Keresés Doboz kibontása

BMK lakossági szolgáltatások Doboz kibontása

Társadalmi felelősségvállalás Doboz kibontása

Rólunk írták Doboz kibontása

Elismeréseink Doboz kibontása

Elégedettség mérő Doboz kibontása

Közadatkereső Doboz kibontása

1119 Budapest, Etele út 55. Telefon: 06/1/371-2760