A Budapesti Vándor Kórus 1936-ban alakult amatőr énekkar, azóta folyamatosan aktív résztvevője a magyar zenei életnek. Az együttes az alapító karnagy, Vándor Sándor nevét viseli. 1949 és 1999 között a kórus vezetője Révész László, Liszt-díjas, érdemes művész volt. Az évtizedek alatt a kórus ismertté vált itthon és határainkon túl is: értékes díjakat nyert a legrangosabb nemzetközi versenyeken, mint például Arezzo, Montreux, Tolosa, Tours, Pescara. Fesztiválokon szerepelt és sikeres koncertkörutat tett Európában, az Egyesült Államokban és Kanadában.
Fellépések:
- ’ÚJBÓL EGYÜTT’ jótékonysági hangverseny
Időpont: 2021. augusztus 11. (szerda) 19.00 óra
Helyszín: Pestszentlőrinci Főplébánia temploma (Budapest 1181, Batthyány Lajos u. 87/B). - 2020/2021-as évad további tervei »
- 2019/2020
- Koncertek 2018/2019-ben »
- Koncertek 2017/2018-ban »
- Koncertek 2016/2017-ben »
A próbák helyszíne: Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola, Szakiskola és Szakközépiskola (Bp. VII., Dob u. 85.)
A próbák időpontja: hétfő, csütörtök 18.00–20.00 óráig. Művészeti vezető: Németh Zsuzsa – Artisjus-díjas karnagy
Az énekkar tagjai sorába folyamatosan fogad jelentkezőket! Jelentkezni lehet a próbák helyszínén »
Repertoár »
Megrendelhető műsorok (20–45 perc) »
Az énekkar beszámolója itt olvasható »
I. Rövid, műsorszámként rendezvénybe illeszthető program:
- Magyar művek
Kocsár Miklós: Könyörgés tavasszal
Bárdos Lajos: Széles a Duna
Kodály Zoltán: Esti dal, Mátrai képek
20 perc - Madrigálok, táncok
Giardini: Viva tutte le vezzose (olaszul)
Scandelli: Bonzorno Madonna (olaszul)
Marenzio: Amatemi ben mio (olaszul)
Certon: Piaci pletyka (franciául)
Johann Strauss: Anna polka, Kék Duna keringő (zongora közreműködésével)
25 perc - Egyházi művek
Pachelbel: Singet dem Herrn
Arcadelt: Ave Maria
Victoria: O magnum Mysterium
Gasparini: Adoramus te, Christe
Bárdos Lajos: Libera me
20 perc
II. Önálló koncertek
- Szabad és zárt térben egyaránt, a Magyarországról érkező zenei üzenetet hangsúlyozandó van egy folklór-alapú összeállítás:
Népdalcsokor
Bárdos Lajos: Széles a Duna, Szól a doromb
Vándor Sándor: Három körösmezőkörnyéki ruszin népdal
Karai József: Vidám nóta
Kodály Zoltán: Esti dal, Mátrai kép
40 perc - Vegyes szórakoztató program
Giardini: Viva tutte le vezzose (olaszul)
Scandelli: Bonzorno Madonna (olaszul)
Marenzio: Amatemi ben mio (olaszul)
Certon: Piaci pletyka (franciául)
Mosonyi Mihály: Tavaszi dal (magyarul)
Johann Strauss: Anna-polka (magyarul), Kék Duna keringő (németül)
40 perc - Egyházi programok – Fél évezred templomi zenéje
Pachelbel: Singet dem Herrn (németül)
Arcadelt: Ave Maria
Victoria: O magnum mysterium
Gasparini: Adoramus Te, Christe
Verdi: Pater noster
Liszt Ferenc: Ave verum corpus, Ave Maria
Csemiczky Miklós: Pater noster
Orbán György: Nunc dimittis
Bárdos Lajos: Libera me
40 perc - Egyházi programok – Magyarországi templomok zenéje 1.
Liszt Ferenc: Ave Maria, Salve Regina
Mosonyi Mihály: Libera me
Gárdonyi Zoltán: Az Úr az én pásztorom
Orbán György: Timor et tremor
Tillai Aurél: Lauda Sion
Koltay Gergely: Missa Sacra Corona – részletek (orgonával is lehet)
40 perc - Zene–költészet
Kodály Zoltán – Balassi Bálint: Szép könyörgés
Vándor Sándor – József Attila: Tiszta szívvel
Kocsár Miklós – Kányády Sándor: Könyörgés tavasszal
Gárdonyi Zsolt – Weöres Sándor: Valse triste
Petrovics Emil – Németh Tibor: Játszik a szél
Kazai Ágnes – Weöres Sándor: A kő és az ember
Szilágyi Miklós – Kányády Sándor: Tavasz
40 perc
A Budapesti Vándor Kórust 1936-ban alapította Vándor Sándor, a hét nyelven beszélő, nagy műveltségű zeneszerző-karnagy, aki Palestrinától a kortárs zenéig átívelő repertoárt épített fel néhány év alatt. 1945-ben bekövetkezett tragikus halála után, 1949 és 1999 között Révész László Liszt-díjas, Érdemes művész, örökös karnagy irányításával folytatódott munka. Ez alatt az idő alatt az énekkar bejárta csaknem egész Európát, koncertezett az Egyesült Államokban és Kanadában, 32 díjat nyert a különböző versenyeken. E versenyekre az énekkar női és vegyes kari, kamarakórus és folklór kategóriákban nevezett. A legemlékezetesebb eredmények közé sorolható a Gisors-ban, Arezzóban, Tolosában, Hágában, Pescarában (kétszer), Spittalban, Montreux-ben és Neuchatelben nyert első díjak.
1999-től a kórus művészeti vezetője és karnagya Németh Zsuzsanna, akit 2010 decemberében Artisjus-díjjal tüntettek ki. Az ő vezetésével kapott arany oklevelet a kórus Kodály Zoltán IV. Magyar Kórusversenyen, a Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen és a Bad Ischlben rendezett nemzetközi versenyen, ahol kategóriagyőztesként végzett a vegyes kar. 2009-ben elérte a legmagasabb, a Kiemelt Hangversenykórus minősítést is.
- Részletek
- Kategória: BMK művészeti csoportok
- Megjelent: 2013. máj. 08
- Módosítás: 2021. augusztus 05
- Találatok: 6814