Budapest
   
   
 

Civil szervezetek
Címkék: civil
Bartók Kulturális Táncegyesület

Az egyesület a magyar nyelvterület tánckultúrájának megismerését,ápolását és alkotó módon való továbbfejlesztését tekinti feladatának. A Budapest Főváros Bartók Táncegyüttest és utánpótlás csoportjait a BMK-val közösen működteti, valamint szervezi az együttes hazai ésnemzetközi szakmai programjait.

Elnök: Dóra Fruzsina 
Alelnök: Gál István

Bartók Táncegyüttes Alapítvány

Az alapítvány célja a Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes támogatása céljainak elérésében, táncegyüttesek kutató és továbbfejlesztő tevékenységének segítése, valamint a népzene és néptánc oktatás ügyéért való tevékeny részvétel.

Kuratóriumi elnök: Borbély Jolán
Alapítványi titkár: Sira Zoltán

DunapArt Művészeti Társaság

A művészeti társaság története 1987-ben egy több mint harmincfős alkotócsoport létrejöttével
kezdődött. A művészeket a kezdetek óta nem a stílustörekvések azonossága vagy generációs rokonság fűzi össze, hanem a közös tenni akarás és egymás munkájának megbecsülése. A művészeti társaság tevékenysége ma már nem merül ki a közös kiállításokban: aktív
művészetszervező szerepet is vállalnak.

Elnök:
Szentgyörgyi József Munkácsy-díjas festőművész
Művészeti igazgató: Zsolnai Gábor

EZÜSTNET – Internetező Idősek Országos Egyesülete
 

Az egyesület a Kattints rá, Nagyi!® tanfolyamot végzett szenior tanulókat tömöríti. Tagjai
saját maguk számára szerveznek szabadidős programokat, melyek során elmélyíthetik
számítógépes és internetes ismereteiket, nyelvtudást szerezhetnek vagy gyakorolhatnak
is, emellett részt vesznek különböző nemzetközi projektekben. Kapcsolatot tartanak a
különböző városokban működő hasonló tanfolyamokat végzett szenior internetezőkkel.
A tagok önkéntes tevékenységet folytatnak és önkénteseket fogadnak.

Elnök: Takács Márta
Honlap: www.ezustnet.hu
E-mail: ezustnet@hotmail.com

Magyar Táncpedagógusok és Professzionális Táncosok Szövetsége
  
A Szövetség feladatai között szerepel a táncpedagógusok szakmai érdekvédelme, neves szakemberek meghívásával továbbképzések szervezése, kapcsolatteremtés és együttműködés hazai és nemzetközi táncszervezetekkel.

Elnök: Becz Attila

Módosítás dátuma: 2012. május 7. hétfő, 11:00
  IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Elérhetőség

Cím: 1119 Budapest, Etele út 55.
Telefon: (1) 371-2760
Fax: (1) 371-2761
E-mail: bmk@bmknet.hu

Bejelentkezés




 

Kedvenceink
Kaleidoskop.hu
Felnőttképzésinfo.hu
TeÉrted Akadémia
Kirándul.hu
Kisebbségi Adatbázis