Betűméret növelése Betűméret csökkentése FacebookBMK a YouTube-onBMK az Issuu-nRSS FeedBMK HírlevélChange to English

Először nézhettek focimeccset a szaúdi nőkElső alkalommal látogathattak futballmeccset a szaúdi nők – közölte a The Guardian. Nemrég mi is megírtuk, hogy Dzsidda kikötőváros stadionjában tartják a szaúdi első ligának azt a meccsét, amit már nem csak férfiak tekinthetnek meg. A találkozón az al-Ahlin és az al-Batin csapata ütközött meg egymással.

A meccslátogatás tavaly októberi engedélyezése része a Mohammad bin Szalmán szaúdi koronaherceg által bevezetett reformintézkedéseknek. Szalmán ibn Abdul-Aziz király ősszel visszavonta a nőkre vonatkozó autóvezetési tilalmat, júniustól tehát már volán mögé is ülhetnek az államban.

Mindemellett a mérkőzést ezúttal is csupán családjuk társaságában tekinthették meg a szaúdi nők.
„Ez az esemény is megmutatja, hogy virágzó jövő előtt állunk. Nagyon büszke vagyok rá, hogy tanúja lehetek ezeknek a rohamos változásoknak” – fejtette ki az AFP-nek egy 32 éves néző, Lamia Haled Nasszer. Dzsidda egy másik lakosa, Ruvajda Ali Kasszem is úgy vélte: a pénteki történelmi nap volt a királyság történetében.

Szombaton tartják a következő mérkőzést, amit nők is látogathatnak már, a harmadik pedig jövő csütörtökön lesz. Az állam stadionjainak fennmaradó része a következő szezontól áll majd készen arra, hogy női nézőket is fogadjon.

Forrás: mno.hu

Share
▼ Lakossági tartalom ▼

BMK lakossági szolgáltatások Doboz kibontása

Keresés Doboz kibontása

Vendégprogramok Doboz kibontása

Fotótár Doboz kibontása

Elismeréseink Doboz kibontása

Rólunk írták Doboz kibontása

Elégedettség mérő Doboz kibontása

1119 Budapest, Etele út 55. Telefon: 06/1/371-2760